"Miközben Magyarország egészségügyi mutatói messze elmaradnak a fejlett országokétól, addig egyes alapvető ráfordítási mutatók tekintetében maga mögött hagyott egész sor nálánál jóval fejlettebb és gazdagabb országot"... A ráfordítások alacsony hatékonyságú felhasználására enged következtetni, hogy miközben nálunk ezer lakosra 3,4 orvos, 9,9 kórházi ágy jut, s a kórházi ápolás átlagos tartama 11,3 nap, addig Ausztriában 3,3 orvos, 9,4 darab kórházi ágy, 10,3 ápolási nap, Dániában 2,9 orvos, 5 kórházi ágy és 7,6 nap kórházi ápolási átlag jut.

Franciaországban 2,8 az ezer lakosára jutó orvosszám, 9 a kórházi ágyszám 1000 lakósra vetítve, s ott megelőznek bennünket a 11,7 napos átlagos ápolással. De Angliában már jóval kevesebb orvos, jóval kevesebb kórházi ágy segítségével, igaz, 10,2 napos kórházi ápolást produkálva gyógyít. Svájcot és Svédországot szintén lepipáljuk a ráfordításaink kedvezőtlen hatékonyságával...

 

A Fidesz-kormányzás első évében megjelent Az egészségügy reformjáról című könyvet Kornai János jegyezte, az ő közlését és számait vettük át, hogy a ráfordításokról képet adhassunk. De azt a megállapítást is papírra vetette a neves közgazdász, hogy az egészségügyben érvényesül az ország leggrandiózusabb méretű puha költségvetési korlátja. Márpedig ahol puha a költségvetési korlát, ott a pénz elköltője nem érezhet teljes pénzügyi felelősséget a kiadások és bevételek egyensúlyban tartásáért.

Kornai e könyvében több helyütt is elemzi az ágazat lehetséges tulajdoni formáit, a hatékonyabb gyógyítást és gazdálkodást elősegítő magántulajdon szerepét. Ne felejtsük, a könyv 1998-ban látott napvilágot, most meg 2007-et írunk, s még egy évnyi időt sem tudhatunk magunk mögött a tényeges egészségügy reform előkészítése és elindítása óta. Bár most már a magánpraxis létező "eszköze" a gyógyításnak, s megjelentek fontos szolgáltatások is, melyeket a magánszférától vesz meg a társadalombiztosítás, ugyanakkor a súlypontokat a finanszírozási struktúrákra helyezte át a kormányzat.

A reform aktuális fejezetei pedig a befizetések és az újraelosztás módozataira koncentrálnak. Az ok: innen  átalakítva akarja a rossz hatékonysággal működő ágazatot megreformálni az egészségügyi kormányzat, miközben szándékai szerint megteremti a pénzügyi felelősséget a gyógyítást nyújtók és a szolgáltatásokat igénybe vevők körében. Ennek fényében értékelhető az a kijelentés is, amelyet a szaktárca vezetője tett a minap: ha bevezetik a rendszert, akkor az állampolgárok negyede már az első évben a magánbiztosítók ügyfelévé válhat. #page#

Azt is állította hollandiai aktuális példákat bemutatva a miniszter, hogy a kis nyugat-európai országban úgynevezett összetett biztosítási díjat fizetnek a polgárok, majdnem úgy, mint ahogyan azt Magyarországon is tenni fogjuk. Az ellátások egy részét a munkaadók állják 5,8 százalékos járulék formájában, és körülbelül ugyanilyen százalékos arányban fizetnek egyéni díjat az állampolgárok.

 

Történik mindez nem több, mint egy éve azt követően, hogy Amszterdam igent mondott az egészségbiztosítási piac megnyitására. A kötelező magánbiztosítási rendszer náluk annyit tesz, hogy valamennyi állampolgárt fogadniuk kell a pénzintézeteknek. Kiderült, hogy nem fölfelé, hanem inkább lefelé változhatnak a díjak, az 1100 eurós fix díjból már akár engedni is képesek a biztosítók.

Tény, hogy a nálunk kidolgozott modellhez leginkább hasonló hollandban a munkaadók által fizetett járulékot egy központi állami alapba fizetik be, ebből finanszírozzák a gyerekek, a magas költségű beavatkozások, valamint a krónikus betegek díját. A leendő vegyes modellünk sem tűnik nagyon más szisztémájúnak, s amint a holland, a magyar megoldás is polgárjogot kínál a szolidaritásnak, miközben teret enged mind a biztosítók egymás közötti versenyének, mind az ellátók versenyének. Nálunk tehát az "állami" biztosító intézménye folytatódna, de nem a többi biztosító hátrányára, kárára.

 

A pácienseknek megadatna a jog, hogy évente döntsenek a nekik tetsző biztosítóról, azaz tetszésük szerint válthatnának. Sem az első évben, sem később nem kerülne több pénzébe senkinek az, hogy másmilyen szisztémában folyik az egészségügy finanszírozása. A holland példát tanulmányozó magyar szakemberek ismertették, hogy a tavaly meghatározott 1100 eurós fix díj valóban mérséklődhetett, már elegendő az 1038 euró is, mely évi 250 ezer forintnak felel meg. Vagyis ennyi pénzből finanszírozza a biztosítók alkotta rendszer az egészségügyi ellátást, mert már most megéri nekik - veszteségeik ellenére is - ennyiért fenntartani a versennyel tarkított rendszert.

Magyarországon a járulékszisztéma maradna meg később is, de hogy merre kell tartanunk, azt az fémjelzi, hogy a jóval igényesebb szolgáltatást 250 ezer forintért nyújtó holland rendszerrel szemben ma, a reformlépés előtt álló Magyarországon évente mintegy 370 ezer forintot fizetünk egészségbiztosításra. Amit pedig kapunk, az azért még nem teljesen holland minőség...