Három konzorcium tehet ajánlatot az M6 gyorsforgalmi út Szekszárd-Bóly közötti és az M60-as gyorsforgalmi út Bóly-Pécs közötti szakaszának megvalósítására. A beruházások PPP-konstrukcióban épülnek és működnek majd. A közbeszerzési kiírás a szakaszok tervezését, építését, felújítását, üzemeltetését, fenntartását és e tevékenységek finanszírozását magában foglaló koncessziós szerződésre vonatkozott. A PPP-s szerződés szerint a rendelkezési díjat 30 évig fizeti majd az állam.
A részvételi felhívásra beérkezett pályázók értékelése után három konzorcium tehet ajánlatot. Az eredményhirdetés 2007. novemberben várható. A három a konzorcium az értékelés sorrendjében a következő: az Alisca Sopiane Konzorcium, melynek a portugál MOTA_Engil SGPS S.A, a vezetője, a Mecsek Autópálya Konzorcium, élén a Strabag AG-val, és az M6-M60 Mecsek Konzorcium, melynek a vezetője a német Bilfinger Berger GmbH.Következik a Szekszárd-Bóly és Bóly-Pécs
Folytatódik az M6-os beruházása, a következő szakaszokra három konzorcium tett pályázati ajánlatot, döntés novemberre várható.
Véleményvezér
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett
A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.