Piac&Profit cikkei
Piac&Profit cikkei
Munka vagy segély? - Szűcs Erika és Pelczné Gál Ildikó
Az MR1-Kossuth Rádió országjárásának következő állomásán, január 29-én Győrben mindennapi gondjainkról vitázik Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter és Pelczné dr. Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke. Az élő közéleti vita és a népszerű Kabaréklub 18 órakor kezdődik.
Nem bízunk többé Oroszországban
Egy időre vége a gázválságnak: az Oroszországból indított földgáz tegnap óta folyamatosan áramlik Európa felé. Az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: az uniónak le kell vonni a gázvita tanulságait, Barroso szerint Moszkva és Kijev továbbra sem megbízható partner.
Amikor kimondta, hogy "kommunista"...
A kínai állami tv megszakította Obama beszédének közvetítését, és az ország internetes híroldalai is kihagyták az amerikai elnöknek a kommunizmusról azóló gondolatait a tudósításaikból.
5-10 év és mindent elektronikusan intézünk?
Az elképzelések szerint a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer az elkövetkező 5-10 évben az aktív állampolgárok teljes ügyintézését lefedi.
Küldje be építési dokumentumait online!
Elindult a VÁTI Dokumentációs Központ Elektronikus dokumentum fogadás weboldala, mely a vonatkozó Kormányrendeletben előírt építésügy, a településfejlesztés és - rendezés körébe tartozó dokumentumok elektronikus beküldését, illetve fogadását támogatja.
Válság van! Hogyan vészeljük át?
Megjelent a Piac és Profit januári-februári száma. A tartalomból: Spóroljunk" - költségoptimalizálás válság alatt; Halál a házipénztárra - adózás 2009; Fúziós energiával - Lakatos Zsófia, a Hill & Knowlton ügyvezető igazgatója; Pénzmag a földben - itt az ideje a befektetésnek; Zöldgalléros gazdaság - zöld munkahelyek a válság ellen (is). Keresse csütörtöktől az újságárusoknál!
"Önt titokban lefilmezték!" - Meg ne nézze!
A Panda Security figyelmeztetése szerint ismét a kiber-bűnözők céltáblájává vált a YouTube: ezúttal az üzenőrendszert használják fel támadásra.
Hitel: a Szent Koronát is kockáztatja Magyarország
Akár a Szent Koronát vagy a Parlamentet is végrehajtás alá veheti az Európai Unió az általa nyújtott kisegítő hitel feltételei szerint, ugyanis a szerződés hármas számú mellékletében Draskovics Tibor igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott: minden egyes állami vagyontárgyunk végrehajtható, ha nem teszünk eleget fizetési kötelezettségünknek - ismerteti a keddi Magyar Nemzet.
Az egymilliós "vérdíjat" még nem érdemelte ki senki...
A legnagyobb szoftvergyártók által létrehozott jogvédő szervezet, a BSA tavaly több mint 130 ezer dollár jutalmat osztott ki olyan feljelentők között, akik illegális szoftvereket használó cégekről tájékoztatták a szervezetet. A feljelentők egymillió dolláros fődíját még senkinek sem sikerült elvinni.
Minden második családnak van csak számítógépe
Egy év alatt több mint 200 ezerrel nőtt a vezetékes internet előfizetések száma Magyarországon 2008-ban, a növekedést a lakossági internet hozzáférési igény generálta. Az év közepétől azonban már a mobilinternet eladások jelentették a húzóerőt, a szolgáltatás 2007-es megjelenését követően többszázezren döntöttek úgy, hogy mobilinternet szolgáltatást használnak. Az internet előfizetések száma év végére megközelítette a 2,2 milliót.
Tippek megtakarításaink felhasználására
Hogyan indítsuk befektetéseinket tiszta lappal a 2009-es esztendőben? 10 lehetséges befektetési módot válogatott össze a Capital Partners.
Benzinár: vége az álomnak
A múlt szerdai hat-hat forintos áremelkedés után ismét emelkedik a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon.
Ki rendelkezik a tudás hatalmával?
Miből áll egy vállalat szellemi tőkéje? Hogyan oszthatjuk meg tudásunkat másokkal? Megfelelően tudjuk-e hasznosítani a munkatársak széles körű tudását versenyképességünk fenntartása érdekében? Ki rendelkezik a tudás hatalmával? - e kérdéseket taglalja Dr. Tomka János A megosztott tudás hatalom című új könyve. A Harmat Kiadó gondozásában megjelent szakkönyvet a KPMG konferencia-központjában mutatták be az érdeklődőknek.
Miért kapnak rosszabb állást a nők szülés után?
Az Európai Parlament január 15.-án elfogadott jelentése szerint több tagállamban rosszul értelmezik a zaklatás, a szexuális zaklatás, a hátrányos megkülönböztetés fogalmát, és még mindig nem ismerik el a munkavállalók jogát ahhoz, hogy a szülési szabadság letelte után ugyanabba az állásba vagy azonos beosztásba térhessenek vissza.
Fenn van a Facebook-on? Befolyásolhatja Obamát!
Az Egyesült Államok elnökei a televízión keresztül beszéltek a választóikhoz, akik négyévente, a szavazás napján válaszoltak nekik. Obama kampányában meghatározó szerepe volt az internetnek, ami megválasztását követően a kormányzati kommunikáció legfontosabb eszközévé válhat.
Élelmiszertartalék kell!
Az élelmiszerárak drasztikus növekedése és az élelmiszerkészletek jelentős megcsappanása miatt az EP globális élelmiszertartalék-hálózatot hozna létre és készletezési kötelezettséget írna elő. A képviselők növelnék a mezőgazdaságra szánt fejlesztési segélyek összegét, és biztosítanák a fejlődő országok kistermelői számára a mikrohitelekhez és hitelgarancia-programokhoz való hozzáférést.
Feltört navigációs szoftverrel nem érdemes vezetni
Megtévesztő, hamis Nav N Go szoftverek jelentek meg Magyarországon - jelentette be a szoftverfejlesztő cég márkavédelmi képviselete. Az elmúlt napokban a Vám - és Pénzügyőrség által szolnoki és veszprémi boltokban tartott ellenőrzések során olyan megtévesztő iGO My way szoftverek kerültek elő, melyeket a fogyasztók könnyen eredetinek gondolhatnak.
500 euróst nem szeretnek hamisítani
2008 második felében több mint 13 százalékkal több hamis euróbankjegyet vontak ki a forgalomból, mint az ezt megelőző félévben - közölte az Európai Központi Bank.
2008: napi 22 ezer új vírus
A Panda Security 2008-as visszatekintéséből kiderül: 2008-ban rekordmennyiségű vírus öntötte el a gépeinket, jóval több, mint az azt megelőző 17 évben összesen.
Tíz centi kell, hogy csökkenjen a gázválság hatása
Az energiaárak folyamatos emelkedése mellett a szakemberek gyakran a hőszigetelésen spórolnak. A mostani gázvita megmutatta: nem csupán költségkérdés lehet a szigetelés.
A multikat gazdagítottuk karácsonykor
Hiába nőtt a lakossági fogyasztás 2008 karácsonyán az egy évvel korábbihoz képest, a haszon túlnyomó részét a multik könyvelhették el, míg a kis- és középvállalkozások (kkv-k) többsége alig érzett valamit a vevőrohamból, állapítja meg a marketingcommando.hu 2008 januárjában végzett felmérése.
Gázvita: a befektetők már az államcsődre várnak?
Egyre többen arra számítanak, hogy az ukrán állam fizetésképtelenné válik. Megvan az esély rá, hogy csak a gázvita kapcsán kialakult pánik miatt árazták be a kötvénypiacok az államcsődöt, azonban a felelősségi viszonyok elmosódása, az igazgatás szétesése, a helyenként polgárháborús hangulat a legrosszabb esetben valóban előidézheti azt. Az alábbiakban a Kovács Krisztián, a Concorde elemzőjének rövidített áttekintése olvasható az ukrán gazdaság állapotáról és a jelenlegi helyzet hátteréről.
"Én sose iszom alkoholt!"
Míg az európaiak egyharmada állítja, hogy sosem iszik alkoholt, addig a magyarok 44 százaléka vallja ugyanezt. Az alkoholfogyasztás hatásait tekintve honfitársaink közül vannak olyanok, akik saját egészségüket féltik, de akadnak olyanok is, akik személyes kapcsolataik megromlásától tartanak. Leginkább azonban annak költségvonzata aggasztja a magyarokat - állapítja meg a Wall Street Journal Europe megbízásából a GfK Csoport által készített, az alkoholfogyasztást vizsgáló felmérés.
Csalásra figyelmeztet a csaló!
A spammerek hazudnak a közösségi oldalakon, hogy begyűjtsék a személyes adatokat, lopnak banki üdvözletnek álcázva, és sok pénzt is kínálnak ugymond a gazdasági válság átvészelésére.
Figyelmeztetnek: egy új, veszélyes féreg jelent meg
Egy új féreg jelent meg a számítógépeken, és gyorsan terjed. A Panda narancs szintű riasztást adott ki, és mindenkit óvatosságra int.
2008, a "bedőlések" éve után sem számíthatunk sok jóra
Az elmúlt évben közel 14 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója, így 2008-ban a vállalkozások 4 százaléka nem tudta teljesíteni kötelezettségeit. Magyarországon sokkal több vállalkozás működik, mint amennyit ez a piac képes eltartani. A piaci tisztulás már egy-két éve érezhető, aminek egyik megnyilvánulási formája a felszámolási eljárások számának drasztikus emelkedése.
Olcsóbbak lesznek az irodák?
Újraárazás jellemezte az ingatlanpiacot az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban 2008 negyedik negyedében is. A hozamok az iroda, kereskedelmi és ipari ingatlanpiacon egyaránt 100 bázispontnál (1 százalékpontnál) is többet emelkedtek 2007 közepe óta - áll a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb elemzésében.
A válság ellenére kapós a hitelgarancia
A 2008-ban 463 milliárd forint hitel fölvételét mozdította elő készfizető kezességvállalásával a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. - derül ki a társaság tavalyi, előzetes adataiból. Az adatok szerint a nehéz gazdasági helyzet ellenére 2007-hez képest 23 százalékkal nőtt a garanciavállalás mértéke 2008-ban. A társaság teljes garanciaállománya meghaladja a 400 milliárd forintot. A kormány által 900 milliárd forintra emelt garanciakeret hatékony fölhasználásával a Garantiqa az idén 1200-1300 milliárd forint KKV hitel fölvételét mozdíthatja elő.
A gázai konfliktus az unió gyengeségét mutatja
A közel-keleti konfliktus ismételten rámutatott arra, hogy milyen gyenge lábakon áll az Európai Unió közös külpolitikája. A probléma kezelését nehezíti, hogy erre még a Lisszaboni Szerződés sem kínálna igazi megoldást. Az elmúlt hetekben számos uniós delegáció fordult meg a térségben, az EP elnöke tegnap Strasbourgból követelte a fegyverszünetet.
A pályázatok megmenthetnek minket?
A héten társadalmi vitára bocsátott GOP pályázatok mentőövet jelenthetnek a magyar gazdaság szereplői számára, mellyel kihúzhatják a gazdasági kátyúból a nehezen teljesítő kis- és középvállalkozásokat, Magyarországot pedig újra kedvező befektetési célpontként jeleníthetik meg a beruházni vágyó hazai és külföldi befektetők előtt.
Szerdán vigyázzon magára!
A meteorológiai előrejelzések ónos eső érkezését jósolják szerdára. A Magyar Közút Kht. teljes gépparkját hadrendbe állította, a sószórók készenlétben állnak. Ugyanakkor a közútkezelő szerint csak akkor keljünk útra, ha halaszthatatlan dolgunk van, akkor is csak megfelelő állapotú és jeges közlekedésre alkalmas gépkocsikkal induljunk el.
Hogyan tőzsdézzünk online?
Ingyenes, heti rendszerességű kiscsoportos oktatást indít az Erste Befektetési Zrt., ahol az érdeklődők elsajátíthatják az online értékpapír-kereskedést a NetBroker kereskedési rendszerben. A NetBroker Tőzsdelabor 2009. január 16-án indul a cég székhelyén, az Európa Toronyban.
Sértik jogainkat a mobilos hirdetések?
A személyes adatok védelmével foglalkozó amerikai szervezetek a mobil internet hirdetési piacának szigorúbb szabályzására kérik az ország kereskedelmi tanácsát. A javaslatra adott válaszból kiderülhet Barack Obama mennyire veszi komolyan a választások előtt tett, a szigorúbb adatvédelemre vonatkozó ígéretét.
Mégsem környezetszennyező a Google?
A Google egy fejlesztői blogon cáfolta, hogy egy kereses 7 gramm széndioxidot juttatna a légkörbe. A cég szerint sok káros anyag-kibocsátást megspórolunk, ha neten keresünk és nem könyvtárba megyünk.
Nincs munkainterjú iwiw nélkül?
Magyarországon és külföldön is bevett szokássá vált, hogyha valaki jelentkezik egy munkahelyre, akkor a személyes interjú előtt a munkaügyi szakembereket (HR-esek) a különböző közösségépítő oldalakon a felvételiző után néznek. Sok esetben ez befolyásoló tényező lehet, hogy sor kerül-e a személyes interjúra.
Szalámi helyett párizsi - az olcsót keressük
A legnagyobb forgalmú tíz élelmiszer közül az étolaj 28 százalékkal drágult a múlt évben, és ezzel az első helyen áll, míg a sor végén a sör található 1,4 százalékos drágulással - az adatokat az ACNielsen Piackutató Kft. elemzése tartalmazza.
Vége a benzinár csökkenésének!
Hat-hat forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj ára is a hazai töltőállomásokon - erősítették meg üzemanyagpiaci források a holtankoljak.hu értesülését
Lemondták az ukránok a találkozót
Viktor Juscsenko ukrán elnök lemondta a hétfőre, Nyíregyházára tervezett találkozóját Sólyom László köztársasági elnökkel - közölte a magyar államfő hivatala vasárnap az MTI-vel.
Budapesten csak páratlan rendszámmal lehet autózni
A szálló por magas koncentrációja miatt vasárnap 11 órától életbe lép a szmogriadó Budapesten; az intézkedés visszavonásig érvényes - közölte a főpolgármester.
Átalakítja a történelmet Hajdúhadház?
Jeffrey Levine, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövet-helyettese az 1954-es amerikai Brown ügyhöz hasonlítva, történelmi mérföldkőnek ítélte meg a november közepén megszületett Legfelsőbb Bírósági döntést, mely először mondta ki a roma gyerekek diszkriminációjának tényét. A diplomata szerint azonban hosszú évek alatt lehet csak felszámolni az iskolai szegregációt.
Megalakult a láthatatlan számítógépek szövetsége
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszéke kezdeményezésére 2008. december 5-én megalakult és megkezdte működését a beágyazott számítógépes rendszerek területének kutatásával és fejlesztésével foglalkozó technológiai platform, amelyben hazai ipari vállalatok, egyetemek, kutató központok és a felhasználók stratégiai partnerként működnek együtt.
Van még gáz bőven
Szerbia mellett a mai napon már Bosznia-Hercegovina és Horvátország is kap földgázt a német-magyar közös összefogásnak köszönhetően. Ez a támogatás nem veszélyezteti a hazai gázellátás biztonságát, a szállítások szükség esetén leállíthatóak. - közölte Molnár Csaba energiaügyekért felelős miniszter szombaton megtartott sajtótájékoztatóján.
Interneten a Monopoly és a Scrabble
Mindenki emlékszik az olyan táblás játékokra, mint a Monopoly, vagy a Scrabble, de a Torpedó is népszerű játék a mai napig. A Consumer Electronics Show-n (CES) az Electronic Arts és a Hasbro a digitális világba tör be régi társasjátékokkal.
Obama lehetne a legjobb reklámarc
A lehető legnagyobb reklámértékű híresség egy fillért sem kap azért, mert népszerűsíti a Blackberry mobiljait. Szakértők szerint, ha nem az államigazgatásban dolgozna, akár ötven millió dollárt is elkérhetne az Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke, Barack Obama, mert a nyilvános megjelenései során magánál tartja, és többször is utalt rá, hogy mennyire sokat jelent neki az elsősorban az emailek kezelésére alkalmas eszköz.
Elkerülhető a leépítés
A hagyományos megoldások mellett találékony eszközökkel reagálnak a kereslet csökkenésére az európai nagyvállalatok, hogy elkerülhessék a leépítéseket.
Tippek: hogyan csökkentsük az energiaszámlánkat?
Folytatódik a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium klímavédelmi akciója, amely a héten az energiatakarékosságra, környezet- és pénztárcakímélő életmódra hívja fel a lakosság figyelmét. Ha csak 1 Celsius fokkal csökkentjük az otthoni hőmérsékletet, országos szinten napi 1 millió m3 gázt tudunk megtakarítani. A zöld tárca maga is példát mutat: az irodák hőmérsékletét 2 fokkal csökkentette, és nem fűti feleslegesen a folyosókat és a mosdókat sem, ahol a melegvíz használatot is korlátozta.
12 éve volt ilyen hangulat utoljára
A GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös komplex Fogyasztói Bizalom Indexe 2008 utolsó negyedévében 26 százalékpontnyit csökkent és ezzel elérte történetének második legalacsonyabb negatív rekordját. Az egész világot érintő pénzügyi és gazdasági válság első hónapjaiban, 2008 utolsó negyedévében a komplex mutatószám minden komponense csökkent, kivéve a az ország gazdasági helyzetének hosszú távú (a következő 5 évre vonatkozó) megítélését, amely változatlan maradt.
Hogyan csökkentsük bérköltségeinket idén?
Idén a minimálbér 69 000 forintról 71 500 forintra növelésével több béren kívüli juttatás adómentes értékhatára megváltozott. A béren kívüli juttatások értékhatárainak emelkedésével a cégek magasabb összeggel motiválhatják dolgozóikat, úgy, hogy bérköltségeiknek akár 50 százalékát is megtakaríthatják. Az új évvel az adómentes értékhatárok mellett az adóköteles természetbeni juttatások adója is módosul.