Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Drágulhatnak az elektromos autók akkumulátorai

Drágulhatnak az elektromos autók akkumulátorai 

A hét vezető autós nemzet egyre több figyelmet fordít az elektromos autók gyártására, így emelkedik a szükséges nyersanyagok, a lítium és a kobalt ára. Emiatt egyre fontosabb, hogy az autógyártók egyértelmű stratégiával rendelkezzenek az akkumulátor értékláncuk tekintetében – állapítja meg a Roland Berger és a FKA közös tanulmánya.
Ön bevenne hamisított gyógyszert?

Ön bevenne hamisított gyógyszert? 

Tavaly óta nem változott érdemben a hamisított termékek iránti kereslet a magyar lakosság körében, a legnépszerűbb csoportot továbbra is a ruházati termékek jelentik a hamis termékek vásárlása kapcsán, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából. A válaszadók 65%-a azonban a jelenleginél szigorúbban büntetné a hamisítókat.
Mesterséges Intelligencia Koalíció alakult

Mesterséges Intelligencia Koalíció alakult 

A hazai infokommunikációs szektor vezető vállalataival lépett szövetségre az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A koalíció tagjai állandó együttműködési fórumot teremtenek, hogy közösen dolgozzák ki Magyarország AI-stratégiáját.
Hogyan kérhető az önkéntes nyugdíjpénztári kifizetés?

Hogyan kérhető az önkéntes nyugdíjpénztári kifizetés? 

Az Önkéntes Nyugdíjpénztár kifizetés számos szabály alapján történik. Érdemes odafigyelni arra, hogy hogyan, és mikor lehet kivenni a megtakarítást, mert akár személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás befizetési kötelezettség is keletkezhet - írja a Pénzügyi Tudakozó.
Ki korán kel, tudást lel, meg egy Tankcsapda koncertet

Ki korán kel, tudást lel, meg egy Tankcsapda koncertet 

Folytatjuk a Kreatív Kontroll valóságshowja, a No Kontroll bemutatását a Piac & Profiton: ezúttal Sipos Zolit kísérjük el Tusnádfürdőre, ahol egy ütős tartalommarketing előadás mellett egy nem kevésbé ütős Tankcsapda-koncerten is részt vehetünk.
Occam borotvahabja: először egyszerűsíts

Occam borotvahabja: először egyszerűsíts 

Az Occam borotvájaként ismert filozófiai elv populáris megfogalmazása szerint, ha egy jelenségre több magyarázat lehetséges, akkor azok közül a legegyszerűbbet érdemes választani. A helyes döntés feltétele, hogy „leborotváljuk”, azaz eltávolítsuk a magyarázatok feltételezéseit, a tényekkel nem alátámasztható elemeit. Ez a gondolkodásmód a vállalkozások működésfejlesztése szempontjából is fontos üzenetet hordoz: mielőtt jelentős összegeket költünk fejlesztésekre, a sokszor megváltóként várt bonyolult berendezések vagy informatikai alkalmazások beszerzésére, egyszerűsítsünk a feladatvégzés módján. Vágjuk le a fölösleges részeket, amelyek megnehezítik a mindennapi munkát. A következőkben az ezt megkönnyítő „borotvahabról” szólunk röviden.
Nem szünteti meg mindenki a cafeteriát

Nem szünteti meg mindenki a cafeteriát 

A SZÉP-kártyát leszámítva jövőre szinte minden dolgozói juttatás egységesen úgy fog adózni, mint a munkabér. Ettől még a cafetériának nem alkonyul be, a hatékony javadalmazási rendszer kialakítása azonban komoly erőfeszítéseket igényel – írja az Edenred.
Lakásárak: sokat számít, milyen a fűtés

Lakásárak: sokat számít, milyen a fűtés 

Sokat számít az árban, hogy milyen fűtéstípussal rendelkezik az adott ingatlan: országos átlagban a távfűtéses lakások a legolcsóbbak, míg a megújuló energiás fűtésrendszerekkel bíró, jellemzően új építésű ingatlanok a legdrágábbak – derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.
Így nyithat külföldi webáruházat

Így nyithat külföldi webáruházat 

Magyarország határán túl több millió potenciális vásárló vár a hazai e-kereskedőkre. Éppen ezért a legtöbb webáruház tulajdonosában előbb vagy utóbb felmerül a kérdés:  miért is kellene kizárólag a magyar piacra összpontosítani, ha külföldi terjeszkedéssel meg lehet növelni a cég nyereségét?
Egyre népszerűbb a készpénzmentes fizetés

Egyre népszerűbb a készpénzmentes fizetés 

Egyre többen választanak inkább készpénzkímélő fizetési megoldásokat Magyarországon. Míg az elmúlt években a felnőtt internetezők egyharmada fizetett inkább készpénzmentesen – ha tehette; arányuk mára már 44 százalékra nőtt.

Hogyan nyithat számlát egy vállalkozás? 

Az Írisz Office szakértői bemutatják, milyen adatok szükségesek a bankszámlanyitáshoz.

Felméry Krisztina: környezettudatos lesz a jövő munkahelye 

Hogyan látják a munka világát az Y-generáció képviselői, a jövő és a generációs kihívások tükrében? A digitális kor gyermekével, Felméry Krisztinával, a Tata Consultancy Services egyetemi kapcsolatokért és munkáltatói márkaépítésért felelős munkatársával, valamint a Zukunft Personal Hungary Y generációs előadójával beszélgettünk fejlődésről, lehetőségekről és a mindehhez nélkülözhetetlen nyitottságról.

Növekvő infláció: jöhet a kamatemelés? 

Szeptemberben 3,6 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig 0,3 százalékkal nőttek az árak. Az év hátrelévő hónapjaiban bőven a 3 százalékos szint felett lesz az éves infláció, 6-9 hónapos időtávon pedig átmenetileg megközelítheti a 4 százalékot.

Tiltott gyümölcsöket keresett a NAV 

Jövőre szigorodnak a növényeket károsító anyagokra, fertőzött növényekre vonatkozó tilalmak. A Ferihegyen már ellenőrizték az utasok csomagjait.

A hozamot is növeli és a környezetet is védi 

Segít a talajromlás és elsivatagodás ellen, megóvni a biológiai sokféleséget és a talaj termékenységét, és a megfelelőbb vízgazdálkodásban is az ún. agrárerdészet.

Jól mennek a dél-budai ingatlanok 

Egyre nő a dél-budai ingatlanok ára, a kereslet a panellakások irányába mozdul – derül ki a Balla Ingatlan elemzéséből.

Nagy kihívás a jog számára az internetes zaklatás 

Az internet alapjaiban változtatta meg az emberi, szakmai és családi kapcsolatokat a felbecsülhetetlen mennyiségű információhoz való hozzájutás lehetőségével. Dr. Szöőr Anna pszichológus-jogász szerint ma már nemcsak az internetes zaklatás áldozata, hanem az állítólagos zaklató is súlyos veszélynek van kitéve.

Nem aggódunk túlzottan a robotok miatt 

Tényleg elveszik a munkát a robotok? Vagy csak a másét, és mi nem vagyunk veszélyben? Szakértők évek óta elemzik ezeket a kérdéseket, de eddig keveset lehetett tudni arról, hogy hogyan viszonyulnak a kérdéshez az emberek.

Mit keres egy cica a devizapiacon? 

Furcsa, vagy inkább egyedi nyelvezetet használnak a devizakereskedők, ugyanis mint annyi más szakmában, ennek a szakterületnek is megvan a maga sajátos szókészlete. Az OTP Treasury szakértői a legjellemzőbb kifejezéseket gyűjtötték csokorba, hogy ne érezzük magunkat kellemetlenül, ha a devizapiaci folyamatokról esik szó a társaságban. 

Cafeteria 2019: ilyen lesz a juttatási paletta jövőre 

2019-ben a munkáltató gyakorlatilag két módon ismerheti el munkavállalója teljesítményét a bérnél kedvezőbb áron: utalhat a SZÉP Kártyára és szerződést köthet egy önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztárral meghatározott szolgáltatási csomag(ok)ra. A cég juttatási politikájától és a rendelkezésre álló keretösszegtől függően akár mindkét lehetőséggel élhet.

Mi alapján kell fizetni a környezetvédelmi termékdíjat? 

A környezetvédelmi termékdíj a jövő egyik meghatározó köztartozása lehet, ennek ellenére még keveset tudnak róla a kkv-k, írja az RSM elemzője.

Egy adatvédelmi bírság, és ami mögötte van 

Négy nappal a GDPR-rendelet hatálybalépése után büntetett a NAIH adatkezelési ügyben. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségére szabtak ki másfél millió forintos adatvédelmi bírságot a játékos-nyilvántartó rendszerével kapcsolatos jogellenes adatkezelés és tájékoztatás miatt.

A vártnál jobban növekedhet a magyar gazdaság 

4 százalékra javította az IMF az idei magyar GDP-re vonatkozó előrejelzését. Jövőre 3,3 százalékos lehet a növekedés a valutaalap szerint.

Marad a fordított áfa a magyar acélpiacon 

Újabb négy évvel meghosszabbították az acélipari termékekre alkalmazandó fordított adózást, mivel az intézkedés hatékony piactisztító eszköznek bizonyult. A kereskedők és gyártók számára egyaránt kedvező döntésnek köszönhetően számos bizonytalan hátterű kereskedő cég tűnt el az elmúlt években, ami jelentősen hozzájárult a piac tisztulásához és közvetve áremelkedésekhez vezetett, mutat rá az acél- és műanyagipari termékek nagykereskedelmével foglalkozó Carboferr Zrt.

GDPR: semmi változást nem hozott a cégeknél 

Május 25-e óta egységes EU-s rendelet szabályozza az uniós tagországok cégeinek adatkezelési szokásait. A rendelet alapvetése az, hogy a személyes adat védendő érték, a törvény betartását pedig még a legkisebb cégeknek is igazolniuk kell, hogy megfelelően kezelik, tárolják és semmisítik meg a náluk lévő adatokat. De vajon a rendelet bevezetése után változtak-e a cégek adatkezelési szokásai? Egy friss, a Fellowes által megrendelt kutatásból kiderült, hogy a kkv-k közel harmada vagy nem hallott a GDPR-ról, vagy nem tudja, hogy az rá is vonatkozik.

Faházra, modulházra is alkalmazható az 5 százalékos áfakulcs? 

Vajon a jelenleg hatályos ÁFA-törvény különbséget tesz abban a tekintetben, hogy milyen építési eljárással, technológiával készült az újépítésű ingatlan, amelyre a kedvezményes áfakulcs vonatkozik? Erre a kérdésre keresik a választ az Írisz Office adótervezői reggeli Egypercesükben.

A SEO halott? 

A SEO halott. Keresőoptimalizálással kapcsolatban talán ez az a klisé, ami a legtöbbször elhangzik. Ha ez így van, akkor mi, SEO-sok számtalan cég zombi gyermekeit neveljük. És egész jó felnőttek lesznek belőlük – írja Minorics Dávid, SEO szakértő.

Fellendülőben a sportturizmus 

A nemzetközi trendnek megfelelően szezonról-szezonra egyre több rajongó utazik Magyarországról külföldi labdarúgó-mérkőzésekre. A legfontosabb vonzerőt a célpont kiválasztásában a sztárklubok jelentik, de a megelőző időszakban nyújtott teljesítmény is fontos tényező – derül ki a Focitour.hu sport utazási iroda elemzéséből.

Középiskolák rangsora: egy veszprémi suli az első helyen 

A korábban közzétett gimnáziumi rangsorok után most itt a teljes középiskolai ranglista, ami azoknak a szülőknek is segítséget nyújt, akik 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba, szakgimnáziumba, szakiskolába vagy éppenséggel szakközépiskolába szeretnék járatni gyermeküket. A legjobbiskola.hu portál ugyanis rangsorolta az összes hazai középiskolát.

A mai gyerekek már nem űrhajósok lennének, hanem focisták 

A kisdiákok mintegy harmada tanulna tovább az érettségi után, a szülői befolyás erősen érezhető a pályaválasztási terveken: a legtöbbször a sajátjukhoz hasonló pályát képzelnek el a gyereküknek.

Kozmetikumok: mindenki hazudik 

Hiába írja elő már öt éve az egységes tájékoztatást a kozmetikumokon az Európai Unió, országonként eltérő, hogy mit és mennyire tartunk fontosnak belőle és mi alapján döntünk. Amiben minden nemzet egyforma, hogy füllent – derül ki a Manna hat európai országára kiterjedő, 7900 fő részvételével készült friss kutatásából.

A diákmunka: az irodai meló a legnépszerűbb 

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége tagszervezeteinek kötelékében a diákok 60%-kal több bevételt termeltek az év első nyolc hónapjában: a tavalyi év azonos időszakához képest 15 helyett közel 25 milliárd forintot, ami szektor szinten majd 50 milliárdot jelent. 2017-ben ezt az összeget, mint személyes jövedelmet, egy teljes év alatt keresték meg. Az iskolaszövetkezeti szféra egészét tekintve a 15-24 év közötti fiatalok fele dolgozik a tanulás mellett.

Generációk találkozása a Zukunft Personal Hungary-n 

Két nap, 6 színpad, 130+ program, Employer Branding Stage, digitalizáció, GDPR, Generációk talákozása, mesterséges intelligencia, Touch&Play, Best Practice előadások, interaktív bemutatók, a HR képzés jövője, Failure Night, Corporate Health, a Cafeteria változásai, Tréning & Coaching, és még sok más... 

Gyümölcsöt osztottak a cementgyári dolgozók 

Közel háromszázötvenezer forint értékben osztottak szét gyümölcsöt a Királyegyházi Cementgyár munkavállalói Szentlőrinc, Királyegyháza és Bükkösd óvodáiban, általános iskoláiban, szeptemberben. A jótékonysági akció nem egyedüli, egy olyan sorozat első állomása, ahol a munkavállalók felajánlják juttatásaik egy részét a helyi közösségek javára.

Új vezető irányítja a CIB Bank vállalati üzletágát 

Október elsejétől Szabó Balázs vezérigazgató-helyettesként vezeti a CIB Bank teljes vállalati területét. A nagyvállalati üzletág élén eddig betöltött helyét Mészáros Tamás veszi át.

Ürge-Vorsatz Diana: egy percet se késlekedhetünk 

Azonnali hatékony intézkedésekkel, átfogó gazdasági szerkezetváltással elkerülhető a fokozódó éghajlatváltozás súlyos gazdasági, társadalmi és környezeti kárainak zöme. Erre hívja fel a figyelmet kilenc hazai szakmai szervezet az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) új jelentése alapján, amely jelentős hatással lesz a közelgő ENSZ-klímacsúcsra, valamint az uniós és nemzeti álláspontokra.

Webáruház a Facebookon: 6 tipp kezdőknek 

Az utóbbi néhány évben Facebook hirdetési rendszere és annak hatékonysága rengeteget fejlődött. A rendszer viszonylag felhasználóbarát, az eredmények pedig gyorsan jönnek és jól követhetők is – a Kosárérték.hu szakértőjének segítségével kezdő webáruház-üzemeltetőknek adunk tippeket a Facebook használatához.

Az új devizahitel-szabály sem húzta be a vészféket az ingatlanpiacon 

Az adósságfék- szabályozás szigorítása utáni első időszak tapasztalatai alapján nem enyhül a jelzáloghitelek iránti kereslet, a jelek szerint most is mindenki megtalálja a magának való konstrukciót – derült ki a Duna House elemzéséből.

Lassan de biztosan búcsút inthetünk a készpénznek 

Egyre többen választanak inkább készpénzkímélő fizetési megoldásokat Magyarországon. Míg az elmúlt években a felnőtt internetezők egyharmada fizetett inkább készpénzmentesen – ha tehette; arányuk mára már 44 százalékra nőtt.

Jönnek a törökök 

Felfutóban a török érdekeltségű cégek Magyarországon: jelenleg 298 török tulajdonossal rendelkező cég működik Magyarországon, de számuk erősen emelkedik - derült ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból.

Jövőre komoly változások a nyugdíjasok foglalkoztatásában 

Komoly változás lép életbe 2019. január 1-től a nyugdíjas munkavállalók foglalkoztatásának szabályozásában: a saját jogú nyugdíjasnak minősülő munkavállalók kikerülnek a biztosítottak köréből.

Mikor törölheti a NAV egy cég adószámát? 

Mikor törölheti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy vállalkozás adószámát? Ezt a kérdést válaszolják meg az Írisz Office adótervezői, ma reggeli egypercesünkben.

Minimálbér-emelés: mibe kerülne ez nekünk? 

A munkavállalók szemszögéből üdvözlendő a minimálbér emelése, de az ilyen változások kapcsán mindig kérdésként merül fel az is, vajon vállalati oldalon mekkora többletköltséget eredményez a minimálbér, garantált bérminimum emelkedése?

Még csak tanuljuk a mobilbankolást 

Digitális átalakulás zajlik a világban és Magyarországon is, egyre nagyobb az internetes és mobilbanki alkalmazások kínálata. Ennek ellenére a lakosság egy jelentős része még igényli a személyes kiszolgálást, ha pénzügyekről van szó.

Unokázás, afrikai herceg: ezek a leggyakoribb pénzküldős csalások 

Minden negyvenedik magyar pénzküldőt csalók próbálnak meg átverni, ezért a pénzküldőket fenyegető legjellemzőbb csalási formák ellen dolgozott ki tanácsokat a Corner Group, a MoneyGram nemzetközi személyközi pénzküldő szolgáltató partnere.

Már nem hitelre költjük a lakástakarékot 

Az utóbbi évek lakástakarék-pénztári megtakarításainak felhasználását vizsgálva megfigyelhető, hogy nőtt a lakás-előtakarékoskodók pénzügyi mozgástere: kevesebben fordítják Lakástakarék megtakarításukat korábban felvett lakáscélú hiteleik kiváltására, és jóval többen lakásvásárlásra, építésre.

Egyre többe kerülnek nekünk a miniszterek 

Amíg 2014-ben még 3,6, tavaly már 4,2 milliárd forintba fájt nekünk a kormányzati felső vezetésre elköltött összeg. Az államnak a sokat hangoztatott karcsúsítás ellenére tavaly többen dolgoztak, mint valaha.

Klímaváltozás: pollenszezon januárban, malária az Alföldön 

A klímaváltozás valószínűleg a 21. század legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája. Hazánkban a legfontosabb egészségi kockázatot az extrém hőmérsékleti események jelentik – derült ki a Magyar Tudomány szeptemberi számában megjelent írásból. A hőhullámok öt év alatt közvetlenül több mint 3800 ember halálához járultak hozzá Magyarországon.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól 

Szakértők: a lakosság átutalási költségeinek csökkenése az elektronikus fizetés térnyerését ösztönzi.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo