Idén már 17 ezer csaló cég bukott le

Az idén január és május között végzett munkaügyi ellenőrzések során csaknem 25 ezer feketén foglalkoztatott dolgozót találtak - ismertette Papp István, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke.

A sajtótájékoztatót az Építési Vállalkozók Országos Szövetségével (ÉVOSZ) közösen rendezett konferencia előtt tartotta.

80 százalék feketén

A múlt év egészében 42 ezer, 2005-ben 29 ezer, 2004-ben pedig 10 ezer feketén foglalkoztatott munkavállaló miatt bírságolták meg a munkáltatókat. Most a felkeresett munkáltatók 80 százaléka foglalkoztatott munkaszerződés és bejelentés nélkül dolgozókat, de ez nem nevezhető országos átlagnak - figyelmeztetett rá az elnök. Az ellenőrzéseket ugyanis egyre célzottabban végzik, elsősorban azokat a munkahelyeket keresik fel, ahol minden bizonnyal feketén foglalkoztatottakat találnak. Ellenkezőleg - állította -, már érzékelhetők a jelei a munkáltatói magatartásváltozásnak.

A felügyelők az idén az eddigi ellenőrzések során több mint 22 ezer munkáltatót kerestek fel, és közülük 17 ezernél tapasztaltak valamilyen jogsértést, 217 ezer munkavállalóra vonatkozóan. A kiszabott bírság összege csaknem 3 milliárd 900 millió forint volt, míg a múlt év egészében 7 milliárd 220 millió forint bírságot szabtak ki. Az idén a bírságokból 2 milliárd 800 milliót jelentettek a munkaügyi bírságok, a múlt évben pedig 5 milliárd forintot. A munkavédelmi bírságok összege az idén 461 millió forint volt, a múlt év egészében pedig 1 milliárd 288 millió forint.

Papp István a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az OMMF-re nemcsak a korábbiaknál céltudatosabb ellenőrzések, a következetes, szigorú fellépés jellemző, hanem az is, hogy partneri kapcsolatokra törekszik az erre kész munkáltatókkal, munkavállalói érdekképviseletekkel. Ennek keretében régiónként tájékoztató szolgálatot szerveznek a jogszabályok megértését, alkalmazását segítve, a gyakorlati kérdések megválaszolására.

Tájékozatlan munkáltatók

Az ÉVOSZ-szal közösen szervezett keddi konferenciának is a tájékoztatás, az álláspontok megvitatása a célja. Ezt a budapesti konferenciát követik majd hasonló rendezvények a nagyobb vidéki városokban. Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a munkáltatók is fontosnak tartják a partnerséget, az együttműködést. Ennek egyik oka, hogy a jogszabályok be nem tartása sokszor nem szándékosságon múlik, hanem a tájékozatlanságon, a felkészületlenségen. Ezen sokat segíthetnek az OMMF-fel közösen rendezett hasonló tájékoztatók, viták, az ÉVOSZ tájékoztató kiadványokat is készít a vállalkozások részére.

Tolnay Tibor elmondta: a partnerség keretében javasolta az OMMF elnökének, hogy a gyakrabban előforduló jogszabálysértésekre határozzanak meg országosan egységes büntetési tarifákat. Így nem fordulhatna elő, hogy nagy büntetési különbségek alakuljanak ki hasonló a jogsértéseknél. Tolnay Tibor szerint Papp István késznek mutatkozott arra, hogy tárgyaljanak erről a kérdésről.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo