Az igazán nagy tömegű csomagolóanyagról leginkább a termékek gyártói, forgalmazói „gondoskodnak". Még mindig lassan halad a világ abba az irányba, hogy csökkenteni tudja az italok, kozmetikumok, háztartási vegyi áruk kártékony anyagféleségekbe való becsomagolását a jobb eladhatóság reményében.

Motiváció: versenyelőny

- A százezernyi portéka között szinte elvész a mintegy ötszáz minősített, környezetbarát termék az üzletek polcain - jelentette ki a Piac & Profitnak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetbarát Termék Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója, Frigyer Attila. - Emellett az élelmiszerek, italok, vegyi cikkek, kozmetikai áruk csomagolásához is léteznek már minősítetten környezetbarát anyagok, megoldások: a tanúsító védjegyek szigorú előírásokról, szabványokról adnak bizonyságot. De már megfigyelhető: a vevők egy része nagyon is tudatos. Vásárlásainál, döntéseinél figyelemmel kíséri a termékekre és a csomagolás környezetkímélő jellemzőire utaló információkat.

A kht. vezetője a „másik oldalt", a gyártók körét bizonyos fenntartásokkal méltatja: elismeri, hogy csomagolási rendszereik környezetóvó jellegének propagálására mind több gondot fordítanak, de nemritkán „csak" azért, hogy versenyelőnyt szerezzenek. De tény, hogy mind több csomagolórendszerbe „építenek be" növekvő arányban környezetvédelmi szempontból pozitív tulajdonságokat.

A Környezetbarát Termék Kht.-nál mégis arra utalnak, hogy szinte bábeli hangzavarban találkozik a lakosság az információval: egyik nap azt hallja, akkor cselekszik jót és jól, ha az úgynevezett „többutas" - visszaváltható, újratölthető - palackot, üveget részesíti előnyben, másnap pedig azt, hogy az „eldobó" műanyag az igazi, mert kiürülve sokkal kevesebb anyagmozgatással - üzemanyaggal - jut el az újrahasznosítás üzemeibe. Ha bekopogtat egy élelmiszer-ipari „pályakezdő" kisvállalkozás valamelyik szakértő céghez azzal, hogy szeretné a termékét jól s egyben a környezetet leginkább óvó módon forgalmazni, nem biztos, hogy kap megnyugtató választ. Ráadásul nem is ilyen tanácsokat kérnek. Manapság az igazi tét a termékdíj, illetve az azt szabályozó új törvény.

- Azok a vállalkozások, amelyekkel munkakapcsolatba kerülünk, már nem kezdők, ellenkezőleg, javában gyártanak, illetve csomagolnak, s újabban például minősítést szeretnének kapni - mondja Fiegler Zsuzsanna, a kht. vezető főtanácsosa. - Az emblémát arculatjavító szándékkal akarják feltüntetni, s az sem mellékes, hogy jobb versenyhelyzetet szeretnének elérni a hasonló portékákat gyártók ellenében. Az új jogi szabályozás az élelmiszer-kereskedelmet hozta lázba. Ha az üzlet összes csomagolóanyagából 24 százalék olyan zacskó, amely megkaphatta a környezetbarát minősítést - mert például kukoricakeményítő alapú természetes polimernek számítanak, és ennek megfelelően körülbelül egy év alatt képesek lebomlani -, akkor nem kell termékdíjat befizetnie.

Borászpélda

Létezik tehát „felszívódó" csomagolóanyag, amelyik nem árt a talajnak, a víznek. De ettől még tovább folynak a hitviták a csomagolás és a környezetvédelem módjáról, mégpedig szakmai, jogalkotói körökben - itthon és az Európai Unióban - egyaránt. Arról, hogy ha már nem képes lemondani az ipar, a kereskedelem ezekről az anyagokról, akkor legalább azokat válasszák, amelyek kevesebb energiával állíthatók elő. Vagy arról, hogy a visszaváltható változatok begyűjtésének, szállításának üzemanyagát, tisztításának vegyszereit és gépeit részesítsék-e előnyben, mert az még mindig kevesebb bajjal és költséggel jár.

Miközben a vita zavartalanul folytatódik, akad egy szakma, amelyik önmaga eldönti az eldobható vagy visszaváltható kérdését. Ez a borászat, mely kézbe vette saját környezet- és üzletpolitikája összehangolását, s kész „házon belül" tanulni. Legutóbb például úgy, hogy a borpalackozás magyarországi legnagyobbnak számító vállalkozása vezetőit előadónak kérték fel egy brüsszeli szakmai tanácskozásra. Ennek előzményét, hátterét a családi céget irányító Varga Pétertől tudta meg a Piac & Profit.

- A fejlett ipari társadalom számára a csomagolás viszonylag olcsóvá vált, az ellátás pedig rendszerint nagy regionális központokból történik - vállalkozik ipartörténeti fejtegetésre is a Varga Pincészet feje. - Hajdanán alapvetően a környék borait, söreit itták az emberek, ma országos termelők „gondoskodnak" rólunk, illetve európai léptékben félkontinensnyi piacra szállító vállalkozások terítik az italokat. Ezért is lett általános, hogy a csomagolás megszűnt betétdíjasnak lenni, az eldobható változat pedig szinte egyeduralkodóvá vált. Ez utóbbi viszonylag olcsó, ám környezetvédelmi szempontból tragikus.

Az „egyutas" változat világszerte tarol, Európában mégis kezd fontos szemponttá válni a betétdíjas üvegek alkalmazása. Magyarország ráadásul - és szerencsére - átörökítette a mának e hagyományt. A „történelmi" alapok az egykor egyetlen szocialista állami tröszthöz, majd a jogutód hét vállalathoz datálhatók, nota bene: ma már 11 ezer jegyzett borászat működik a honi piacon. A rendszerváltás előtt az állam a saját maga érdekében szabályozta a betétdíjas szisztémát: a palackok típusát, gyártási, műszaki jellemzőit. Ma ez már nincs persze, csak annyit „intéz" a jog, hogy a termékét betétdíjas üvegben eladó cégnek gondoskodnia kell a visszaváltásról, mégpedig olyan áron, amilyenen értékesítette a flaskát. Nyugat-Európa mostanában kezdi felfedezni ezt a régi-új rendszert. A cél az, hogy a csomagolóanyag ne kerüljön a szemétbe, helyette, akár alapanyagként, akár eredeti funkciója szerint, újra hasznosuljon.

A környezetbarátság pénzbe kerül

Varga Péter szerint a városi legendák kategóriájába tartozik az, hogy a visszaváltott, visszaszállított, vegyszerekkel tisztára mosott palackok drágábbakká válnak, mint az újonnan beszerzettek. Ha valóban nem érné meg, akkor az elmúlt két évtizedben - állami szabályozás és támogatás híján - már megszűnt volna ez a rendszer.

- Magyarországon a kereskedelemben száz forint „előnye" van annak a bornak, amelynek a palackja betétdíjas - segít az üzleti és egyben környezetóvó döntések hátterét megismerni Varga Péter. - A badacsonyi központú pincészetünk hosszú távú szerződéses kapcsolatokat épített ki: Egerben például két helyi család gondozza az ottani ültetvényeinket, s mind a saját termésükből, mind a Varga Pincészet szőlőiből készítjük „közös" borainkat. Hasonló konstrukció „él" Tokajban, Sopronban is.

Ez a „nagybirtok" azzal az előnnyel is jár, hogy a csomagolás - a palackok begyűjtése, mosása, töltése - tipizált, összehangolt folyamat. Szervezés és logisztika kérdése, hogy a borvidékek, palackozók között mind kevesebb mozgatásra, szállításra kerüljön sor. A Varga Pincészet volt az egyetlen hazai vállalkozás, amelyik az elmúlt tíz évben beruházott - mintegy 160 millió forintot - mosóüzem építésébe, s tény, hogy ez a technológiai sor többszörösen drágább az üvegtöltését végző gépnél, melyhez elegendő, ha a tulajdonos minden szüret után új üvegeket vásárol. A környezetbarátság - a visszaváltás infrastruktúrájával - pénzbe kerül, mégpedig sokba. A „mi mennyihez" jó tudni, hogy Magyarország bortermelése kisebb, mint egy átlagos nyugat-európai borvidéké, sőt, kisebb, mint a legnagyobb spanyol családi borászaté. Mindez flaskában kifejezve: Nyugat-Európában a nagyobb pincészetek 150-200 millió palacknál „kezdődnek", Magyarország mindenestül 100-120 millióval „dicsekedhet", s a 11 ezer honi borászat között a legnagyobb a maga 10 millió üvegével a Varga Pincészet. Az adatokból kitetszik, mekkora változást jelenthet, ha Európában valóban tét lesz, hogy minden ország megszervezze a gyűjtést, az újratöltést. Nálunk egyelőre a betétdíjas üvegek visszaváltásának érdekeltségi rendszerét kell mielőbb megújítani. A lakosság egyelőre nem eléggé motivált, s nem visszaváltja, hanem inkább kidobja a borosüveget.

- A 22 forint plusz áfáról május elején felemeltük 30 forint plusz áfára az üvegek árát, erről a döntést a hazai borászcégek közösen hozták meg, már csak azért is, mert az utóbbi hat-hét évben az új palackok mintegy 70 százalékkal drágultak - számol Varga Péter. - Én 30 forintnál nagyobb árat is el tudtam volna képzelni, hiszen az új üveg 42-43 forintot taksál, vagyis van „ártartalék" a betétdíjnál. Míg Nyugat-Európa államainak zöme környezetvédelmi okokból igyekszik begyűjtetni a palackokat, addig nálunk, a háttérbe szorult, vonult állam helyett, az üzleti szféra próbálja meg árpolitikai döntésekkel „szabályozni" - ugyanazt. De legalább már megpróbálja, s az eredmény sem marad el: kevesebb kárt szenved a természet.

Megjelent a Piac és Profit magazinban.