Középiskolák rangsora: egy veszprémi suli az első helyen

A korábban közzétett gimnáziumi rangsorok után most itt a teljes középiskolai ranglista, ami azoknak a szülőknek is segítséget nyújt, akik 6 vagy 8 osztályos gimnáziumba, szakgimnáziumba, szakiskolába vagy éppenséggel szakközépiskolába szeretnék járatni gyermeküket. A legjobbiskola.hu portál ugyanis rangsorolta az összes hazai középiskolát.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A friss rangsor alapján a legjobb magyar középiskola a négyéves képzést adó veszprémi Lovassy László Gimnázium lett. A második helyezett a 8 osztályos Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a bronzérmet pedig ugyanezen intézmény 4 évfolyamos képzési formája szerezte meg. A hagyományos, 4 évfolyamos gimnáziumokat tekintve az első két helyezett természetesen az összetett listát is vezető Lovassy Gimnázium, illetve a Deák Téri Evangélikus Gimnázium lett. A harmadik helyen ugyanakkor az V. kerületi Eötvös József Gimnázium végzett.

Az 1000 intézmény 1700 képzési formáját tartalmazó lista elérhető a kozepiskolairangsor.hu internetes oldalon.

A szakközépiskolák rangsorát a Győri Szolgáltatási Centrum Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája vezeti. A második helyen a Szombathelyi Szolgáltatási Szolgáltatási Centrum Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma végzett, míg a harmadik ebben a kategóriában a Győri Műszaki Szolgáltatási Centrum Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma lett. (Egy friss felmérés szerint egyébként szakács, vagy focista lenne a legtöbb pályaválasztás előtt álló kisdiák!)

A rangsor készítésénél a legfontosabb szempontunk a stabilitás volt, azaz mindenképpen szerettük volna kiküszöbölni a hullámzó teljesítményt. Ezért a rangsorunk összeállításánál a más listáknál szokásos egy év helyett öt év érettségi és kompetenciafelmérési eredményeit átlagoltuk, így egy-egy jó vagy rossz év nem torzítja az eredményeket, hanem egységes képet kaphatunk az egyes középiskolák teljesítményéről - hangsúlyozta Palotás Ádám.

Alig készít fel a munkára az iskola
A magyarok mintegy fele szerint alig készít fel az iskola a felnőtt életre, a munkahelyen használt tudás több mint felét munka közben sajátították el.
A rangsor jóval több egy egyszerű felsorolásnál. Minden iskolánál külön kiemelésre kerülnek a legsikeresebb érettségi tantárgyak. A lista készítői ugyanis minden érettségi tantárgyból meghatározzák az országos átlagot és ehhez viszonyítják, hogy egy-egy iskolában mennyivel lett jobb vagy rosszabb az érettségi eredmény. Így az a diák, amelyik tudja, milyen tárgyból szeretne felvételizni, könnyen kiválaszthatja, melyik középiskolában van esélye a legjobb eredményt elérni.

A rangsor alkalmas arra is, hogy városok vagy képzési formák szerint is összehasonlíthassuk a középiskolákat. Így könnyebben eldönthető például, hogy az adott gimnáziumban 6 vagy 8 osztályos képzési formát érdemes-e választani. Illetve kiválasztható például melyik szakközépiskolában képzik a legjobb gépészeket az érettségi eredmények alapján! A keresési szempontok széles körben kombinálhatóak. Az egy-egy iskolára külön is kíváncsi szülők és diákok a legjobbiskola.hu portálon felkereshetik a kiszemelt intézmény saját oldalát, ahol megtalálható a TOP10 érettségi tárgyuk, valamint az összes érettségi eredmény és létszámadat is.

 

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo