Szeptember 24-26. között, ezúttal az Olimpiai Csarnokban, immár ötödik alkalommal kerül sor a budapesti, ám országos Lakásvásárra. A rendezvénysorozat ettől fogva új jelzővel, s ily módon megújuló tartalommal folytatódik. Az Európai Lakásvásáron az ősszel a szervezők több, mint 10 ezer látogatóra számítanak, akik a korábbi tapasztalatokból kiindulva határozott vásárlási céllal keresik fel a kiállítást. Az előző, tavaszi vásáron rekord mennyiségű, közel 300 üzlet köttetett.
A jelenlegi adatok szerint a kiállításon megjelenő új lakások kínálata akár a több tízezres nagyságrendet is elérheti. Az először 2002-ben megrendezett, mintegy 40 kiállító kínálatát bemutató lakásvásár idén tavasszal már 120 cégnek vagy beruházásnak adott otthont, ám a szeptemberi vásáron a 170 standon mintegy 150 projekt mutatkozik be. A tavasz és az ősz évek óta a lakáspiac főszezonjának számít. Ezek azok az időszakok, amikor a beruházások zöme kiteljesedik. Ilyenkor a lakásépítők is optimistábbak, mint az év többi részében és a piac is visszaigazolja várakozásaikat. Így volt ez tavasszal is, nem véletlen tehát, hogy a lakásvásárokat is a csúcsszezonra időzítik. Tavasszal például az addig csendes piac ellenére a kiállítók szinte mindegyike a vásáron és az azt követő időszakban jó néhány üzletet ütött nyélbe. A rendezvény utáni gyorsmérleg szerint mintegy 300 adásvételt regisztráltak a kiállítók. Az őszi vásár tervezésének jelenlegi helyzetképe azt mutatja, hogy a kiállítók optimizmusa most is erősödik a vásár közeledtével.
Az Európai Lakásvásár a Lakásvásárok történetében minden eddiginél nagyobb alapterületen, mintegy 3000 négyzetméteren mutatja be elsősorban a magyarországi új és használt lakások piacát. Ezúttal külön szekcióban vonulnak fel a külföldi ingatlanforgalmazók. Ennek kapcsán nyilvánvalóan azokra a tengerparti területekre kell gondolni, ahol számottevő magyarországi keresletről beszélhetünk. Ezzel együtt olyan, a hazai piacon újdonságnak számító területek is bemutatkoznak, mint például Erdély, sőt egyiptomi ingatlanok is megjelennek a vásáron.
Erről a vásárról az építőipari és a lakberendezéshez kapcsolódó cégek sem szorulnak ki, sőt külön érdekességnek számít, hogy a magyarországi nagyvárosok is bemutathatják lakáskoncepciójukat, fejlesztési terveiket, beruházóra váró területeiket. A fővédnöki tisztet Magyarország európai uniós nagykövete, dr. Habsburg György vállalta el, s ő is nyitja majd meg a kiállítást, a lakáspolitika képviseletében pedig Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott és Horváth Csaba a Parlament Infrastrukturális és Lakásügyi Albizottságának elnöke köszönti a kiállítókat..
Az utolsó lakásvásár óta Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz és ez a tény az ingatlanpiacon is változásokat jelent. Ez egyelőre nem érinti a lakásárakat, leginkább a minősítési rendszerek változása készteti új szemléletre a szakmát. Az Európai Lakásvásár nevében egyrészt ezt az új szemléletet, másrészt a külföldi kínálat minden eddiginél erőteljesebb jelenlétét hordozza.
Az Európai Lakásvásárt szakmai konferencia kíséri, amelynek témája: Európai Ingatlanmarketing. Az ugyancsak pénteki rendezvénynek a Puskás Ferenc Stadion toronyépülete ad otthont. Az Ingatlan és Befektetés című lap – a tanácskozás házigazdájaként – felkérte előadónak Fegyverneki Sándort, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal elnökét, Gerő Pétert, a Magyar Ingatlanszövetség alelnökét, aki Marketing a lakásértékesítésben címmel adja közre gondolatait. Holecz Ildikó, az Autóker Holding Rt. marketing és kreatív igazgatója „Mit? Hol? Hogyan? – Tapasztalatok a reklámhordozókról” címmel ad elő, míg egy írországi ingatlanszakértő, Stephan Egan az ír „titokról” értekezik. Ingatlanhirdetések cégenként és médiumonként címmel Incze Kinga ügyvezető igazgató a Mrs. White Média Consultingot képviselve tart előadást.
Vásárló vásárlátogatók a Lakásvásáron
Határozott vásárlási céllal keresik fel a Lakásvásár című kiállítást az Olimpiai Csarnokban szeptember 24-26. között a látogatók. Erre a következtetésre jutottak a rendezők, akik házigazdái voltak az előző, tavaszi rendezvénynek is, ahol rekord mennyiségű, közel 300 üzlet köttetett.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.