Durva: agyvérzést kapott a túlórázásról

A túlórázásba halt bele a japán McDonald's egyik üzletvezetője: a 41 éves nő halálát agyvérzés okozta, miután egy fél éven át havonta több mint nyolcvan órát túlórázott.

A már 2007-ben elhunyt nő halálának okát csak szerdán ismertette a munkaügyi hatóság. Japánban a hatóságok rutinszerűen ellenőrzik a halál okát azokban az esetekben, amikor a dolgozók elhunytuk előtt fél éven át havi legalább 80 órát, vagy az utolsó hónapban több mint száz órát túlóráztak. Évente hozzávetőlegesen 150 esetben állapítják meg, hogy a halál oka japánul "karosi", azaz a túl sok munka - ilyenkor a legtöbb esetben szívinfarktus vet véget a dolgozók túlhajszolt életének.

A japán McDonald's nem kívánt nyilatkozni az esetről. Az amerikai vállalat egyik szóvivője szerint a hivatal még nem értesítette közvetlenül a vállalkozást. A McDonald's már tavaly is veszített kissé a jó hírnevéből: egy dolgozó - aki elmondása szerint havonta több órát túlórázott fizetés nélkül - 47 ezer eurónyi kártérítést követelt és kapott a vállalattól.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo