Mezőgazdaság cikkek


Az idénymunka idei szabályai

Az idénymunka idei szabályai 

Közeledik a mezőgazdasági idénymunkák szezonja. Ez az egyszerűsített foglalkoztatási forma egyre népszerűbb. Összefoglaltjuk a legfontosabb tudnivalókat a munkáltató számára.
Méhgarázzsal menthetjük meg a méheket

Méhgarázzsal menthetjük meg a méheket  

A termesztett kultúrfajok és a vadon élő növények jelentős része nem teremhet különböző méhfajok nélkül. Sajnálatos módon az élőhelyek átalakítása egyre inkább fenyegeti ezeknek a létét is. De tehetünk ez ellen.
Idén hárommilliárd jut agrárbiztosításra

Idén hárommilliárd jut agrárbiztosításra 

Az idei, igazolásokkal tanúsított agrárkárokra kötött biztosítások támogatására 3 milliárd forint támogatást különített el a szaktárca - egyebek mellett ezt tartalmazza a földművelésügyi miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Félnek, de nem tesznek semmit

Félnek, de nem tesznek semmit 

Ma Magyarországon a gazdálkodók jelentős része tart attól, hogy a termését elviszi a vihar, kiszárítja az aszály, vagy más természeti csapás éri. Mégsem tesznek semmit, a hazai földeknek csak negyven százaléka biztosított, holott van elérhető támogatott biztosítási konstrukció is.
Maradt 35 milliárd, pályázhatnak a gazdák

Maradt 35 milliárd, pályázhatnak a gazdák 

Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére, így Magyarország várhatóan 100 százalékosan felhasználhatja az előző uniós költségvetési ciklusban e területen rendelkezésre álló forrásokat.
Most kell lépniük a kistermelőknek a támogatásért

Most kell lépniük a kistermelőknek a támogatásért 

A kisgazdaságok egyszerűsített támogatási rendszerébe csak egyszer, 2015-ben lehet belépni, az akkor megállapított támogatási összeg jár évente a termelőnek 2020-ig, amennyiben a gazdálkodó megtartja a belépéskori földterületét, és ebben az egyszerűsített rendszerben kíván maradni.
Újra lehet kalandozni vidéken

Újra lehet kalandozni vidéken 

Immár ötödik évébe lépett a Vidék Kaland, az AGRYA nagy sikerű, EU díjnyertes kommunikációs programja. A múlt évihez hasonlóan városi fiatalok töltenek el egy-egy hetet fiatal gazdáknál munkával, a gazdaság napi életének résztvevőiként. A Földművelésügyi Minisztérium a programot idén is 6 millió forinttal támogatja. Az érdeklők 2015. április 17-ig pályázhatnak.
Valami nincs rendben a paprikával

Valami nincs rendben a paprikával 

Megvannak az első eredményei a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriumában vizsgált, a Greenpeace vizsgálatában kifogásolt paprika tétel termelőjénél vett hatósági mintáknak.
Üvegházzal is bekerülhetünk az agrárkár-enyhítési rendszerbe

Üvegházzal is bekerülhetünk az agrárkár-enyhítési rendszerbe 

A 2015. kárenyhítési évtől már az üvegházi és fóliás termesztéssel foglalkozó mezőgazdasági termelők is tagjai lehetnek a 2012-ben megreformált agrárkár-enyhítési rendszernek. Erre a termelői körre is ugyanazon – Európai Bizottság által engedélyezett – szabályok vonatkoznak, mint az agrárkár-enyhítésben régebb óta részt vevő gazdákra.
A gazdáknak is ügyelnie kell az új tűzvédelmi szabályokra

A gazdáknak is ügyelnie kell az új tűzvédelmi szabályokra 

Alig egy hónapja lépett érvénybe az új Tűzvédelmi Szabályzat, ami komoly változásokat hozott az eddig bevett eljárásokban, nemcsak a vállalkozások, hanem a gazdálkodók életében is. Bemutatjuk a legfontosabb változásokat!

Pazarul élhetnénk csak hulladékból 

Túl sok ételt dobunk ki a szemétbe. Világszerte a megtermelt élelmek 40%-át nem fogyasztjuk el. Egy kanadai pár dokumentumfilmet készített arról, milyen jól lehet létezni a kukákból bányászott ételmaradékokon. A Just Eat It: A Food Waste Story című filmet a Thesszaloniki Dokumentumfilm Fesztiválon láttuk.

Jobban kell ügyelnünk a termőföldre 

Az egészséges talaj nemcsak alapfeltétele élelmünknek, fűtőanyagainknak, gyógyászati termékeinknek, de elengedhetetlen az ökoszisztéma szempontjából is.

Most már mindenki annyi tejet termel, amennyit akar 

A magyar tejipar felkészült arra, hogy az új rendszerben működjön azt követően, hogy az Európai Unió április elsejével kivezette a tejkvótát. A kvótát egyébként eddig sem használtuk ki, így már nem lesz semmi, ami korlátozza a tejtermelést az Európai Unióban.

Indul az agrártámogatási szezon 

Szerdán kezdődik az egységes kérelmek benyújtásának időszaka, a kérelmeken belül több mint 30 féle agrártámogatást lehet igényelni, összesen mintegy 400 milliárd forintnyi értékben. A kérelmek a Mezőgazdaság és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elektronikus felületén, ügyfélkapun keresztül nyújthatók be.

Újabb rákkeltő anyag a mezőgazdaságban? 

Az ENSZ Világegyészségügyi Szervezetének rákbetegségekkel foglalkozó intézete a "valószínűleg" szót választotta a gyomirtószer rákkeltő hatásának jellemzésére. Akkor most rákkeltő vagy sem?

Meghosszabbítható az egységes kérelmek beadása 

Az Európai Bizottság mai bejelentése alapján a közvetlen mezőgazdasági támogatások, illetve a II. pilléres területalapú támogatások szankciómentes benyújtásának határidejét a tagországok - saját döntésük alapján - 2015. június 15-ig meghosszabbíthatják.

Hogyan kaphatnak támogatást az állattartók? 

A Földművelésügyi Minisztérium közzétette a termeléshez kötött állatalapú támogatások feltételeit. Fontos ügyelni, mert ez a támogatási kérelem nem az egységes kérelem része, ezért külön kell igényelni.

Disznó és dohány kap támogatást 

Ötmilliárd forintot kapnak a dohánytermelők az idei éves támogatásban és a sertéstartók is jobban járnak, ők már igényelhetik az új tenyészkoca jólléti támogatást, ami 8,62 milliárdos keretösszegből fut.

Miért jó tabletről irányítani a kombájnt? 

Egy magyar mezőgazdasági dolgozó termelékenysége messze elmarad a nyugat-európai társakétól, de a szakadék akár tovább is nőhet, ha a magyar gazdáknak csak egy kis része változtat a szemléletén.

A kínai szennyezés miatt drágulhat az élelmiszer  

A kínai fellendülés sötét oldala az egyre szennyezettebb levegő, ivóvíz és talaj, aminek következtében a világ legnépesebb országa mindinkább importra szorul majd élelmiszerellátásában és ennek az egész világra kiható következményei lesznek.

Rátenné a kezét az állami földekre az NFA 

A Nemzeti Földalapkezelő (NFA) tulajdonába kerülhet valamennyi állami tulajdonú föld, függetlenül attól, hogy védett területnek minősül-e - erről Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyújtott be törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Mégse jó úgy a földtörvény, ahogy van 

Egyszerűbb lesz halastavat létesíteni, a rekultiváció utáni földminősítés ingyenes lesz, a telepítési engedély hatálya pedig két évről három évre emelkedik - egyebek mellett ezeket az új szabályokat tartalmazza a földtörvény módosítása.

Idén nem lesz éhséglázadás 

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által felállított élelmiszerár-index az elmúlt 55 hónap legalacsonyabb értékét mutatta februárban, a csökkenés a gabonafélék, hús és különösen a cukor alacsony árának tudható be.

Putyin hálája: itthon marad a magyar csirke 

Oroszország ideiglenesen megtiltotta a 70 foknál alacsonyabb hőmérsékleten hőkezelt baromfihús és baromfitermékek importját Magyarország egész területéről szerdán, a békési madárinfluenzás eset miatt.

Versenyfutás az idővel: hiánycikk lehet a kávé 

Versenyt futnak az idővel a londoni Kew-i Királyi Botanikus Kertek szakemberei: a klímaváltozás miatt melegedő hőmérsékletnek ellenálló új kávébabot kell találniuk, mielőtt a világ kávékészletei kifogynak.

Békés megyében újra megjelent a madárinfluenza 

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága egy Békés megyei baromfitelepen. A vírus elterjedésének megakadályozása érdekében az állományt – állami kártalanítás mellett – leölik az állat-egészségügyi szolgálat szakemberei.

Belvízkár: már az új rendszerben kell bejelenteni 

Még mindig több 88 ezer hektár van víz alatt, és egy szakaszon van harmadfokú készültség a belvíz miatt. A termelők már az új rendszerben tehetik meg a bejelentést a károkról.

A neten magyarázza el az ekaert a gazdálkodóknak az agrárkamara 

Tájékoztató honlapot indított a az agrárkamara az elektronikus árukövetési rendszerről. A honlapon található tudásbázis közérthetően ismerteti a rendszer jogszabályi hátterét, és gyakorlati példákon keresztül ad válaszokat a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő speciális kérdésekre.

Belefulladunk a műtrágyába 

2018-ra a világ műtrágyaigénye meghaladhatja a 200,5 millió tonnát, ami 25 százalékkal magasabb szintet jelent a tíz évvel korábbihoz képest. A megnövekedett műtrágyahasználat azonban komoly környezeti károkat okozhat.

Beindulnak a földhivatalok 

Országosan is megkezdik az osztatlan közös földtulajdon felszámolását, mivel sikeresen zárult októberben az a mintaprogram, amely elsőként Vas megyében kezdte meg az osztatlan tulajdon megszüntetését.

A személyiségünkre is hat, mit eszünk 

Az őshonos, törzsi társadalmakban átérezték a természettel való egységet és az emberek egymástól függését. A nyugati kultúrában az individualizmus dívik. Pedig egy ember léte és érvényesülése egész ipari, agrár, jogi, társadalmi rendszerek lététől függ. És az ételtől, amit az asztalára tesznek.

Több cég fizethet a közösségi marketing alapba 

Kibővítették a közösségi marketing alapba fizetők körét a tej termékpályán; a továbbiakban így fizetniük kell az ágazati marketing hozzájárulást azoknak a feldolgozóknak, valamint kis- és nagykereskedőknek is, akik eddig nem voltak tagjai a szakmaközi szervezetnek.

A sertéstartókat kényezteti a kormány 

A meglévő 8,5 milliárd forintos sertésjóléti támogatást újabb 8,62 milliárd forintos tenyészkoca állatjóléti támogatással kiegészítve idén összesen több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatást kapnak a sertéstartók, ami a 2014-es duplája.

Újra mehet a magyar marha Belorussziába 

Magyarország újra szállíthat élő szarvasmarhát Fehéroroszországba, mivel a belorusz Állatorvosi és Élelmiszerbiztonsági Felügyelet feloldotta a kéknyelv-betegség miatt korábban elrendelt, általános beviteli tilalmat.

Visszakapaszkodtunk a 2008-as szintre 

Megtorpanóban van a gazdasági lendület: a növekedési kilátások bizonytalanok, az üzleti környezet kiszámíthatatlannak tűnik, a pénzügyi szektor teljesítménye érezhetően csökkenni fog a Policy Agenda felmérése szerint.

Megmentené a Földet? Legyen vegán! 

Igyon kevesebb tejet és ne fogyasszon annyi húst, mint most, sőt igazából az sem baj, ha teljesen elfelejti az állati szöveteket. Nem azért, hogy lefogyjon, hanem, hogy emberi klímában tudjon élni. Legalábbis így vélik a tudósok.

Már figyelhetik a számláikat a gazdák 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) január 30-án elindítja a 2014-es területalapú támogatás (SAPS) második részletének utalását. Ennek során az elkövetkező hetekben több mint 100 ezer mezőgazdasági termelő jut mintegy 60 milliárd forinthoz.

Nagyot zuhantak a gabonaárak 

Átlagosan 19 százalékkal lettek olcsóbbak a gabonafélék 2013 decembere és 2014 decembere között a Magro.hu mezőgazdasági piactéren. A nagy zuhanásban mindegyik gabonaféle érintett volt, de leginkább a kukorica ára esett, összesen 21 százalékot.

Sci-fi a földeken 

Vezető nélküli traktorok szántják a földeket, elvetik a magot, műtrágyáznak, permeteznek, betakarítanak, vagy milliméterpontossággal ültetvényt telepítenek. Amikor elvégezték az adott feladatot, kiállnak a terület határára, és megvárják a gazdát, aki hazakormányozza a traktort. Bár még nem általános az emberi erőforrás nélkül közlekedő munkagép, az ezt lehetővé tevő M2M technológia már számtalan módon teszi hatékonyabbá a mezőgazdasági munkákat.

Az idő ellenünk dolgozik 

Fontos lenne a helyi állat- és növényfajták megőrzése, mert ezek jelenthetik a kulcsot élelmiszer-termelésünk fenntartásához. A jelenleg használt fajták ugyanis nem elég ellenállóak a klímaváltozás ellen.

Döntött Brüsszel: tilthatjuk a GMO növényeket 

Az uniós tagállamok akkor is korlátozhatják vagy tilthatják területükön a géntechnológiával módosított növények (GMO-k) termesztését, ha az uniós szinten egyébként engedélyezett: erről döntött a Parlament kedden.

Csak „aktív gazda” kaphat közvetlen támogatást 

Az idén közvetlen támogatást igénylő mezőgazdasági termelőknek fontos ügyelniük arra, hogy a Közös Agrárpolitika reformjának 2015-től életbe lépő új szabályozása értelmében hazánkban is bevezetik az úgynevezett „aktív mezőgazdasági termelő” fogalmát.

Tele lesznek pénzzel a gazdálkodók 

Mintegy 2500 milliárd forint jut összesen 2015–2020-között a magyar mezőgazdaságban közvetlen kifizetésekre uniós forrásból – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára.

29 milliárdos hitelprogram jön agrárcégeknek 

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. három kedvezményes agrárhitelprogramot indít, összesen 29 milliárd forintos keretösszeggel - az erről szóló kormányhatározatok a Magyar Közöny legfrissebb számában jelentek meg.

Tokajt és Egert mindenki ismeri, de Somlót már csak kevesen 

A magyar lakosság kétharmada nem ismeri ki magát a borvidékek között, nem tudja milyen eredet-megjelölések állnak uniós oltalom alatt. Drága bort legfeljebb ajándékba veszünk, magunknak legfeljebb ezer forintért vásárolunk.

Az egyedi a nyerő 

Az elmúlt években jelentősen nőtt az agrárium tőkevonzó képessége, köszönhetően a viszonylag magas termésáraknak, igaz, az orosz embargó alapjaiban megrendíthet bizonyos ágazatokat. A magyar agrárvállalkozások eredményessége azonban még elmarad a nyugati vállalatokétól, így lenne hová fejlődni. Hitel nélkül viszont a beruházások sem mennek.

Marketing a gazdák szolgálatában: Gazdag Gazda Webkonferencia 

A mezőgazdaságban még ismeretlen, webes alapú konferencián vehetnek részt a magyar gazdák és agrárszereplők 2015. január 21-én és 22-én országosan. A Gazdag Gazda Webkonferencián a résztvevők otthonukból, irodájukból hallgathatnak agrártémájú előadásokat, amelyhez csupán internetkapcsolatra lesz szükségük. Az eladások az agrárkereskedésről és online marketingről szólnak, valamint segítenek egy egyszerű, a gazdaságukat, terméküket bemutató weboldal létrehozásában.

Nem is olyan rossz a bio 

A növényvédő szereket és műtrágyákat hasznosító gazdálkodás súlyos környezeti károkat okoz, de magasabb termésátlagok érhetőek el vele – ez a jelenlegi mezőgazdaság egyik alaptétele. Most egy független és átfogó kutatás bebizonyította, hogy ez nem egészen igaz.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Gazdaság

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo