"A cafeteria megadóztatását kevesen élik túl"

Kedvezőtlen a magyar kis- és középvállalkozások működési környezete, uniós társaikkal szemben versenyhátrányban vannak - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke, a szövetség közgyűlését követő sajtótájékoztatón.

A vállalkozások működési környezetére rányomja a bélyegét a kormány szándéka a költségvetés egyensúlyban tartására, illetve a magas adóteher, amelynek további csökkentését szükségesnek tartja a szövetség - közölte Vadász György. Az OKISZ szerdai közgyűlése áttekintette a vállalkozói környezetet, a jövő évi adótörvény tervezetét, az oktatás és képzés helyzetét.

Az Iparszövetség a következő Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a jövő évi adójavaslattal kapcsolatban azt az álláspontot képviseli, hogy a cafeteria rendszer megadóztatását át kell gondolni, mert a kis- és középvállalkozások ennek a terhét nem tudják kitermelni. Az Iparszövetség véleménye szerint a vagyoni típusú adóra szükség van, de annak részletes kidolgozása, a társadalommal való elfogadtatása elengedhetetlen. Álláspontjuk szerint a vagyon fogalmát nem egy elemre, ingatlanra kell korlátozni.

A Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke jelezte, hogy szükségesnek tartják a kimenekített források adóztatását, valamint túlzottnak ítélik a rehabilitációs hozzájárulás háromszorosára emelését. Vadász György kitért arra, hogy a szövetség hiányolja az érzékelhető állami megtakarításokat, az állami bürokrácia leépítését, a közalkalmazotti szféra létszámcsökkentésének programját. Az ügyvezető társelnök hangsúlyozta: a kormánytól reformjellegű intézkedéseket várnak az államigazgatás, az önkormányzati rendszer, az oktatás és az egészségügy területén.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo