A vártnál jobban növekedhet a magyar gazdaság

4 százalékra javította az IMF az idei magyar GDP-re vonatkozó előrejelzését. Jövőre 3,3 százalékos lehet a növekedés a valutaalap szerint.

Az IMF honlapján közzétett őszi világgazdasági prognózis szerint a magyar gazdaság idén 4,0 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal növekedhet. A növekedés tavaly is 4 százalék volt, áprilisban a valutaalap ennél kicsivel szerényebb, 3,8 százalékos növekedést jósolt. Az IMF a következő évre vonatkozó prognózisát is emelte, 0,3 százalékponttal.

A következő években is alacsony kamatok várhatók
Annak ellenére, hogy árfolyam- és olajársokkok történnek ma Magyarországon, ezek nem épülnek be a várakozásokba, nem látni semmiféle inflációs hatást. Nagy kérdés, hogy ez meddig tud így maradni folyamatosan laza monetáris politika mellett – mondta a Fitch elemője.
A  hazai össztermékkel együtt az infláció gyorsuló ütemben emelkedik: a tavalyi 2,4 százalékos infláció után idén 2,8, jövőre pedig 3,3 százalékos inflációt jósolnak.

A munkanélküliségi ráta idén 3,9 százalékra, jövőre pedig 3,5 százalékra csökkenhet a tavalyi 4,2 százalék után. Az áprilisi előrejelzéshez képest az idei rátát 0,1 százalékponttal emelték, míg a jövő évit változatlanul hagyták.

4 százalékra javította az IMF az idei magyar GDP-re vonatkozó előrejelzését. Jövőre 3,3 százalékos lehet a növekedés a valutaalap szerint.

Az IMF honlapján közzétett őszi világgazdasági prognózis szerint a magyar gazdaság idén 4,0 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal növekedhet. A növekedés tavaly is 4 százalék volt, áprilisban a valutaalap ennél kicsivel szerényebb, 3,8 százalékos növekedést jósolt. Az IMF a következő évre vonatkozó prognózisát is emelte, 0,3 százalékponttal.

A  hazai össztermékkel együtt az infláció gyorsuló ütemben emelkedik: a tavalyi 2,4 százalékos infláció után idén 2,8, jövőre pedig 3,3 százalékos inflációt jósolnak. A munkanélküliségi ráta idén 3,9 százalékra, jövőre pedig 3,5 százalékra csökkenhet a tavalyi 4,2 százalék után. Az áprilisi előrejelzéshez képest az idei rátát 0,1 százalékponttal emelték, míg a jövő évit változatlanul hagyták.

Növekvő infláció

A fogyasztói árak éves bázison átlagosan 3,6 százalékkal emelkedtek szeptember folyamán. Bár a piac számított az infláció gyorsulására, az mégis a várakozásokat meghaladó mértékű volt, ugyanakkor az ING előrejelzésével megegyezik az adatközlés. Habár az infláció gyorsul, ez a részletek alapján továbbra is elsősorban kínálati sokkokra vezethető vissza.

Az olajárak jelentős emelkedése az üzemanyagok közel 15 százalékos drágulását hozta, miközben a nyers élelmiszerek ára – főként a rossz időjárás miatt – szintén átlag felett, 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Mindehhez még hozzáadódik a dohányáruk drágulása is. Az előzőek közül egyedül utóbbi tétel jelenik meg a maginflációs mutatóban, így nem meglepő módon az továbbra is jóval alacsonyabb, mint a fő mutató, jelenleg 2,4 százalékos. A maginfláció minimális emelkedését a szolgáltatások további drágulása is elősegítette. A még mindig mérsékelt maginfláció egyben azt is jelenti, hogy az MNB-től továbbra sem várhatunk érdemi változást a monetáris politikában, hiszen az még mindig alulmúlja a jegybank 3 százalékos célértékét.

Ami az utolsó negyedév inflációs folyamatait illeti, amennyiben az olajárak tovább folytatják az emelkedést, úgy könnyen lehet, hogy az év végéig már nem látunk 3,5 százalék alatti inflációs mutatót, amennyiben azonban a jelenlegi szint körül mégis stabilizálódna, a bázishatások miatt az infláció az év végére 3,3 százalék közelébe mérséklődhetne. Összességében idén 2,8 százalékos átlagos inflációval kalkulálunk, míg jövőre 3,3 százalékos lehet az átlagos drágulás mértéke.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo