Kína lesz az új USA?

Kína könnyen átveheti az Amerikai Egyesült Államok világgazdasági szerepét - vélekedett Soros György üzletember a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadássorozatának pénteki záró értekezésében.

Soros György szerint az amerikai gazdaság még egy jó ideig visszafogottan teljesít, ezért nem szolgálhat a világgazdaság motorjaként. A globalizáció legnagyobb nyertesét, Kínát viszont elkerülte a válság, ezért könnyen átveheti az Egyesült Államok világgazdasági szerepét - olvasható a Közép-Európai Egyetem összefoglalójában.

Az üzletember a második világháború óta tapasztalt legnagyobb megrázkódtatásnak nevezte a 2008-ban kitört pénzügyi válságot, amely azért nem járt a harmincas évekéhez hasonló összeomlással, mert "mesterséges lélegeztetéssel" mentették meg a gazdaságot. Soros György szerint azonban korunk problémája nagyobb kiterjedésű lehet, mint a korábbi: 1929-ben az Egyesült Államok teljes hitelállománya a GDP 160 százaléka volt, 2008-ban viszont már 365 százaléka, nem számolva az előző krízis idején még teljességgel ismeretlen származékos papírokkal.

Az üzletember szerint elképzelhető, hogy a most látható fellendülés gyorsan kifullad, és 2010-ben vagy 2011-ben újabb válságot jeleznek majd a görbék. "A legtöbben még most sem fogták föl, hogy ez a válság egy korszak vége, míg mások, mint jómagam, nem tudták előre jelezni a visszaesés mértékét" - tette hozzá.

Soros György úgy látja, hogy az egypólusú világrend nem eresztett gyökeret, a most kialakuló újat pedig biztosan nem az Egyesült Államok vezeti majd, legalábbis nem az eddigi léptékben. A globális pénzpiacoknak globális szabályzókra van szükségük - vélekedett az üzletember.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo