Kiderült ki kap több pénzt az agráriumban

Megjelent a 2014. évi átmeneti nemzeti támogatás (ÁNT) mértékeit meghatározó földművelésügyi minisztériumi rendelet. Jelentősen megemelkedett az állattartók átmeneti nemzeti támogatása, kibővült a sertésprogram és a cukorrépa termelők újból nemzeti támogatásban részesülnek.

Az állattenyésztők több pénzre számíthatnak - Kép: SXC

A Földművelésügyi Minisztérium 2015-ben mintegy 36 milliárd forintot fordít a 2014. évben igényelt átmeneti nemzeti támogatásokra, valamint anyajuh- és anyakecske tenyésztés csekély összegű (de minimis) támogatásaira. Az ÁNT és csekély összegű támogatások formájában az idén mintegy 29 milliárd forint összegű támogatást nyújt az FM, melyből közel 27 milliárd forintot a hétfőn megjelent rendelet tartalmaz. Ebből az összegből az állattartók többlettámogatása a korábban rendelkezésre álló forrásokhoz képest mintegy 13 milliárd forint.

A jelentősen megemelkedett forrás miatt a kormány által különösen preferált állattenyésztési ágazatok a lehetséges maximális támogatást kapják. Ez azt jelenti, hogy például a hízott bika támogatás egyedenként 27 700 forinttal 47 200 Ft/egyedre nő, az extenzív szarvasmarhatartás támogatása pedig 46 540 Ft/egyed, ami 36 240 forinttal magasabb az elmúlt év támogatásánál. A tejtermelők támogatása 4 Ft/kg-ról 7,1 Ft/kg-ra emelkedett, az anyatehéntartók az uniós szabályok adta maximális összegű, 29 500 Ft/egyed támogatásban, míg a kedvezőtlen adottságú térségekben gazdálkodó juhászatok állatonként 170 forinttal többet, 2160 Ft/egyed támogatást kapnak. A héjas gyümölcsök hektáronkénti támogatása 1500 forinttal 37 500 forintra nő, míg a dohánytermesztők a tavalyival megegyező összegű támogatásban részesülnek. A támogatásokból idén nem kell modulációt levonni, a kifizetést az MVH folyamatosan, 2015. június 31-ig végzi.

Érdemes figyelni, mert a támogatott mezőgazdasági biztosítás szabályai is változnak!

Szintén megjelent a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló rendelet módosítása, mely lehetővé teszi a támogatás igénybevételét szaporítóanyag beszerzéshez és több új eszköz (pl.: állatgyógyászati és állatjóléttel kapcsolatos eszközök, berendezések) beszerzéséhez is.

Ugyancsak megjelent az a földművelésügyi minisztériumi rendelet is, amelynek alapján a cukorrépa-termelők a 2014. évre vonatkozóan nemzeti kiegészítő támogatásban részesülhetnek. A támogatás keretösszege 2014-ben 1577 millió Ft, a fajlagos mértéke pedig 6,92 euró/cukorrépatonna, csaknem 2000 Ft/t. A támogatásra 213 termelő jogosult. Az igénylők köre egyéni termelőkből és gazdasági társaságokból áll, a támogatás elősegíti a hazai cukorkvóta előállításához szükséges cukorrépa megtermelését, és közvetve mintegy 2-3000 cukorrépa-termesztésben foglalkoztatott alkalmazását. Az MVH a támogatást 2014. december 31-ig fizeti ki. A termelők részére korábban kifizetett mintegy 440 millió forint csekély összegű támogatással az ágazat idén több mint 2 milliárd forint költségvetési forrásban részesül.

A termelőknek is jut bőven forrás
Még mindig alulfinanszírozottnak számít a több mint félmillió mezőgazdasági vállalkozás és cég, dacára az állami támogatásoknak és az uniós forrásoknak. Pedig a mezőgazdaságban érdekeltek jó adósnak számítanak, de az ágazat sajátosságaiból fakadóan sokan küzdenek forráshiánnyal. Összegyűjtöttünk néhányat a lehetőségek közül, amelyek segítségével a termelők átvészelhetik a nehéz időszakokat.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo