Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Poltikai uralom a gazdasági racionalitás felett (GKI) 

A GKI Rt. legutóbbi előrejelzése, 2002. március közepe óta a magyar gazdaság ez évi fejlődési kilátásai érdemben nem változtak. Ugyanakkor a politika – az állami cselekvésben és remélhetőleg csak átmenetileg – átvette az uralmat a gazdasági racionalitás felett. Ez rontja az egyensúlyt, s nehezíti a reformok végrehajtását.

Közösen a kereskedelmi szektorban - KFKI és LAUREL 

A KFKI Számítástechnikai Rt. és a Laurel Számítástechnikai Kft. Idén márciusban hosszú távú megállapodást kötött, melynek értelmében a két cég a jövőben szorosan együttműködik a kereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok informatikai rendszereinek kialakításában.

A Lufthansa utasai 2003-tól a levegőből internetezhetnek 

A Lufthansa tengerentúli járatain elsőként biztosít majd szélessávú internet-hozzáférést utasainak a Cisco vezeték nélküli termékeinek segítségével, a Boeing típusú gépek műholdas szolgáltatására építve.

A K&H Bank hitelte a Vértesi Erőműnek 

A Kereskedelmi és Hitelbank és a Vértesi Erőmű ma 10,4 milliárd forintról szóló hitelszerződést írt alá, amellyel a Vértesi Erőmű elsősorban az Oroszlányi Erőmű felújítási munkáit fedezi. A K&H Banknak, az energetikai piac egyik vezető pénzintézetének ez a hatodik olyan hitele, amellyel az európai uniós környezetvédelmi normáknak megfelelni kívánó magyar erőműveknek nyújt segítséget.

Megtérülő „Linkelés” 

A magyar tulajdonú SPS Media Kft. saját fejlesztésű mobil vállalatirányítási rendszert kínál olyan kis és középvállalatok számára, amelyek felismerték, hogy Társaságuk hatékonyabb működéséhez nélkülözhetetlen egy korszerű, mégis elérhető árú informatikai megoldás.

Mini call center az Útinformnál 

A közlekedők jobb informálását segíti az Euronet által, az Útinformnál kiépített mini call center megoldás. A távközlési-informatikai rendszer egy folyamatosan frissülő adatbázis alapján automatikusan megválaszolja a leggyakrabban beérkező kérdéseket, sőt új bejelentések fogadására is felkészült, így nagymértékben tehermentesíti az Útinform dolgozóit.

Marketlink az Óbuda Gate-ben 

A Marketlink Kft., az outsourced ügyfélszolgálati megoldások első számú szolgáltatója Magyarországon közel 700 m² területet bérel az Óbuda Gate irodaházban.

Visszaszámlálás 

Nőnek vagy csökkennek-e majd Magyarországon a piacnyitás következtében az energiaárak? Mind a villamosenergia-, mind a gázágazatban 2003. január elseje az a bűvös dátum, amikortól a – legalábbis a nagyobb – fogyasztók maguk dönthetik el, melyik szolgáltatótól veszik az energiát.

6,1 százalékos infláció április/április 

2002. áprilisban az egyhavi átlagos áremelkedés 0,9 % volt, 2001. áprilishoz viszonyítva pedig 6,1%-kal növekedtek az árak. A központi, illetve az önkormányzati intézkedések árnövelő hatása 0,1% volt.

A Volksbank tavalyi magyarországi eredményei 

A Magyarországi Volksbank Rt. 2001- ben dinamikusan a magyar banki átlagot jóval meghaladva növekedett: mérlegfőösszege 44 százalékos emelkedést követően túllépte a 100 milliárd forintot. A hitelkihelyezés 28 százalékkal bővült, az ügyfelek betétállománya 44 százalékkal emelkedett. Az ügyfélállomány változása 34 %-os növekedést mutat, melyhez az 5 új bankfiók megnyitása is nagyban hozzájárult.

Leáldozóban a hagyományos könyvkereskedelem? 

"Ne keress! Majd mi keresünk!" hirdeti a Morgan Hill Consulting legújabb fejlesztése, a www.nekeress.hu. A szolgáltatás lényege abban rejlik, hogy segítségével pár gombnyomással rákereshetünk az oldalon szereplő könyváruházak teljes készletének bármely elemére.

High tech és ódon: On-line antikvárium 

2001. októberi indulása óta egyre több látogatót, egyszersmind regisztrált felhasználót számlál a Bookline, Magyarország legnagyobb on-line antikvár könyváruháza. Az áruház ellátottságára jellemző, hogy több antikvárium - köztük a Tuza és a Központi Antikvárium - könyvkészletét kínálja, így a leggazdagabb kínálattal rendelkező használtkönyv-áruháznak tekinthető.

Samsung HDD-k Magyarországon 

Május elején a Samsung Electronics Magyar Rt. négy típusban Magyarországon is elkezdte forgalmazni merevlemezes tárolóit.

Lejárnak a pénzváltói engedélyek 

A hitelintézetnek nem minősülő pénzváltók engedélye június 30-án minden külön intézkedés nélkül érvényét veszti - áll a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) körlevelében, amelyet a pénzváltók és a hitelintézetek részére készítettek.

A Sun szállította a választások biztonsági rendszerét 

A Sun Microsystems alig 5 hét alatt építette ki a választások lebonyolítására kialakított informatikai infrastruktúrát védő biztonsági rendszert, amelynek hardver és szoftver elemei a választás lebonyolításakor – és az azt megelőző két hónap során is – 100%-os rendelkezésre-állással működtek.

Letölthető e-könyvek 

A hazai elektronikus könyvkiadás egyelőre kevés számú szereplője közé lépett a Hewlett-Packard azzal, hogy megnyitotta e-könyvtárát a weben. A kezdeményezéssel a hp amellett, hogy a magyar kultúrát támogatja, a PDA-k sokoldalúságát is szeretné bemutatni.

Biztosítók fizetőképessége (KPMG álláspont) 

Sürgős reformokra van szükség a biztosítási szabályozásban és a biztosító társaságok által használt kockázatkezelési technikákban egyaránt – állapítja meg a KPMG, amely az Európai Bizottság megbízásából készített jelentést az európai biztosító társaságok pénzügyi pozíciójáról, fizetőképességük és a kockázatok tőkefedezetének összefüggéseiről. A tanulmány szerint nagyobb összhang szükséges a számvitelben, a kockázatbecslésben és a jelentések közzétételében is.

E-learning megoldás a HP-től 

Egy vállalat csak akkor tudja megőrizni vezető piaci pozícióját, ha alkalmazottai percre kész ismeretekkel rendelkeznek. Amikor kulcsfontosságú a gyors információáramlás a munkatársak, partnerek, ügyfelek felé, ugyanakkor az információtengerből hatékonyan kell kiszűrni mindazt, ami számunkra hasznos, az oktatás és képzés már stratégiai fontosságú kérdés - hangzott el Molnár Anita, a Hewlett-Packard Magyarország Kft. termékmenedzserének prezentációjában a Piac és Profit áprilisi konferenciájának szünetében.

Botrányos Artdat aukció 

Elegáns környezetben, a belvárosi Károlyi palotában rendezte meg első képaukcióját május 10-én az Artdat. A délután öt órára meghirdetett aukció tervezett kezdési időpontja után 25 perccel a virtuális galéria egyik alkalmazottja jelezte, hogy az árverést vezető dr. Kovács Zsolt – aki egyben a galéria tulajdonosa is – még a Margit-hídon araszolgat, ezért türelmet kér.

A vállalkozások szabadsága az Európai Unió 

A Junior Achievement Magyarország Alapítvány 2002. április 25-26-án Gödöllőn szervezte meg a „Vállalkozások szabadsága az Európai Unióban” című konferenciát.

Biztosítók fizetőképessége – sürgős reformokra van szükség 

Sürgős reformokra van szükség a biztosítási szabályozásban és a biztosító társaságok által használt kockázatkezelési technikákban egyaránt – állapítja meg a KPMG, amely az Európai Bizottság megbízásából készített jelentést az európai biztosító társaságok pénzügyi pozíciójáról, fizetőképességük és a kockázatok tőkefedezetének összefüggéseiről. A tanulmány szerint nagyobb összhang szükséges a számvitelben, a kockázatbecslésben és a jelentések közzétételében is.

Békepipa a dohányzószobákban 

A hazai nagyvállalatok mindössze egyharmada rendelkezik elkülönített dohányzóhelyiséggel, így a dohányosok 62%-a az épület folyosóin, a konyhában vagy a lift környékén kényszerül rágyújtani. Az ilyen, és hasonló kényszermegoldások a dohányzók és a nemdohányzók közötti nézeteltérésekhez vezethetnek. – derül ki a British American Tobacco Hungary felkérése alapján a közelmúltban, közel száz hazai nagyvállalat közép- és felsővezetői körében, az INRA Hungary által elvégzett reprezentatív felméréséből.

A „Vállalkozások szabadsága az Európai Unió” konferencia beszámolója 

A Junior Achievement Magyarország Alapítvány 2002. április 25-26-án Gödöllőn szervezte meg a „Vállalkozások szabadsága az Európai Unióban” című konferenciát. A konferencián 75 iskolából mintegy 95 pedagógus vett részt, akik közül sokan már gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek gazdasági, vállalkozásismereti programok iskolai alkalmazásában, tanításában, míg mások érdeklődnek ilyen ismeretek iránt, és tervezik, hogy intézményükben meghonosítják a vállalkozási-gazdasági ismeretek tanítását, vagy más tantárgyak kereteibe tartják beilleszthetőnek a konferencia témáját. A rendezvény már a második olyan jellegű konferencia volt, amelyen nem csak közgazdász tanárok vettek részt, hanem középiskolai tanárok mellett általános iskolákban tanító pedagógusok is.

Új internetszolgáltató a magyar piacon 

Széles szolgáltatási palettával jelenik meg a fővárosban és több vidéki városban a Szegeden már ismert TvNetWork Rt. A száz százalékban magyar tulajdonú internetszolgáltató már induláskor működő rendszerrel, saját kiépített hálózattal, és kedvező konstrukciókkal várja leendő ügyfeleit.

Ékszerek a Belvárosi Aukciósházban 

Sikeres volt a május 8-i ékszer aukció a Belvárosi Aukciósházban. A kalapács alá került 144 tárgyból mindössze 11 maradt meg. A kikiáltási árak széles skálán mozogtak: volt I. világháborús emlékgyűrű 2 ezer forintért, ugyanennyiről indult egy függelék is. Ennek az volt az érdekessége, hogy a fém, indás keretben lévő üveglapok között egy préselt havasi gyopárt láthattunk. Ez a ritka virág védett, így aki ezt megvásárolta – 5 ezer forintért –, bátran nézegetheti és viselheti majd retorzió nélkül.

E-kormányzat Hamburgban 

Az egész városra kiterjedő e-önkormányzati hálózat kiépítését határozta el Hamburg városa. A Cisco Systems technológiájára épülő, IP alapú városi gerinchálózat révén Hamburg elektronikus önkormányzati szolgáltatásokat és távoktatási lehetőségeket biztosít majd polgárainak.

A kiskereskedelem leggyorsabban forgó termékeiről 

A hipermarketek pozíciója tovább erősödött idén az első két hónapban. Részesedésük a háztartások napi fogyasztási cikk beszerzéseiből elérte a 18, százalékot, szemben a tavaly január-februári 16-tal. Érdekes módon ez a növekedés nem a kis boltok rovására történt. Inkább a diszkontoknál és a háztartások C+C áruházakban lebonyolított vásárlásaiban érzékelhető némi megtorpanás. Mindkét bolttípus mutatója ugyanis egy-egy százalékkal csökkent egy év alatt, állapította meg Horváth Annamária, a GfK Piackutató Intézet cégvezetője a „Friss áruk eladásának növelése” című kereskedelmi konferencián, május 9-én.

Az MNB statisztikai mérlege 

 

Csökkent a külkereskedelmi forgalom 

2002 első negyedévében a kivitel értéke — előzetes adatok szerint — 2112 milliárd forintot, míg a behozatalé 2319 milliárd forintot tett ki. Az export értéke 3, az importé pedig 4%-kal alacsonyabb a 2001. év azonos időszakához képest.

Vásárlói felmérés a Tesco termékekről 

A Tesco Globál Áruházak Rt. megbízásából a Szinapszis piackutató cég 2002. tavaszán felmérést készített a két saját márkás termékcsaládja egyike, a Tesco márkanév alatt forgalmazott termékek ismertségéről, és az azokkal kapcsolatos vásárlási szokásokról. A cég több száz Tesco vásárlót kérdezett meg megközelítőleg egyenlő arányban Budapesten, és öt vidéki nagyvárosban.

Felértékelődőben az információbiztonság - BellResearch kutatás 

Az elmúlt 2 évben minden ötödik céget közvetlen anyagi kár ért információbiztonsági problémák miatt, a vállalatvezetők mégis csak közepes fontosságú kérdésként kezelik az informatikai adatbiztonságot – derül ki a Bell Research most publikált jelentéséből.

A Wienerberger Magyarországon 

Továbbra is rendkívül aktív befektető a Wienerberger Magyarországon. A legnagyobb hazai építőanyag-gyártó, amely jelenleg 15 üzemmel rendelkezik, 2001-ben elsősorban kapacitásnövelő beruházásokra 2,6 milliárd forintot fordított. A cég nettó árbevétele tavaly nyolc százalékkal 17,5 milliárd forintra nőtt.

EVOLIT Informatikai Szolgáltató Kft. 

Cím: 1134 Budapest, Tüzér u. 39–41. Tel.: 236-6700 Fax: 236-6701 Weboldal: www.evolit.hu E-mail: [email protected]

Politika és tőzsde: 

A parlamenti választások első fordulójának eredményére, illetve az azt megelőző közvélemény-kutatásokra adott tőzsdei reakció pontosan megmutatta a befektetők véleményét a Fidesz, illetve az MSZP vezette politikai erőkről.

A Microsoft megvásárolja a Navisiont 

A Microsoft Corporation megvásárolja a dán Navisiont, az integrált üzleti-szoftver megoldások vezető szállítóját. A Navisiont a Microsoft Great Plains Solutions divíziójába integrálják, így földrajzi értelemben és a termékek vonatkozásában is megteremtődik a lehetőség, hogy a Microsoft még teljesebb, összekapcsolt .NET üzleti megoldásokat szállíthasson a kis- és közepes vállalatok számára.

Öt biztonsági díjat nyert a Symantec 

A Symantec biztonsági megoldásait öt kategóriában - többen, mint bármely más szállítónál - választották győztesnek az ezévi Secure Computing Awards-on, melyet április 23-án Londonban tartottak.

696 millió euró idegenforgalomból 

Az év első három hónapjában 866 ezer vendég 2,3 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelye-ken. A külföldivendég-forgalom 4, a belföldi 3%-kal gyarapodott az előző év hasonló időszakához képest. A Magyar Nemzeti Bank előzetes fizetésimérleg-adatai szerint az idegenforgalomból 696 millió euró devizabevétel származott, ami forintban számítva közel 17%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az elmúlt évben a magánszálláshelyek 656 ezer vendéget és 3,8 millió vendégéjszakát regisztráltak.

Tovább mérséklődött az infláció 

2002 első negyedévében folytatódott az infláció mérséklődése, a tavaly decemberben mért 6,8%-os érték után márciusra 5,9%-ra csökkent az éves áremelkedés üteme – áll a Monetáris Tanács (MT) 2002. május 6-i ülésén megvitatott és publikálásra jóváhagyott Jelentés az infláció alakulásáról című jegybanki kiadványban.

Világbajnok egri borász 

Aranyérmet nyert a borok április végén Bordeaux-ban megrendezett nem hivatalos világbajnokságán Vincze Béla egri borász 2000-es évjáratú Cabernet franc vörösborával.

Az első magyarországi online PR központ 

A Creative Consulting és a Projekt Informatika Kft. májusban tesztüzemben elindította az első magyarországi online PR központot, a PRessCenter-t. Az online PR központ informatikai rendszere lehetővé teszi a cégek és a PR ügynökségek számára, hogy híreik hatékonyságáról, az olvasók összetételéről ezentúl pontos visszajelzést kapjanak, az újságírók kezébe pedig nagy értékű eszközt ad.

Hazánkban is megjelent a Visual Studio .net 

A Microsoft Magyarország több mint ezerkétszáz fejlesztő, szoftvertervező, szakértő, valamint informatikai és üzleti döntéshozó előtt mutatta be a több mint 20 programnyelvet támogató, és 8 nyelven megjelenő Visual Studio .NET-et és a .NET Framework-öt, azaz a szoftvergyártó legújabb .NET alkalmazásfejlesztési eszközét és a .NET alkalmazások platformját.

Lakásépítések, építési engedélyek - 2002. I. negyedév 

A befejezett lakások számának 2001-ben megindult erőteljes növekedése tovább folytatódott 2002 elején. Az első negyedév 20%-os növekedését egyértelműen a vállalkozói lakásépítés fellendülése eredményezte. A jogi sze-mélyiségű gazdasági vállalkozások kétszer annyi lakást építtettek, mint az előző év hasonló időszakában (1300), s a helyi önkormányzatok beruházásában is felépült 150 lakás. Ezzel az építtetői kör jelentősen módosult: míg az előző időszakban a természetes személyek és a vállalkozások 76–19%-kal részesedtek a lakásépítésből, most 66–26%-os ez az arány. Csökkenő súllyal épültek saját használatra lakások, s visszaesett a családi házas építési forma az értékesítésre szánt, illetve a többszintes, többlakásos épületek lakásainak javára. A lakossági házilagos kivitelezés részaránya az új lakások egyharmadára szűkült, a lakások több mint fele (58%-a) építőipari főtevékeny-séget végző vállalkozások kivitelezésében épült. A befejezett lakások számának növekedése elsősorban a fővárosra és a nagyvárosokra jellemző, a községekben stagnál az építkezés.

Vállalatoknak kedvezmények a K&H Banktól 

A Kereskedelmi és Hitelbank kiemelt vállalati ügyfeleinél kedvezményes szolgáltatáscsomagot kínál a munkatársaknak. A dolgozók így akár banki költségeik 40%-át is megtakaríthatják. A csomag a bankcsoport termékeinek számos elemét tartalmazza és kiváló lehetőséget nyújt a vállalat számára, hogy költséghatékony módon extra juttatásokat biztosítson alkalmazottainak. A tervek szerint a kedvezményeket az év végére 50 000-en vehetik majd igénybe.

Június végéig érvényesek a régi vállalkozói igazolványok 

Nem hosszabbította meg a belügyminiszter a régi egyéni vállalkozói igazolványok érvényességi határidejét, mivel arra nincs törvényes mód – erről tájékoztatta a belügyminiszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát. Az érdekképviseleti szervezet az okmányirodák leterheltségére hivatkozva kérte a határidő meghosszabbítását.

Új - májusi - pályázatok a GM-től 

A Gazdasági Minisztérium az Egészségügyi Minisztériummal szorosan együttműködve a Széchenyi Terv keretében két új pályázatot jelentetett meg, valamint egy pályázat feltételein módosításokat hajtott végre 2002. május 6-án.

Jelentés az internet-gazdaságról – GKI, Westel, Sun felmérés 

A vállalatok kissé kedvezőtlenebbül ítélik meg kilátásaikat az internet-gazdaság területén, mint egy negyedévvel korábban – derül ki a GKI-Westel e-Gazdaság Index értékének alakulásából. A mutató 2002 I. negyedévében 10,8 volt, szemben a 2001 év végén mért 11,7-es értékkel. Az ipari és szolgáltatói szféra valamint a turizmus negatívabb várakozását az első három hónapban a kereskedelmi szektor növekvő optimizmusa tudta némiképp ellensúlyozni.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Most a kicsiken a sor: óriási segítség érkezett a turisztikai vállalkozásoknak

Most a kicsiken a sor: óriási segítség érkezett a turisztikai vállalkozásoknak 

A kiszámíthatóság a legnagyobb érték a vállalkozás számára. A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei éppen ezt garantálják – most plusz támogatással.

Költségkímélés

Ketyeg az óra: több százezer otthon lehet alulbiztosított

Ketyeg az óra: több százezer otthon lehet alulbiztosított 

Idén harmadik alkalommal lesz lehetősége az ingatlantulajdonosoknak felülvizsgálni szerződésüket.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo