Az életminőség növelésére is lehet pályázni

Az életmód programokról szóló TÁMOP 6.1.2. pályázatok előreláthatólag az elkövetkező hetekben kerülnek társadalmi vitára, és ezt követően várható a pályázat kiírása. Összesen 6 milliárd forintra lehet majd pályázni. „Már a pályázat megjelenése előtt érdemes megkezdeni a felkészülést, ami akár két-három hónapot is igénybe vehet. A legfontosabb a pályázat célrendszerének kidolgozása, a támogatandó tevékenységi kör pontos meghatározása, illetve a bevonni kívánt partnerek megtalálása" - emelte ki Dózsa Csaba egészségpolitikai szakértő a Tegyünk Egészségünk Színvonaláért (TESZ) Alapítvány budapesti konferenciáján.

A TESZ Alapítvány „Pályázzunk az egészségre!" életmódprogramok uniós támogatásáról szóló konferenciasorozata Nyíregyháza, Veszprém, Pécs és Kecskemét után Budapestre érkezett. A konferencián Dózsa Csaba egészségpolitikai szakértő, Erdélyi István egészségügyi szakértő, Gábor Edina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója, és Győrffyné Molnár Ilona, Újbuda önkormányzatának humánszolgálati igazgatója osztotta meg tapasztalatait a pályázás iránt érdeklődő résztvevőkkel. Az előadók a TÁMOP 6.1.2. - „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok" pályázati lehetőségei kapcsán látták el hasznos, gyakorlati tanácsokkal az érdeklődőket.

Az életmódprogramok célja az egészséges, minőségi életévek növelése. A legsikeresebb életmód projektek „alacsonyküszöbűek", azaz a célcsoport számára könnyen elérhetőek és érthető nyelvezetűek - hangsúlyozta Erdélyi István a konferencián. Arra is figyelmeztetett, hogy nagyon fontos a megfelelő indikátorok kiválasztása, hiszen a pályázat akkor lehet sikeres, ha a pályázók szemléltetni tudják a várható eredményeket. Győrffyné Molnár Ilona a Q-Ageing program kapcsán mutatta be Újbuda önkormányzatának pályázati tapasztalatait. Újbuda önkormányzata uniós forrásból nyert támogatást Q-Ageing programja megvalósítására, mely nem egészségügyi vagy szociális kérdésként foglalkozik az idős emberekkel, hanem célja, hogy a résztvevők a munkával töltött évek után aktívan tölthessék nyugdíjas éveiket is. Az önkormányzat olyan innovatív pilot projekteket indít be, mint például az idősek önkéntes foglalkoztatását elősegítő „Silver gazdaság", vagy az idős lakosságnál rendelkezésre álló és mobilizálható tudás feltérképezése, aktiválása és közösségi célokra való felhasználása a „Senior tudás társadalom" kialakításával.

Az előadók végül kiemelték, hogy az életmódprogramok területén az ágazatközi együttműködésnek kiemelt szerepe van. Reményeik szerint a civil szféra bevonása része lesz a pályázati kiírásnak. A TESZ Alapítvány konferenciasorozatának utolsó állomása Miskolc lesz, ahol május 26-án tájékozódhatnak az életmódprogramok uniós támogatásáról a helyi szakemberek.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo