Amikor nem elég a milliós előleg

A válság hatására likviditásukat veszített cégek számára ugyan jól jött, hogy az uniós támogatások esetében már a támogatás 40 százaléka lehívható előlegként, ez azonban nem minden esetben segíti ki a vállalkozásokat. Viszont az előleg 100 százalékra emelésével a támogatást felvevő vállalkozások helyzetén valóban lehetne segíteni, és a kiírót sem fenyegetné veszély, hiszen a pályázónak az előleg lehívásához megfelelő biztosítékot kell nyújtania.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A 2008 ősze óta tartó pénzügyi válság jelentősen szűkítette a hazai vállalkozások finanszírozási lehetőségeit. A kormányzat az EU-támogatások esetében az igénybe vehető előleg összegének növelésével próbált segíteni a vállalkozásokon: az elnyert támogatás korábbi 25 százaléka helyett akár 40 százalékát is megkaphatják előlegként.

„Azonban, s ez főként a kisebb összegű, egyszerű beruházások esetében szembeötlő, ahol esetenként egy-egy gép, berendezés megvásárlása és egyösszegű kifizetése jelenti a teljes beruházást, a 40 százalékra emelt előleg nem segíti ki a vállalkozást. Ugyanis a kedvezményezettek a támogatás fennmaradó 60 százalékának az előfinanszírozását sokszor továbbra is csak hitelből tudják megoldani" - közölte Szakáll Gábor, a Start Tőkegarancia üzletágigazgatója. Az előleg megszerzéséhez megfelelő biztosíték nyújtása, általában ingatlan jelzálogjog felajánlása, illetve bankgarancia vagy a garanciaszervezetek által nyújtott kezességvállalás megszerzése szükséges. Emellett a támogatást előfinanszírozó hitelt is általában csak megfelelő fedezet mellett nyújtják a bankok, így a támogatott beruházáshoz egy bonyolult finanszírozási háttér szükséges.

Sokkal egyszerűbb lenne a vállalkozások helyzete, ha az előleg maximuma nem csak 40 százalék, hanem 80, esetleg 100 százalék lehetne. Ezzel a támogató nem vállalna többlet kockázatot, ugyanis az előleg teljes összegére rendelkezésére állna a megfelelő biztosíték. Ugyanakkor a vállalkozásnak 100 százalék előleg esetében már nem kellene a jelenlegi szűkös finanszírozási lehetőségek mellett a támogatás előfinanszírozására is forrást szereznie.

Könnyített terhek

A 40 százalékra megemelt összegű előleg igénybevételére a Gazdaságfejlesztési Operatív Program, továbbá a Regionális Operatív Programok gazdaságfejlesztési és turisztikai célú pályázatai, valamint a Társadalmi Megújulás Operatív Programból finanszírozott munkahelyi képzést támogató projektek esetében van lehetőség. A korábban megkötött támogatási szerződések esetében erről a lehetőségről minden kedvezményezettet értesítettek.

A 40 százalékos előleghatár emelése mellett több olyan változás is volt, amelyek enyhítettek a válság negatív hatásain. Így például, míg a korábbi években a vállalkozásoknak az árbevétel növelésére kellett kötelezettséget vállalniuk, addig most már lehetőség van csupán a létszám fenntartására vonatkozóan kötelezettséget vállalni, ez a változás a korábban megkötött támogatási szerződések esetében, visszamenőleg is érvényes. Az árbevétel növekedés helyett pedig az árbevétel maximális csökkenésére lehet kötelezettséget vállalni, amely a megvalósítás helyétől függően évi 5 és 10 százalék lehet.

Több pályázati kiírás esetében növekedett az elnyerhető támogatás maximális összege, továbbá a támogatási intenzitás, így a támogatás összegének részaránya a teljes beruházáson belül akár a 70 százalékot is elérheti a gazdaságfejlesztési célú pályázatokon.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo