Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Ingatlanpiac: A készpénz a legfontosabb!

Ingatlanpiac: A készpénz a legfontosabb! 

"Ez az év a kihívásokról szól majd. Az európai gazdaság nagyjából egy év lemaradással követi az amerikai válságot, így az öreg kontinensen várhatóan ez az év a nagyvállalati csődök, a szűkülő exportpiacok és a fogyasztás esésének éve lesz. A bankok még megfontoltabban bánnak majd az ingatlanpiaccal, és a befektetési környezet még elővigyázatosabbá válhat. Ugyanakkor 2009-ben lehetőségek is adódnak majd, legfőképpen a vásárlók és a bérlők számára" - foglalta össze a várakozásokat Hidasi János, a Colliers International operatív igazgatója.
Aszfaltra és óvodára költjük az idei 10 milliárdot

Aszfaltra és óvodára költjük az idei 10 milliárdot 

Ez évre és 2010-re összesen 10 milliárd forint uniós pályázati pénz odaítélésének lehetőségéről döntött a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács a napokban megtartott ülésén - közölte a szervezet elnöke.
"Nincs mit félretenni"

"Nincs mit félretenni" 

A tavaly ősz eleje óta rohamosan romló GKI konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke az idei évet újabb történelmi mélyponton kezdte. A GKI Gazdaságkutató Zrt. által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint sem az üzleti szféra, sem a lakosság nem volt még soha olyan pesszimista, mint 2009 januárjában.
Intellektuális kihívás a magyar elnökség

Intellektuális kihívás a magyar elnökség 

Nemcsak szervezési feladatot, hanem mindenekelőtt intellektuális hozzájárulást jelent Magyarország számára 2011-ben az uniós elnöki teendők ellátása, a felkészülés terén azonban hazánk komoly késésben van - hangsúlyozta Pálinkás József "A magyar EU-elnökség szakpolitikai stratégiái" c. konferenciasorozat nyitóeseményén elmondott beszédében.
Milliókat menthet meg az éhezéstől egy találmány

Milliókat menthet meg az éhezéstől egy találmány 

Amerikai kutatóknak sikerült egy olyan rizsfajtát létrehozniuk, ami hosszú ideig életben marad a víz alatt is. Idáig évente 4 millió tonna rizs ment veszendőbe árvizek miatt, ami harmincmillió embert menthetett volna meg az éhezéstől.

Sok kis cégnek van lakossági előfizetése 

A BellResearch 2008-as Magyar Infokommunikációs Jelentése szerint a legalább egy fős hazai társas vállalkozások 63%-a rendelkezik valamilyen közvetlen (az adott vállalkozás nevén lévő) üzleti mobiltelefon-előfizetéssel, a vállalatok további 27%-a pedig kizárólag lakossági mobil-előfizetést vesz igénybe üzleti célra. Ez utóbbi elsősorban annak köszönhető, hogy a néhány főt foglalkoztató vállalatoknál az üzleti és magánjellegő telefonhasználat sok esetben nem különül el élesen egymástól.
Épp, hogy nem bukik meg az egészségügy

Épp, hogy nem bukik meg az egészségügy 

2008. őszén az önkéntes magán egészségbiztosítások terén aktív UNION Biztosító - a PSYMA Hungary piackutató segítségével - 1000 fős mintán alapuló országos, reprezentatív piackutatást végzett a 25-55 éves felnőtt lakosság körében arról, hogyan vélekednek az emberek az egészségügyi ellátások színvonaláról és a magán egészségbiztosításokról.
2004-es szintre estek vissza a befektetések

2004-es szintre estek vissza a befektetések 

A CB Richard Ellis legfrissebb elemzése szerint az európai befektetési kereskedelmi ingatlanpiac 2008. negyedik negyedévében mindössze 19,5 milliárd eurót tett ki, a második és harmadik negyedév stabilabb, 27-28 milliárdos forgalma után. A teljes befektetési piac volumene így tavaly 116 milliárd euró volt, ami a 2004-es év szintjének felel meg.
Bérgyilkost keresünk: ölje meg az elnököt!

Bérgyilkost keresünk: ölje meg az elnököt! 

Egy olyan csoport működését tiltotta meg a Facebook, ami Evo Morales bolíviai elnök meggyilkolására gyűjtött pénzt. Az internetes közösséghez több mint 8000 ember csatlakozott, mielőtt betiltották.
Pár hónap és megnyugodhat a forintárfolyam

Pár hónap és megnyugodhat a forintárfolyam 

Az elemzők korábbi várakozásainak megfelelően a napokban 300 közelébe gyengült a forint az euróval szemben. Mivel a befektetői hangulat nemzetközileg negatív, és a forint árfolyamgyengülése nem tér el jelentősen a feltörekvő piaci devizák gyengülésétől, véleményük szerint hazai eredetű gyengülésről nem lehet beszélni.

EP választás: miért, hogyan, mikor? 

Elindult az Európai Parlament választási honlapja, amelyen számos adatot, információt találhat a 2009-es EP-választás időpontjáról, módjáról, az egyes EU-országokról, tovább az Európai Parlament mostani, 2004-2009-es ciklusának tevékenységéről, a képviselőkről és a frakciókról.

Irány a magánynyugdíjpénztár! 

Kis mértékben ugyan, de emelkedett a nyugdíjpénztári tagok száma 2008-ban - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Biztosításpiaci Adatszolgáltatás című tanulmányából. A nyugdíjtípus választásánál elsősorban az életkor számít, a 29 év alatti korosztály esetében kiemelkedően magas a magán-nyugdíjpénztári tagok aránya. A kiegészítő biztosítások kapcsán azonban óriási különbségek figyelhetők meg az egyes társadalmi csoportok között.

A kormány csavar egyet az adórendszeren 

Nyártól várhatóan életbe lépnek a kormány által tervezett adóváltozások, ám részleteket későbbre ígért a kormányfő, aki szerint "még az együttgondolkodás folyik". Az biztos, hogy amellett, hogy könnyítik a legális foglalkoztatást, átvizsgálják a teljes szociális ellátórendszert is. Változhat az adókulcsok sávhatára, a családi pótlék, a tb és az áfa mértéke is.

Még az idősebb orvosok is használják 

Az internet az orvosok munkájának és életének szerves része, mára az idősebb generáció jelentős többsége is megbarátkozott vele. Többek között ez derült ki a WEBBeteg és a Szinapszis Kft. közös kutatásából.

Nagyon jól járhatnak a megtakarítással rendelkezők 

Számszerűsíthető változásokat generált a vevők lakásvásárlási szokásaiban a hitelfelvételi lehetőségek drasztikus szigorítása a 2008-as év utolsó két hónapjában, állapítja meg elemzésében Magyarország legnagyobb hazai ingatlanközvetítő hálózata, az Otthon Centrum. A vevők az olcsóbb lakásokat veszik, ugyanakkor a lakóingatlanok mérete nem csökkent, aminek egyik magyarázata az alkupozíció erősödése. A szakértők már 2008 októberében, a hitelválság begyűrűzésekor felvetették, hogy a válság egyik legszembetűnőbb - bár nem azonnal érvényesülő - hatása az olcsóbb lakások arányának növekedése lehet a volumenében visszaeső keresleten belül.

Visszafogott volt az idei karácsonyi láz 

Az aktív fiatal férfiak költöttek legtöbbet karácsonykor. Néhányunknak egyáltalán nem fontos az ajándékozás. Mások, az e-kérdőívet kitöltők 24%-a, egész évben spórolnak az ünnepekre. Hitelt a válaszadók 4%-a vett fel az örömszerző meglepetések miatt: 60% személyi hitelt, 32 % áruhitelt és 8% mindkettőt - derül ki a Business Superbrands 2008 díjas Szonda Ipsos kutatásából.

50 millió nincstelen világa jön? 

A globális gazdasági válság következtében várhatóan drámaian nőni fog a munkanélküliek, dolgozó szegények és azok száma, akik bizonytalan állásban dolgoznak a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves "Globális foglalkoztatási trendek" (Global Employment Trends - GET) című jelentése szerint.

Mit tehet a vezető válság idején? 

A Válságkezelési Kutatásra építve - minél több hazai munkahely megmentését támogatva - a DGS GLOBAL RESEARCH, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, valamint a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola "VÁLSÁGKEZELÉSI KONFERENCIA: Mit tehet a vezető és a HR-es recesszióban?" címmel nagyszabású eseményt szervez.

Egyre többen akarnak zöld irodát 

A vártnál is több szervezet nevezett be a február 2-án induló Zöld Iroda versenybe. Összesen 34 vállalat, önkormányzat és civil szervezet több mint 6000 dolgozója vesz részt a megmérettetésen, ezzel 80 ezer négyzetméternyi irodaterület zöldül.

Több magyar gyereknek segíthet a Csodalámpa 

2009 januárjától a megfázás és influenza elleni termékek egyik márkája, a Coldrex egy CSR kampány keretében támogatja a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítványt. Az alapítvány 2003 óta teljesíti olyan három és tizennyolc év közötti gyerekek kívánságát, akik életet veszélyeztető betegségben szenvednek.

Megfulladnak az óceánok! 

Ha nem sikerül drasztikusan csökkenteni az üvegház hatású gázok kibocsátását a következő ötven évben, a Föld óceánjai fuldokolni fognak százezer éven keresztül. Az átlaghőmérséklet további emelkedése csökkentheti a tengerek oxigén elnyelő képességét, ami felborítja a vízi élőlények táplálékláncát és a víz jórészét élettelenné teheti.

A magyar helyzet nem is olyan rossz 

A keresleti és a kínálati oldalon is rekordok születtek 2008-ban a magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacon. A válság mélyülését ezzel szemben jelzi, hogy egész Kelet-Közép-Európában leállt a befektetési piac, a fejlesztők pedig az előbérleti szerződéseket részesítik előnyben. A jó elhelyezkedésű, első osztályú ingatlanok azonban továbbra is kapósak lehetnek, a régió központi piacait nem felejtik el a befektetők - hangzott el a CB Richard Ellis (CBRE) évértékelő sajtótájékoztatóján.

3 napja maradt, hogy ne büntesse meg a rendőr! 

Autósok ezrei kerülhetnek kellemetlen helyzetbe, ha biztosítójuktól a jogszabályban szereplő január 30-i határidőig nem kapnak igazolást a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás befizetéséről. A szabályozás szerint az autós felelőssége, hogy a kötelező meglétét a hatóságok kérésére igazolja.

"Elmaradhat a sokak által várt fordulat 2009-ben" 

Négy év alatt csaknem megduplázódott azoknak a cégeknek a száma, amelyek ellen fizetésképtelenségi eljárás indult: míg 2004-ben és 2005-ben még alig több mint 12 ezer ilyen procedúra indult, 2008-ra 21 245-re nőtt ezek száma. Ez egyben azt is jelenti, hogy az elmúlt évben közel 14 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója, így 2008-ban a vállalkozások 4 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit.

Google: Obama szánalmas kudarc 

Ha a bukás szóra keresünk rá a Google honlapján Amerikában, a találatok között vezető helyen szerepel majd Barack Obama életrajza. A keresőmotor találati rangsorát néhány éve úgy befolyásolták egyes programozók, hogy nevetségessé tegye az előző amerikai elnököt, a változtatás azonban most Obamát tünteti fel csődtömegként.

Figyelmeztetnek: kátyúk mindenhol! 

A Magyar Közút Kht. fokozott óvatosságra kéri az autósokat, mert az ónos eső és az azóta tartó csapadékos időjárás, a nappali fölmelegedés és az éjszakai fagy miatt naponta százszámra keletkeznek új kátyúk az utakon. A társaság minden gépe és valamennyi munkatársa az utakon dolgozik, de ilyenkor a kátyúmérleg negatív, vagyis több kátyú keletkezik, mint amennyit be tudnak tömni.

Amerikai segítségre vár az EU 

Tavaly december végén történelmi megegyezés született az unió következő évekre vonatkozó klímapolitikájáról, de ez önmagában kevés: az unió ezért igyekszik nemzetközi összefogásra sarkallni a legnagyobb szennyezőket, többek között az Egyesült Államokat és a feltörekvő ázsiai országokat.

Kézbe venné a gázárakat Magyarország 

Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kóka János, a parlament Nabucco eseti bizottságának elnöke hétfőn megállapodott abban, hogy közösen képviselik a keddi Nabucco-csúcskonferencián a gázvezeték projekt európai uniós előfinanszírozásának szükségességét, és közösen javasolják a Nemzetközi Nabucco Testület létrehozását a térség érdekeinek egységes képviseletére.

A vasárnap délelőtt a pornóé? 

Nagymértékben nő a kereslet a felnőtt tartalmak iránt vasárnap a videók letöltését lehetővé tevő fizetős oldalakon Angliában.

Aki spórolni akar, benzines autójával tankoljon 

Három forinttal drágul a benzin ára a hazai töltőállomásokon,a gázoljaé változatlan marad - értesült a holtankoljak.hu piaci forrásokból.

Válságban kelendőbb a Széchenyi-kártya 

A Széchenyi Kártya a mikro-, kis- és középvállalkozások részére kialakított kedvezményes kamatozású, állami támogatásban részesített hitelkonstrukció iránti érdeklődés a takarékszövetkezeteknél az utóbbi hónapokban meghaladott minden korábban tapasztalt mértéket.

Egymilliárdan a hálón 

A 15 évnél idősebb internetes felhasználók tábora globálisan elérte az egymilliárd főt tavaly decemberben - derül ki a comScore felméréséből. A globális internetezők tábora 41,3 százalékát az ázsiai régió adta.

Behajtás szakszerűen 

A gazdaság minden szereplője, de különösen a kis- és középvállalatok számára sorsdöntő, hogyan reagálnak a recesszióra, sikerül-e cégük ügymenetét hozzáigazítani a gyorsan és kedvezőtlenül változó környezethez, megtalálni a működésben rejlő lehetséges tartalékokat, felfedezni új lehetőségeket. Akár olyanokat is, amelyek eddig is kínálták magukat, ám most, a reálfolyamatok kényszerítő hatására talán jobban észrevesszük őket. Összeállításunkban olyan lehetőségekre hívjuk fel a figyelmet, amelyek minden cég számára rejtenek magukban tartalékokat. Ne feledjük, a válságot mindig fellendülés követi, de az, hogy abból melyik cég fog profitálni, attól is függ, most hogyan dönt!

Terrorelhárításra is jut Brüsszeltől 

Az Európai Bizottság idén is meghirdette pályázatát a "kritikus infrastruktúra védelmének" fejlesztése, valamint "válság időszak esetén a biztonság fenntartása érdekében".

Facebook, Myspace: óvatosságra int a pápa 

XVI. Benedek nem ellenzi a közösségi oldalak működését, de a virtuális kapcsolatépítés hátrányaira is felhívta a figyelmet. A katolikus egyházfő a kommunikáció világnapja alkalmából értékelte a Facebook és a Myspace hatását az emberi kapcsolatokra.

A tudatos vásárló 12 pontja 

A Tudatos Vásárlók Egyesülete összegyűjtött tizenkét tippet, hogy elkerüljük a vásárlás során ránk leselkedő csapdákat.

Amiért mindenki megbolondul 

Ismét összeállították a legnépszerűbb játékszoftverek eladási rangsorát. A Crysis abszolút domináns, de a WoW sem panaszkodhat.

EU: hol vannak a jó magyar ötletek? 

Habár történt némi előrelépés az innováció és a gazdaság fellendítése érdekében, az EU továbbra is az USA és Japán mögött kullog ezen a területén - derült ki a Európai Bizottság felkérésére készített legfrissebb felmérésből.

Tudja milyen a jó vállalkozás? 

Az Európai Bizottság pályázatot hirdet a vállalkozói lét és vállalkozói hajlandóság népszerűsítését szolgáló videofilmek készítésére.

Még 9 napig adómentesen adható! 

A kultúra utalvány - mely a béren kívüli juttatások korszerű formája - ebben a hónapban még korlátlan értékben adható adó- és járulékmentesen - emlékeztet a Sodexo Pass kommunikációs vezetője, Sztankovits Mónika.

Törzsvásárlói kártyát kap, aki a magyar terméket vásárol 

A már tíz éves múltra visszatekintő Kiváló Magyar Élelmiszer (KMÉ) védjegy működtetője, az Agrármarketing Centrum (AMC) az eddigieknél még nagyobb összefogást szorgalmaz a magyar gyártókkal.

Mit üzentek az uniós vezetők Obamának? 

Több millió európai követte élőben Barack Obama, az Egyesült Államok 44. elnökének beiktatását. Az unió és a nagy tagállamok vezetői mind gratuláltak az új elnöknek, és bizakodóan várják egy újfajta együttműködés kezdetét.

Csak a lakosság tizede bízik a pártokban 

A magyarok mindössze 46 százaléka elégedett az életével, amellyel, hasonlóan a fél évvel korábbi helyzethez, ismét csak Bulgáriát előzzük meg az Európai Unió tagállamai közül - derült ki az Eurobarometer legfrissebb felméréséből.

Halál a házipénztárra! 

A struktúra változatlan, miként a terhek is. Nincs érdemi változás az adózásban 2009-ben sem, csak kisebb módosulások, igaz, szép számban. Ez a változatlanság nem érhette meglepetésként a gazdasági élet szereplőit. Nem csak azért, mert a pénzügyi-gazdaság válság árnyékában pillanatnyilag valóban nem lehet komoly változásokat végrehajtani. Sokkal inkább azért, mert a krízist megelőzően sem készültek valódi változást hozó kormányzati tervek - más területen sem. Talán a mostani válsághelyzet kikényszeríti ezt, mert csakis így van esély arra, hogy a gazdaság a visszaesést, stagnálást követően valóban növekedésnek induljon. Egyelőre ez csak remény. Most be kell érnünk azzal, hogy az ez évi adóváltozások talán kevesebb kellemetlenséget rejtegetnek, mint azt a korábbi években megszoktuk.

"Nyíljanak meg a bankszéfek!" 

"Ne üljenek a bankok a mentőcsomagokkal kapott eurómilliárdokon, hanem engedjék a pénzt a gazdaságba áramolni" - mondta Herczog Edit szocialista EP-képviselő azon a szerdai brüsszeli tanácskozáson, amelyet Günter Verheugen, az Európai Bizottság alelnöke hívott össze a vállalkozók képviselői és az európai bankok vezetőinek részvételével.

Obamában érdemes bízni 

A kormányok és üzleti vállalkozások szerte a világon optimistán tekintenek az új amerikai kormányzatra, amelynek élén a tegnap beiktatott Barack Obama áll. A Deloitte Touche Tohmatsu által közzétett "Opportunity and Optimism. Global perspectives on Obama and his agenda" című vélemény szerint Obama és kormányzata olyan környezetet teremthet, amely az üzleti vállalkozásokat és piacokat ismét növekedésre serkenti, és lehetőségeket kínál majd az exporttal és termelőiparral rendelkező országoknak, beleértve az autógyártást; valamint azoknak, amelyek alternatív energiaforrásokat és infrastrukturális projekteket tudnak felmutatni, ahol erős alapokon áll a gyógyszeripar, az orvosi eszközök gyártása, az egészségbiztosítás és a turizmus.

Gyorsabb támogatást ígér a Start 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség megjelentette a 2009. évi technológiafejlesztést célzó támogatások pályázati kiírásainak tervezeteit, amelyek társadalmi egyeztetése 2009. januárjában zajlik. "A jelenlegi tervezetek alapján megállapítható, hogy a vállalkozások a korábbi évekhez viszonyítva idén több támogatásra pályázhatnak, és kedvezőbb feltételekkel hívhatják le az elnyert támogatásokat, továbbá a támogatással kapcsolatos árbevételi és foglalkoztatási kötelezettségvállalások is könnyebbé válnak"- összegezte a Start Tőkegarancia Zrt.

Munka vagy segély? - Szűcs Erika és Pelczné Gál Ildikó 

Az MR1-Kossuth Rádió országjárásának következő állomásán, január 29-én Győrben mindennapi gondjainkról vitázik Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter és Pelczné dr. Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke. Az élő közéleti vita és a népszerű Kabaréklub 18 órakor kezdődik.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo