A jelölt "az ágyban rendkívül ötletgazdag"

A beosztottak telefonbeszélgetéseinek lehallgatása, majd a vezető beosztású személyek, illetve a velük kapcsolatban álló újságírók megfigyelése, s legutóbb az alkalmazottak, illetve hozzátartozóik bankszámláinak illetéktelen kifürkészése után most újabb, közvetve Magyarországot is érintő botrány robbant ki a Deutsche Telekom háza táján.

A Handelsblatt információi szerint ugyanis Németország és egyben Európa egyik legnagyobb távközlési cége állítólag a potenciális alkalmazottak magánéletét is megfigyeltette, különös tekintettel a pályázók szexuális életére. A különös "gyakorlat" a hírek szerint - Horvátország, Macedónia és Szlovénia mellett - Magyarországra is kiterjedt. A német üzleti napilap információja néhány órával később egy csapásra "szenzációvá" vált, a Deutsche Telekom ugyanakkor egyelőre nem foglalt állást az ügyben.

"A cikk állításai nem a Magyar Telekomra vonatkoznak. Ezzel együtt megerősítjük, hogy a Magyar Telekom nem foglalkozik az alkalmazottnak jelentkezők magánügyeivel, nem tart igényt semmilyen információra a magánélükre vonatkozóan, és elfogadhatatlannak tartja az ilyen eljárást."- közölte a Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

A Handelsblatt - a birtokába került hivatalos dokumentumokra hivatkozva - meglehetős részletességgel számolt be az igen csak "intim" ügyről, amelynek középpontjában a Telekom külföldi leányvállalatainál - köztük a magyarnál is - állásért pályázó, úgynevezett "célszemélyek" álltak. A minden szempontból mérvadó újság egy horvátországi jelentkező aktájából például a következő szöveget idézte: "Maya - név megváltoztatva - ismert arról, hogy az ágyban rendkívül tapasztalt, ötletgazdag szexuális partner." A 2004 április 22-i dátummal keltezett, hivatalosan  bizalmasnak minősített irat oldalakon keresztül ecseteli a horvát jelentkező hölgy magánéletét, szerelmi kapcsolatait, kiemelve, hogy "előszeretettel lép kapcsolatra idősebb férfiakkal." Sőt az akta rávilágított arra is, hogy Maya testvére szintén "a szabad szerelem híve". S azzal a megállapítással zárul:" A pályázót személyes környezetében fokozott szexuális igénnyel rendelkező vadmacskának tartják."

Nem rendkívüli

A dokumentumban csak Maya néven emlegetett hölgy a Deutsche Telekom horvát leányvállalatánál pályázott vezető menedzseri beosztásért. Arról nem történt említés, hogy végül is elnyerte-e, szerepelt ugyanakkor az irathoz mellékelve egy "szakértői" vélemény, amely leszögezte: "Egyértelmű, hogy a szóban forgó országok esetében tudnunk kell azt, kivel van dolgunk." Az idézett szakértő hangoztatta, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó, amely kiterjed a pályázók legintimebb magánéletére is, de mindebben nincs "semmi rendkívüli." A Handelsblatt a birtokába került dokumentumok alapján arról írt, hogy a Deutsche Telekom Horvátországban, Macedóniában, Szlovéniában és Magyarországon végzett ilyen jellegű "biztonsági" tevékenységet, az ismertetett horvátországin kívül azonban más konkrét példát nem említett.

A magyarországi leányvállalattal kapcsolatban ugyanakkor a Handelsblatt arról írt, hogy a Magyar Telekom a korrupció és a megvesztegetés által sújtott balkáni, illetve a kelet-európai térségben különösképp a nemzetközi nyomozó hatóságok célkeresztjébe került. Ennek kapcsán megemlítette, hogy a Pricewaterhouse-Coopers könyvvizsgáló cég 2005-ös éves jelentésében gyanús kifizetéseket állapított meg, s ennek kapcsán utalt a magyarországi leányvállalat montenegrói és macedóniai tanácsadói szerződéseire.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.
Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo