Gazdaság
Bankműveleti központ - távol a központtól
Békéscsabán hozza létre egyik szakmai központját a Budapest Bank, az intézmény élére most nevezett ki egy Svájcból hazatért szakembert a hitelintézet.
Figyelni kell tankolás előtt
Gazprom kontra Európai Unió, sok vagy kevés a szakmunkás Magyarországon, nagy árkülönbségek a kutaknál, cargobázis Ferihegyen.
Debrecen - már elkerülhető
Gyorsforgalmi kapcsolatot kínál a debreceni repülőtér, valamint a Nyíregyházától északra fekvő területek között az M35-ös - indokolja az út hasznosságát a gazdasági tárca.
A könyvelők a legkelendőbbek
A nyelveket beszélő, tapasztalt könyvelők azonnal álláshoz juthatnak, vegyészmérnökként azonban fél évig is eltarthat az állásvadászat.
Elszállnak a kamatok
Magyar hátterű széndioxid-tőzsde az interneten, 73 ezer támogatás a panellakásoknak, nyáron kamatemelés várható, diszkontok a csúcson.
Globus-nyugtatás: nincs GMO!
Egyetlen alkalommal sem mutattak ki határérték feletti GMO-t, így a termékek minden szempontból megfelelnek a hatályban lévő jogszabályoknak - igyekszik megnyugtatni a vevőket a Globus.
Védekező tájékoztató a PM-ben
Márciusban a prognosztizáltnál nagyobb lett a hiány, amit vártak, az 262,6 milliárd forint volt, ami teljesült, az pedig 353,7 milliárd forint lett - ismertették a PM-ben.
240 ezer bruttó az állami átlagfizetés
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 752 ezer volt 2006. januárfebruárban, 0,8%kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,2%-kal, a nettó átlagkeresetek 8,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A januárfebruári reálkereset (a fogyasztóiár-index 2,6%-os növekedése mellett) 5,6%-kal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Hitel feketelistásoknak?
A Mol egyelőre nem emel árat, de hamarosan 300 Ft lehet a benzin, gyógyszerár-tárgyalások, e-bevallási határidő, osztrák hitel rossz magyar adósoknak.
Panelprogram - újabb stáció
Újabb 11 000 panellakást érintő felújítás kezdődhet meg mintegy 3 milliárd forint állami támogatással - jelentette be Kolber István tárca nélküli miniszter.
Nem túl derülátók a főnökök
A megtorpanó európai konjunktúra a hazai reklámpiacot is negatívan befolyásolta, derült ki a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) áprilisban, reklámügynökségi tagjai megkérdezésével készített előrejelzéséből.
A gazdaság optimista, a fogyasztó nem annyira
Az üzleti bizalmi index márciusban új lendületet kapott a fogyasztók optimizmusa viszont lankadni látszott a GKI mérései szerint.
Hány kínai él Magyarországon?
Féltucat félmiliárdos golfpálya épül, végre bevezetik az egyéni járulékszámlákat, fapadosok európai háborúja, Kóka és a munkahelyteremtés, kínaiak Magyarországon.
Ragyogóak a magyar kilátások
Tovább javult márciusban a GKI-Wallis konjunktúra-index azok után, hogy februárban hároméves csúcsra jutott a mutató: -9,6 pontról -7,1-re emelkedett. Egy évvel korábban még -19,6 ponton állt az index.
Keressen pénzt azzal, amit szeret
Úgy érzi, nincs esélye, hogy munkaidejében azzal foglalkozzon, ami igazából érdekli? A megoldás a gondolkodás megváltoztatásával kezdődik.
Növekvő turizmus
Két éve újra növekedési pályán van a turizmus a világban: 2005-ben globálisan 5 százalékos növekedést regisztrált a külföldi utazásokban a német IPK International kutatóintézet, mely évente méri a világturizmus főbb mutatóit.
Egymásra mutogatás a munkahelyeken
A magyarországi multinacionális vállalatok beosztottjainak jelentős része szerint vezetőik kettős mércét alkalmaznak.
Online állásbörze először
Május elején kerül megrendezésre Magyarország történetének első virtuális állásbörzéje. A munkát kínálók és keresők számítógépen keresztül tehetik fel egymásnak kérdéseiket.
Kastély eladó!
Rövidesen meghirdeti a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) az acsai Prónay és a bajnai Sándor-Metternich-kastélyok tartós vagyonkezelői pályázatát. A pályázóknak ez évtől nemcsak készpénzt kell előre letenni, de a feltételek szigorodásával is számolniuk kell.
Többre jogosító Széchenyi kártya
Speciális elvárásoknak is meg kell felelni annak a vállalkozásnak, amelyik igényt tart 11-25 millió forintos Széchenyi kártyára. Mindeközben jobb kondíciókkal lehet szert tenni a kártyára.
Dömölki Bálint az Alerantnál folytatja
Felügyelő bizottsági tagként ugyan, de tevékeny szerepet vállal az Alerant stratégiájának kialakításában is az ismert informatikus, dr. Dömölki Bálint.
Luxusautók Kínából
Nem tudni lesz-e verseny a könyvpiacon, újabb hadiipari megrendelés a Rábának, Kína önálló autógyártásba kezd, a forint pedig tovább gyengül a hétvégén.
A jövő energiaipara radikálisan átalakul
A szabályozási környezet akadályozza meg a kihívásokra való hatékony reagálást, s mindeközben az energiaszektor eddigi történetének legnagyobb kihívása előtt áll.
Nő az értéke az önkéntes munkának
Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban nagy hagyománya van az önkéntes munkának, olyannyira, hogy az önéletrajzban szinte kötelezően szerepelnie kell annak, milyen tevékenységet végzett a jelentkező a köz javára.
Bajban a magyar cégek
A Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint 2006 első negyedévében 15,26 százalékkal nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos hazai cégeljárások száma. A legnagyobb növekedés, 19,78 százalék a végelszámolásoknál tapasztalható.
Sztripíz bárban kötne üzletet
Ahhoz, hogy az üzleti etikai normáknak mindenki megfeleljen, a vezetőknek példát kell mutatniuk, vagy szigorítaniuk kell a vállalati szabályzaton - derült ki az Ernst & Young friss felméréséből a vállalati visszaélésekről és etikátlan magatartásformákról.
Csak öt maradhat
A Foglalkoztatási Hivatal (FH) adatai alapján a felsőfokú végzettségű munkanélküliek most 17 ezren vannak, az államháztartás hiánya valóban óriási lett, hosszú távon pedig legfeljebb öt bankcsoport maradhat állva. Lapszemle.
Kincs, ami nincs?
Ingatlanos cégek kitűnő vállalkozói terepnek ítélik a tetőtereket, s most már a pincéket is, hogy azokat lakássá, illetve garázzsá építsék be, ám a szabályozás nem eléggé partner abban, hogy a kihasználatlan ingatlanok sorsa jobbra forduljon.
Az utcáról az IT-szakmába
Megváltozott munkaképességű és 45 év feletti munkanélkülieknek kínál szíámítástechnikai képzést és szakmai gyakorlatot egy négy szervezet által indított program. A projekt különlegessége, hogy a kezdeti hathónapos képzést követően egy éves munkatapasztalat szerzésre is van mód, sőt a résztvevők ez utóbbiért a piaci viszonyoknak megfelelő fizetést is kapnak.
Jók vagyunk pálinkában
Pálinka-nagyhatalom mivoltunkat Közép-Európa kifőzdéinek versenyén az idén is sikerült bizonyítani: Bécsből számos díjat hoztak el a magyar cégek.
Sörelsőség
A Borsodi Sörgyár jelentősen növelte eladásait a prémium termékek körében, hiszen a Beck's volumene az előző évhez képes 241%-os növekedést mutatott.
Tókerülő külföldiek
Kétévnyi pangás után néhány hete végre megmozdult a piac a Velencei-tó környékén. Az érdeklődés új lakásra, kisebb házra, építési telkekre irányul, a vásárolni szándékozók pedig főleg nyugdíjasok, fiatal családok. A külföldiek tóparti ingatlant venni nem, inkább eladni szeretnének.
UPS-járatok Kínából
Felgyorsítja a globális kereskedelmet, és további új szolgáltatások lehetőségét kínálja fel ügyfelinnek a kínai járatot indíto UPS.
Légi csata
Közép-európai légikonferencia és napi több százezer forintos táppénzek. A miniszterek pedig milliós nagyságrendű végkielégítéssel távoznak. Lapszemle.
Még mindig jól keresnek a német frissdiplomások
Pályakezdő diplomásként átszámítva havi bruttó 650 és 800 ezer forint közötti összeget lehet keresni Németország nyugati tartományaiban, és ennél harminc százalékkal kevesebbet a keleti országrészben.
Fapados pörgés
A fapadosok erőteljesen felélénkítették a légi forgalmat és ezzel a belföldi és országok közötti turizmust.
Egyre többet hoznak az alkuszok
A Generali-Providencia harmadszor is elnyerte a FBAMSZ szolgáltatás-minőségi versenyében a vagyonbiztosítás kategóriában, míg ő maga tizedszer adta át az Év Alkusza díjat.
BB, mint baba
Hétfőtől a Budapest Bank ügyfelei is nyithatnak Start-számlát, ismertebb nevéb babakötvényt gyermekeik részére. Az első év teljes egészében díjmentes.
Nem tartható a fejlődési pálya
Jacques Chirac meghátrált a munkavállalási szerződés terén, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa szerint nem tartható a növekedési pálya és egyre több uniós állam helyezi védelme alá országa nagyvállalatait, mert tartanak attól, hogy azok külföldi kezekbe kerülnek. Lapszemle
Államháztartás: kettőt előre, egyet hátra
Eszerint márciusban - azután, hogy januárban és februárban a vártnál kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete -, most a prognózisnál nagyobb lett a hiány.
Gyorsan tessék pályázni!
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium energiafelhasználási pályázatait a nagy érdeklődés miatt felfüggeszti. A határidő hétfő éjfél.
A pénz nem vész el
Két új garantált alapot bocsát ki 2006. május 8-án az Erste Bank Alapkezelő Rt. Az Erste Garantált Alap 2. és 3. befektetési jegyek 2006. április 3. és május 5. között jegyezhetőek.
Megújuló műemlékfürdők
2005 novemberében írták ki a pályázatot a hazai műemlék fürdők tulajdonosai, üzemeltetői számára, annak érdekében, hogy azok teljes műemléki felújítás után, bővített szolgáltatásokkal hatékonyabban bekapcsolhatók legyenek a gyógyászatba és az egészségturizmusba
Olvadó cégvilág
Egyre kevesebb a vállalkozás Magyarországon, mától kerül forgalomba az új ezerforintos, a takarékszövetkezetek pedig mind jobban lemaradnak a nagy bankokkkal szemben a hitelezések területén. Lapszemle.
Jobb a kezdő szakmunkások megítélése
Az idén várhatóan több kezdő szakmunkást alkalmaznak a kkv-k, akiknek 2001-hez mérten növekedett a bizalma a pályakezdőkben.
Egyenlegjavító turizmus
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos adatai szerint 2005-ben a turisztikai ágazat 1085 millió euróval javította a folyó fizetési mérleg egyenlegét, ami az áruforgalomból származó hiány (1549 millió euró), 70%-át fedezte.
Kényelmi rangsor
Két európai, két arab és hat távol-keleti légitársaság alkotja azt a top 10-es listát, melyet a Forbes magazin állított össze annak alapján, hogy milyen kényelmi szolgáltatásokkal kedvez-nek a business class utasoknak.
Irány Távol-Kelet!
Magyarország idén először kapcsolódhat az Európai Bizottság által kiírt pályázathoz, az Európai Unióban több mint 25 éve sikeresen működő Executive Training Programme-hoz (ETP). Ez az integrált emberi erőforrás- és kereskedelem-fejlesztési program a résztvevőkön keresztül az uniós cégek számára betekintést ad a japán és koreai piaci mechanizmusokba, illetve feltárja a szokások és elvárások termékekre vonatkoztatható követelményeit. Magyarországon a programot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koordinálja. A cégek június elejéig jelentkezhetnek.