Francia tapasztalatok, magyar versenyképesség

A franciaországi tapasztalatok alapján a kicsi, de nyitott és nagy versenynek kitett magyar gazdaságban a versenyképességi pólusok számára elkerülhetetlen a specializálódás, s ezért Magyarországnak néhány konkrét témában kell megerősödnie - mondta Párizsban Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos.

Pólus-polgármesterek a szalonban

Bajnai Gordona magyarországi fejlesztési pólusprogramban részt vevő hét város közül öt képviselőiből álló delegáció élén érkezett a francia fővárosba a csütörtökön megnyíló Európai Kutatási és Innovációs Szalonra. Debrecent Kósa Lajos polgármester, Miskolcot Káli Sándor polgármester, Szegedet Nagy Sándor alpolgármester, Pécset Gonda Tibor alpolgármester, Budapestet pedig Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes képviseli. A polgármesterek szakmai delegációkkal érkeztek Párizsba.

A 48 fős delegáció tagjai szerdán a Francia Gyáriparosok Szövetségének székházában a legnagyobb francia befektetőknek szolgáltak városaikról ajánlatokkal; milyen iparágban és milyen tudományágban terveznek az ott lévő egyetem bázisán kutatásfejlesztést kezdeményezni. Ezt követően a francia gazdasági és pénzügyi minisztérium nemzetközi technikai együttműködési ügynökségén francia pólusvárosok képviselőivel folytattak tapasztalatcserét, mert Európán belül a pólusvárosok közti közös projektek elindítására is vannak lehetőségek.

Európa magyar fároszai

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos szerint a következő hétéves fejlesztési terv egyik legfontosabb gazdasági célkitűzése, hogy a legnagyobb magyar városok Európából is szabad szemmel látható gazdasági növekedési erőcentrumokká váljanak. Ehhez a városok képviselői számos tapasztalatot gyűjthetnek Franciaországban, ahol a versenyképességi pólusprogram egyik leghíresebb modelljét valósították meg összesen 66 helyen - mutatott rá az államtitkár.

A francia jó és rossz tapasztalatok átszűrésén keresztül Magyarország célja Bajnai szerint az, hogy a magyar városok befektetések révén alkalmassá váljanak a modern iparágak befogadására. Másrészről viszont az innovatív magyar kis- és középvállalatok ösztönzése is fontos azért, hogy a kutatásfejlesztési eredményeiket a gyakorlatban tudják hasznosítani. A kereslet és a kínálat ily módon való ötvözése során létrejöhetnek olyan magyar városok, amelyekről majd egy-egy iparág jut mindenkinek eszébe, mint például Szeged kapcsán a biotechnológia, vagy Debrecen esetében az élettudományok.

Fejlesztési, kutatási pólusoké a jövő

A francia pólusok viszont már nem egyszerűen egy-egy iparágra specializálódtak, hanem egy-egy betegség kutatásával vagy élelmiszertípus fejlesztésével foglalkoznak, s ez elkerülhetetlen lesz Magyarország számára is - hangsúlyozta a kormánybiztos.

A Franciaországban két éve megrendezett magyar gazdasági évet követően az ország a negyedik legnagyobb befektetővé vált Magyarországon. Jelenleg 350 francia cég 60 ezer magyar munkahelyet biztosít. A francia jelenlét ugyanakkor nagyon koncentrált Magyarországon, mert a többi országhoz képest relatíve kevés, de jelentős nagyvállalat fektetett be. A mozgékonyabb és innovatívabb középvállalatok Magyarországra való csábítása még kiaknázatlan.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo