Friss cikkeink

Üzleti ebéd 2 millió dollárért
Egy kínai üzletember nyerte el idén a jogot arra, hogy Warren Buffett befektetővel és médiamogullal ebédeljen, miután 2,1 millió dollárt ajánlott a lehetőségért.

Pinokkió a Szent János Kórházban
Immáron ötödik alkalommal indul útjára a K&H gyógyvarázs program, melynek része az országos gyermekszórakoztató mesejáték.

Ötvenezren tekergetnek
Több mint ötvenezren váltottak már digitális kábeltévére a UPC-nél. Augusztustól a magyar 1 és a magyar 2 olimpiai HD-adásaival bővül a kínálat.

Nőtt a munkanélküliség
Az egy évvel korábban mért adatokhoz képest több a foglalkoztatott, de a munka nélkül lévők száma is nőtt. Összességében nőtt a munkanélküliségi ráta.

Munka a párizsi Lidoban
Franciaország teljesen szabad munkavállalást biztosít a közösségi tagságot 2004-ben elnyerő tíz ország állampolgárainak. Már csak négy állam korlátoz.

Elkezdődött a postások sztrájkja
A Kézbesítők Szakszervezete mától korlátozott sztrájkba kezd. Ez idő alatt a résztvevők csak klasszikus kézbesítői feladatukat látják el.

Videó: ettől még az UFO-k is elmenekülnek
Bár a Föld energiafogyasztásának 26 százalékát az Egyesült Államok adja, sokak szerint nem törődik a klímaváltozással. Lehetőség lenne.

A segély sem ajándék
Nagyon sok félreértés kering a sajtóban Monok és más települések kezdeményezései kapcsán. Egyes nyilatkozatok azt a látszatot keltik, mintha a rendszeres szociális segély minden feltétel nélkül járó juttatás lenne.

Új törvényt kapnak a kkv-k
Az Európai Bizottság ismertette az európai kisvállalkozói törvényről szóló javaslatát. Az új jogszabály célja az EU-ban működő kis- és középvállalkozások (kkv-k) versenyképesebbé tétele, a támogatási rendszer erősítésén, valamint az adminisztratív akadályok csökkentésén keresztül. A javaslat egyik legfontosabb eleme az európai magántársaság, mint új, európai szintű társasági forma bevezetése.

Új kezekben a vasúthatósági tevékenység
A 156/2008 (VI.6.) Kormányrendelet értelmében 2008. július 1-jével az egyszerűbb és hatékonyabb szervezeti működés érdekében a Magyar Vasúti Hivatal (MVH) beolvad a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szervezetébe.
"Miért a magyaroknál drágul legjobban az élelmiszer?"
Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságában tevékenykedő Fidesz-képviselők a jövő hétre a bizottság rendkívüli összehívását kezdeményezik annak érdekében, hogy a testület megtárgyalja, miért emelkednek tudomásuk szerint Magyarországon a legdrasztikusabb mértékben Európában az élelmiszerárak
Várjon még két napot!
Kizárólagossá válik az elektronikus cégbejegyzés Magyarországon július 1-jével, addig valamennyi nyomtatványkitöltő program letölthető lesz a ceginformacioszolgalat.irm.gov honlapról.
Kósa: "antipatkus Magyarország"
Magyarország jól teljesít az uniós források lehívása terén Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint, Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere viszont úgy látja, hogy az ország egy idegbeteg, antipatikus stréber szerepét játszva, túllihegve igyekszik az unió normaelvárásainak eleget tenni.
Elsejétől drágul a gáz!
A közüzemben a lakosság számára 9,9 százalékkal, a nem lakossági fogyasztóknak pedig 7,7 százalékkal emelkedik a földgáz végfelhasználói ára július elsejétől.
Családok! Építsetek szállodát!
A horvátországi turizmus arculatának átalakítását is szolgálja, hogy egy kormányzati program ösztönzésével sorra nyílnak a kisebb, családi szállodák, és nem kizárólag a tengerparton.
Kormányzati Negyed: kevesebb, mint 8 milliárdot dobtak ki az ablakon?
A Kormányzati Negyed projektre fordított összeggel a napokban számol el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., egyelőre annyi látszik, hogy lesz maradéka a 3,8 milliárd forintnak, mondta Száraz Gábor szóvivő, aki egyúttal közölte, hogy a Kormányzati Negyed Projekt Kft. ügyvezetői posztjától június utolsó napjával megválik Görözdi György ügyvezető.
Ha a művészet és üzlet találkozik...
Hagyományteremtő céllal szervez rendezvényt a BKF Arts & Business menedzserképzése július 3-án. Az eseménnyel a művészeti és az üzleti élet "tényleges" találkozását kívánják megvalósítani.
Múlt heti fonákság - Németh Miklós kérdésével
Régen volt már és sokat kell várni a következő össznépi voksolásra. De most Monok felcsillantotta a reményt: az egész országnak kínál kenyeret - nem valódi, piacképes, odavitt kenyérkeresetet - és cirkuszt, aláírásgyűjtési tervük nem hagy kétséget e felől.
Másfél milliós kár egy szelet szalonna ellopása miatt
Egy szelet szalonna ellopása miatt másfél millió forintos kára lett egy mogyorósi lovardásnak.
Júliustól elektronikusan is igényelhetők zárjegyek
A zárjegyeket elektronikusan is lehet igényelni július 1-jétől, és a napi elszámolás is eljuttatható elektronikusan a vámhatósághoz - derül ki a pénzügyminiszteri rendeletből.
Gyurcsány: "Ha minden rendben lesz..."
Gyurcsány Ferenc a szociális rendszert és az adózást is megreformálná. A miniszterelnök munkára ösztönözne úgy, hogy nem venne ki pénzt a szociális rendszerből, hanem átcsoportosítással oldaná meg a problémákat.
Zéró széndioxid kibocsátás
2008. június 27-én átadták a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) kiemelten környezetbarát - zéró széndioxid kibocsátást célzó - konferenciaközpontját. A barnamezős beruházásként megépített konferenciaközpont, a közép-magyarországi régióban egyedülálló épületként képes hosszú távon nullás energiaegyenleggel működni.
Attól vagy felnőtt, hogy nincs a monitor sarkán a jelszó
A közelmúltban elfogadta az Országgyűlés azt az MDF által kezdeményezett, a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvénymódosítást, amely után egy-két év múlva a jelenlegi 650 ezerrel szemben az adófizető polgárok túlnyomó többségének lehet elektronikus ügyfélkapuja.
A mézek felét hamisítják
Eredményesnek bizonyult a Magyar Országos Méhészeti Egyesület akciója: az általuk idén bevizsgáltatott mézek között kevesebb volt a hamisítvány, mint tavaly. Ugyanakkor a hamis mézet előállítók listáján lényegében ugyanazok a nevek fordulnak elő - írta a szombati Magyar Nemzet.
Minden debreceni ingyen bulizik
A július 24-27. között megrendezendő zánkai BalaTONE Fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy egy igazán vendégszerető hagyományt indítanak el, s eztán minden évben vendégül látnak egy-egy várost - az összes lakójával együtt.
Egy topmenedzser öltözékében is top
A megjelenés egyfajta vizuális kinyilatkoztatás személyiségünkről, életmódunkról, s árulkodik képességeinkről és magabiztosságunkról is. Kétség sem férhet hozzá, hogy a mai világban fontos szerepet játszik.
Még mindig nem elég erős a forint?
A forint ugyan 4 százalékot drágult az euróhoz képest a legutóbbi nyolc kereskedési napon, ami nagy árfolyamugrás, még ez sem nevezhető azonban eltúlzottnak, tekintve a térségi árfolyamtrendhez mért eddigi lemaradást, áll az egyik vezető londoni befektetési bank pénteken kiadott elemzésében, amelyben a ház tovább erősítette rövid távra szóló forintárfolyam-előrejelzésést, és megerősítette hosszabb távú, lendületes további felértékelődést jósló prognózisát.
Újabb kecskeméti csoda
Kecskemétet Közép-Magyarország ipari, gazdasági központjává teheti az 1,4 milliárd forintos támogatással épülő innovációs központ és a Mercedes-gyár.
Örömlányonként 150 ezer forint
Amszterdam város önkormányzata a kétéves tervet hirdetett, amelynek keretében félmillió eurós összeggel (közel 118 millió forinttal) mintegy 8000 prostituáltnak kívánnak segítséget nyújtani a szervezett bűnözéssel szemben és támogatni azokat, akik a szakmát akarnak változtatni.
Tanúsítottan zöld!
Az ISO 9001 tanúsítvány ma már szinte alapkövetelmény, és a hazai cégek többsége rendelkezik is vele, ám a környezetközpontú irányítási rendszer szabványa, az ISO 14001 lassabban terjed el. Pedig ma már számos üzleti előny társul a minősítéshez. Persze a vállalat pusztán egy tanúsítvány megszerzésétől még nem válik "zölddé", a környezettudatos működés útján azonban mindenképpen elindul. S hogy meddig jut el, csak rajta múlik.
Munka nélkül marad a világ leggazdagabb embere
Bill Gates, a Microsoft alapító-elnöke visszavonul pénteken a szoftverbirodalom napi ügyeinek irányításától. Marad a jótékony célú tevékenység.
Húsz év és nem kell benzin!
Európában 2025-re minden újonnan üzembe helyezett autó vagy hibrid hajtású vagy teljesen elektromos hajtású lesz.
Jelentősen emelhetik áraikat a légitársaságok
Ellenségesen fogadta repülőgépipar az Európai Parlament és az európai kormányok között létrejött új megállapodást, mely a repülőgép társaságokat 2012-től a kibocsátás csökkentési rendszer részévé tenné.
375 millióért vásárolt energiatakarékosság
Felújították Szentendrén a Regionális Környezetvédelmi Központ irodaépületét, a 375 millió forintos ökobarát beruházás nyomán az építmény gyakorlatilag nulla szén-dioxid-kibocsátással üzemel - közölte az intézmény helyettes igazgatója.
Német díj a magyar szimulációs játéknak
Az interneten elérhető Turisztikai Desztinációs Menedzsment E-learning program a multimédiás termékek egyik legrangosabb nemzetközi díjában részesült.
Keksz: több ezer éves és egészséges
A gabonafélék az emberiség legalapvetőbb élelmiszer forrásai. Ezek közül a magas kiőrlésű gabonafélék elemi rostjai számos pozitív élettani hatásaik révén segítik szervezetünk működését, elsősorban emésztésünket, valamint egészségünk megőrzését. Az elemi rostok ezen jótékony hatásait mi magyarok, szívesen élvezzük nagyobb rosttartalmú kekszek és piskóták formájában is.
Megújul a kisvasút
A Szob-Nagybörzsöny kisvasúton mintegy 2 milliárd forint beruházás keretében bővítik a peronokat, szociális helyiségek alakítanak ki, állomásépületeket, látogatóközpontot létesítenek, akadálymentesítenek, technikai eszközöket, járműveket szereznek be - közölte az Pro Régio Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési és Szolgáltató Kht.
Nem fizet a wc-n töltött időért a Tesco-beszállító
A brit Tesco áruházláncot hússal és húskészítménnyel ellátó egyik beszállítót azzal vádolták meg, hogy Dickens-i módszerekkel dolgoztatja munkavállalóit, és nem fizet a wc-n töltött időért.
Milyen lesz a magyar elnökség?
A tervek szerint júliusban tárgyal a kormány arról, hogy melyek legyenek a 2011-es magyar uniós elnökség legfontosabb prioritásai - mondta Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára szerdán, Budapesten.
Két új áruházat nyit a Tesco
Tesco Magyarország két új szupermarketet nyit pénteken, az egyiket Sülysápon, a másikat pedig Szolnokon - közölte a társaság.
Olcsóbb lehet a repülőjegy?
Az Európai Bizottság elfogadta az egységes európai égboltra vonatkozó második jogszabálycsomagot. Az e csomagban lévő javaslatok célja a biztonság további növelése, valamint a költségek és a késések mérséklése.
Tudja, mi az a zettabájt?
A Cisco Visual Networking Index (VNI) előrejelzés a 2007-2012 közötti időszakra vonatkozóan foglalja össze a fogyasztói és vállalati, illetve intézményi IP-hálózatokkal kapcsolatos főbb trendeket. A Cisco saját, valamint független elemzők előrejelzései alapján készített tanulmánya szerint a legmarkánsabb folyamatok hajtóerői a videoalapú tartalmak illetve a Web 2.0-ás közösségi hálózatok és a csoportmunka-alkalmazások egyre dinamikusabb terjedése.
"Egy összegben kérem a nyugdíjamat!"
Elenyésző a járadékfizetést választók aránya az önkéntes kifizetést igénylőkhöz képest az Aranykor Nyugdíjpénztár adatai szerint. A 10 éves kifizetés lehetőségével élők közül a teljes összeget felvevők és pénztári tagságukat megszüntetők körében éppen a negyvenes éveikben járók száma magas, holott a hozam megfelelő időben történő felvétele, illetve a járadékszolgáltatás előnyben részesítése hosszú távon jóval kedvezőbb megoldást jelentene számukra.
Kínában dől el a világcégek harca?
A nagy port kavart termékvisszahívások is közrejátszottak abban, hogy a feltörekvő országokra érvényes termékbiztonsági, termékminőségi és környezetvédelmi szabályozások kérdése nagy nyilvánosságot kapott. A Deloitte Touche Tohmatsu ("Deloitte") globális termelő iparági csoportjának új, "Innováció a feltörekvő országokban" címet viselő tanulmánya szerint a globális termelő vállalatok felsővezetői és befektetői egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a beszállítói minőségre.
Rekordáron kínálják, mégis megvesznek érte a befektetők
Minden idők legmagasabb aranyárával, unciánként 2300 dollárral számol hosszú távon a nemzetközi Erste Bank csoport legújabb elemzése, amelynek megállapítása szerint a világgazdaság gyengélkedése arra ösztönzi a befektetőket, hogy egyre több milliárd dollárt pumpáljanak nemesfémekbe. A piacot erőteljesen növekvő befektetői érdeklődés jellemzi 2008-ban és azt követően is, az arany ára pedig folyamatosan emelkedik majd a kereslet-kínálat strukturális egyenlőtlensége miatt.
Pályázásra alkalmatlan
A pályázatokkal kapcsolatos információk számos helyen hozzáférhetők, legrészletesebben az interneten. Az információ hozzáférhetősége azonban nem jelenti azt, hogy a pályázni kívánó vállalkozások és intézmények teljes mértékben tisztában lennének a pályázati feltételekkel, vagy egyáltalán magával a pályázás intézményével. Sőt!
Ilyen mobilt itthon még nem látott!
Magyarországon egyedülálló mobiltelefonnal jelentkezett a Pannon: a kifejezetten az ötven év felettiek igényeire kialakított Doro HandleEasy 326gsm segítségével az idősebb korosztály is részesülhet a gondtalan mobilhasználat nyújtotta előnyökből.
Senkit sem zavar a nagyobb illeték
A Magyarországon lakást vásárló külföldieknél eddig nem merült fel problémaként az, hogy hátrányosabban fizetik az illetéket, mint a magyar állampolgárok - reagált az Európai Bizottság csütörtöki felszólítására Bodor Csaba, az Otthon Centrum International Client Services igazgatója.