Egyre többe kerülnek nekünk a miniszterek

Amíg 2014-ben még 3,6, tavaly már 4,2 milliárd forintba fájt nekünk a kormányzati felső vezetésre elköltött összeg. Az államnak a sokat hangoztatott karcsúsítás ellenére tavaly többen dolgoztak, mint valaha.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kormány több éve azt hangsúlyozza, hogy a kormányzati struktúra átszervezésével elérhető, hogy a dolgozók jelentős számban menjenek át a közszférából a versenyszférába. Ennek érdekében átszervezték a kormányzati háttérintézményeket. A költségvetési zárszámadás szerint a vezetői szintek csökkentek, de a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak száma nem. A Policy Agenda az elmúlt évek adatait hasonlította össze.

Nem pótolja a fizetés az elvett cafetériát
A vállalkozások többsége úgy szeretné megtartani ezeket az elemeket, hogy az adóterheket ne hárítsa át a munkavállalókra, a felelős döntéshez azonban részletesebb információkat és útbaigazítást várnak.
Sokan dolgoznak az államnak

A tavalyi év költségvetésének zárszámadása alapján az látszik, hogy 2017-re a központi költségvetés által foglalkoztatottak száma 560 ezer főre nőtt. Ez 4 ezer fővel több, mint a 2016. évi adat. Annak ellenére, hogy több háttérintézményt is összevontak, valójában az állami szféra csökkenése nem érződik.

A gazdasági válság óta 315 ezer fővel nőtt a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszáma. Ennek a növekedésnek a jelentős része abból fakad, hogy a kormány magához vonta az egészségügyi intézmények és a közoktatási rendszer irányítását. Ezáltal a korábbi „önkormányzati dolgozók” hirtelen kormányzati alkalmazottak lettek.

A 2014. évhez viszonyított növekedés (+25 ezer foglalkoztatott) mögött leginkább a közalkalmazottak körének növekedése áll, mivel 21 ezerrel többen dolgoztak tavaly ilyen státuszban. Közülük mintegy 7 ezren a közoktatás területén dolgoznak.

Kép: Fotolia

Kevesebb a vezető

A kormányban 2010-ben a köztisztviselők, kormánytisztviselők és közalkalmazottak között 12,6 ezer fő vezető volt, akiknek a rendszeres személyi juttatásai 69 milliárd forintot tettek ki (ehhez még hozzá kellene számítani a nem rendszeres személyi juttatásokat, de ennek összegét nem közölte a kormány).

Ugyanezen munkavállalói kör létszáma 2017-ben 17,8 ezer fő volt, amely már 119,7 milliárd forintot „vitt el” a közös büdzséből. A kormányzati struktúra átszervezése annyiban látszik, hogy az elmúlt évekhez képest valóban kb. 1000 fővel csökkent a vezetői szinteken dolgozók létszáma.

Ugyanakkor a kormányzati „felső vezetésre” (miniszterelnök, miniszterek, kormánybiztosok, miniszterelnöki biztosok, miniszteri biztosok, államtitkárok) elköltött rendszeres személyi juttatások a 2014. évi 3,6 milliárd forintról 4,2 milliárd forintra nőttek a tavalyi évben. (Az átlagmagyar most 216 ezret keres "tisztán".)

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo