A Francia Gazdasági Év Magyarországon programsorozat keretében 2007 júliusától 2008 júliusáig kereskedelmi-üzleti, illetve a nagyközönségnek szánt eseményekre kerül sor. A programokon a magyar partnerek mélyrehatóbban megismerkedhetnek a francia termékekkel és technológiákkal, elősegítve így a magyar-francia szakmai együttműködés megerősítését. A rendezvények négy fő csoportba sorolhatók: lesznek szakmai szemináriumok, üzleti találkozók, francia jelenlét a szakmai kiállításokon és a szélesebb publikumot célzó események.
A Francia Gazdasági Év programjai
A Gazdasági Év entrée-jaként, azaz bevezetéseként a Sopexa - a francia mezőgazdasági minisztérium nevében - Francia aperitívre invitálja vendégeit 2007. június 7-én.
Szeptember 23-án Magyar esküvő francia módra címmel rendeznek esküvői napot a Sofitel Budapest szállodában, melynek során az esküvővel kapcsolatos termékek /menyasszonyi, alkalmi és estélyi ruhák, kiegészítők, kellékek, ékszerek, ajándéktárgyak, dekoráció/ magyar és francia gyártói és forgalmazói cserélik ki tapasztalataikat és szélesítik együttműködésük palettáját. A szakmai napot este divatbemutató zárja Tóth Renáta (Miss World Hungary 2006), valamint jeles magyar divattervezők, illetve francia partnerek részvételével.
2007 második félévében Francia hetek lesznek számos hiper- és szupermarketben. Októberben egy "Uniós Alapok" szemináriumra, illetve a Fogászati és fogtechnikai berendezések témakörében rendezett magyar-francia üzleti találkozóra, míg novemberben a Spa és a termalizmus szakmai találkozóra kerül sor Budapesten. Részt vehetnek továbbá a szakemberek a Vasúti és kötöttpályás városi közlekedési struktúra, a Távközlés és információ-technológiai versenyképességi pólus, valamint a Reptéri infrastruktúra napok című szakmai szemináriumokon. Jelentős francia jelenlét várható olyan nemzetközi fórumokon, mint az Ökotech környezetvédelmi szakkiállítás, az IFE-Foodapest élelmiszeripari kiállítás és a Franchise kiállítás. #page#
2008 első negyedévében az egészségügyi és biotechnológiai versenyképesség témakörében rendeznek szakmai szemináriumot, valamint folytatódnak a Francia hetek a magyar hiper- és szupermarketekben. A januári esküvői kiállításon francia standon csodálhatja meg a nagyközönség a párizsi kreátorok legújabb kollekcióit. A vadászat és lovaglás francia és magyar rajongói és szakemberei is találkozhatnak 2008 márciusában a Lovas kultúra és vadászat napokon. A Maison de la France pedig Franciaországot és tájegységeit bemutató turisztikai napokat rendez.
A Francia Gazdasági Év utolsó időszakában (2008. április-július) a Construma építőipari szakkiállításon, az Industria ipari szakkiállításon és az Öko-Aqua víziközmű szakkiállításon számíthatunk számottevő francia részvételre. A víziközmű ágazat képviselői egyébként külön szakmai napokon is tapasztalatot cserélhetnek. A szélesebb publikum figyelmére a cukrászati gépek és felszerelések témakörében szervezett szakmai találkozó, ezen belül is az a workshop tarthat számot, melyet egy meghívott francia mestercukrász tart több magyar kollégájával. A műkereskedelem szerelmeseinek is tartogat meglepetéseket a gazdasági év: budapesti galériák párizsi galériákat látnak vendégül a Műgyűjtők Éjszakáján. A Francia Gazdasági Év zárásaként 2008. június 7-én ismét Francia aperitív várja a vendégeket.
A magyarországi Francia Gazdasági Év programjai egy részének Franciaország ad otthont: ebben az időszakban több üzleti ebédre is sor kerül majd a Club Ubifrance-ban, Magyarországot népszerűsítő napokat rendeznek Párizsban, Lille-ben és Marseille-ben, hivatalos magyar delegáció vesz részt egy nemzetközi beruházásokról szóló szemináriumon, a Pollutec környezetvédelmi szakkiállításon, illetve a Spa és termalizmus szakkiállításon. A gazdasági év egyik kiemelkedő programjaként a legjelentősebb magyar cégek képviselői utaznak 2008-ban Párizsba, hogy ott a legnagyobb francia cégek vezetőivel találkozzanak.