2004-ben a Magyar Cukor Rt. már az európai szabályoknak megfelelő keretek között kötötte meg termelési szerződéseit cukorrépa-beszállító partnereivel. A korábbinál lényegesen kedvezőbb feltételek eredményeképpen az átvett mennyiség 25 százalékkal, az átvételi árak 30 százalékkal emelkedtek.
„Az időjárás kedvezett a cukorrépa-kultúrának, ugyanis a vegetációs időszakban a gyárainknak beszállító dunántúli körzetekben – a július-augusztusi csapadékszegény időszakot leszámítva – a cukorrépának kedvező esős és meleg viszonyok uralkodtak. Így hektáronként 47 tonnás átlagtermésre és 16 százalékos cukortartalomra számítunk” – mondta el Bráth Zoltán, a Magyar Cukor Rt. mezőgazdasági vezérigazgató-helyettese.
2004-ben a Magyar Cukor Rt. az EU-szabályoknak megfelelően tonnánként 47 eurót fizet egy tonna cukorrépáért, s a gazdák ezen felül további térítésre is számíthatnak, amennyiben a gyárakkal egyeztetett ütemezésnek megfelelően szállítják be terményüket. A hektáronként kapott 70 eurós területalapú támogatással együtt egy átlagos termelő hektáronként 550-570 ezer forintos bevétellel számolhat idén.
A magyarországi 400 ezer tonnás EU-cukorkvótából a Magyar Cukor Rt.-re 147 ezer tonna esik. Ennél idén nyolcezer tonnával több, úgynevezett „C” cukor gyártását is tervezik, amelyet azonban a gyár – a termelők jövő évi szállítási mennyiségének terhére – szintén a szerződésben garantált magasabb áron vesz át. Mindez összességében azt jelenti, hogy a Magyar Cukor Rt. nagy biztonsággal tudja legyártani a hazai cukorpiac rá eső részét, és ezzel a cukorellátás biztosított.
A Magyar Cukor Rt. petőházi gyárában szeptember 20-án kezdődött meg és várhatóan 90 napig tart majd a kampány. Ebben a körzetben 633 ezer tonna cukorrépa érkezik közel 15.600 hektárnyi vetésterületről. Napi szinten mintegy 7.300 tonna terményt dolgoznak fel, s összesen 94 ezer tonna cukrot gyártanak majd. A gyár az üzembiztonságot növelő számos beruházás mellett a csővezetékek cseréjével valamint a szennyvíztisztító rendszer üzembe helyezésével készült fel a kampányra, a beruházások nagyságrendje 770 millió forintot tett ki.
A kaposvári gyárba 7.900 hektár termőterületről érkezik a cukorrépa. Ebben a régióban a nyugat-dunántúli 40,69 tonnánál jóval magasabb, 58,03 tonna a hektáronkénti átlagtermés. A dél-dunántúli gyárban 459.000 tonna cukorrépából készül majd mintegy 62 ezer tonna cukor. Az üzem szeptember 20-án indult el, s a napi 4.800 tonna répafeldolgozó kapacitás mellett a kampány tervezett hossza ugyancsak 90 nap. Kaposvárott a karbantartási időszakban elsősorban energiamegtakarítási beruházásokat hajtottak végre, valamint új répa-mosóház és felvonórendszer épült, összesen mintegy 480 millió forint költséggel.
A Magyar Cukor Rt. a magyar élelmiszeripar legnagyobb vállalatai közé tartozik, cukorpiaci részesedése kvótája alapján közel 37 százalék. Az elmúlt gazdasági évben a mintegy 420 főt foglalkoztató cég nettó árbevétele közel 17 milliárd forint, adózás előtti eredménye 2,2 milliárd forint volt. A fogyasztók elsősorban Koronás márkájú termékeiről ismerik az osztrák Agrana-csoporthoz tartozó céget.
Rekordmennyiségű cukrot gyárt a Magyar Cukor Rt.
Az elmúlt évek legkiemelkedőbb cukorrépa-betakarítási és cukorgyártási kampányát kezdte meg a napokban az ország vezető cukorgyártója. A Magyar Cukor Rt.-nél a 90 naposra tervezett gyártási időszak alatt 1,13 millió tonna cukorrépa feldolgozását tervezik, amelyből az előzetes becslések szerint rekordmennyiség, 155 ezer tonna cukor készül majd. „A kedvező időjárás és az idén először alkalmazott EU-piacszabályozási rendszer következtében 2004-ben a cukorrépa-termesztés a magyar agrárium legjövedelmezőbb ágazata lesz, ami rendkívül fontos az ágazat jövője és a küszöbön álló reformok bevezetése előtt” –hangsúlyozta Fischer Béla vezérigazgató.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.