Gazdaság


Önnek biztonságos a munkahelye?

Önnek biztonságos a munkahelye? 

A 2012-ig tartó időszakban 25 százalékkal kellene csökkenteni az európai uniós tagországokban a munkahelyi baleseteket - hangsúlyozta Jukka Takala, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség igazgatója.
Házhoz jön a támogatás

Házhoz jön a támogatás 

Günter Verheugen bejelentése szerint a vállalatok európai hálózatával egyablakos szolgáltatásnyújtás jött létre. Szakmai tanácsadást is végeznek.
Hiába voltak a megszorítások?

Hiába voltak a megszorítások? 

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint a piaci szereplőket már nem éri meglepetésként a magyar államháztartás egyensúlyi helyzetének a javulása, így a csütörtökön közzétett januári adatsornak - amely a várt havi hiány helyet többletet mutat - jó eséllyel nem lesz érezhető piaci hatása.
Zöld adó válthatja az eddigieket

Zöld adó válthatja az eddigieket 

Az EU zöld adóreform nélkül nem teljesítheti a megújuló energiák 20 százalékos használatára vonatkozó vállalását. Más adónemek sem csökkenhetnek.
Megerősítjük határainkat

Megerősítjük határainkat 

A nem uniós állampolgárok nyilvántartására jegyzéket hoznának létre. Kiépítenék az Európai Határfelügyeleti Rendszert. Előre tekintene az EU.

Dinamikusan nő az ipari termelés 

Az előzetes adatok alapján, 2007-ben az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal volt magasabb, mint 2006-ban.
A vonatsztrájk alatt miért nem a fuvarozók fuvaroznak?

A vonatsztrájk alatt miért nem a fuvarozók fuvaroznak? 

Nyílt levelet írt a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete a MÁV-vezetésnek, hogy felajánlja tagjai kapacitásait a sztrájk alatt. Ha már egy emailből értesülnek, hogy a MÁV a Volán mellett a Cseh-Szlo Tours-tól kért ajánlatot Budapest és néhány nagyváros közötti személyszállítás megoldására.
27 százalékkal több adó folyt be

27 százalékkal több adó folyt be 

Tatabánya helyi adóbevétele 27 százalékkal növekedett 2007-ben, és meghaladta a 4,4 milliárd forintot. A város költségvetésének minden negyedik forintja a helyi adókból származott - mondta el a polgármester a város legnagyobb adózóinak köszöntésén.
Magyar pálinkát innának a koreaiak

Magyar pálinkát innának a koreaiak 

A kereskedelmi, valamint a befektetői kapcsolatok további erősítéséről tárgyalt Eom Seock-Jeong, a Koreai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövete Vásárosnaményban szerdán; a diplomata különösen a beregi élelmiszer-termékek importjának növelési lehetőségei iránt érdeklődött vendéglátóinál - közölte Czomba Sándor, a térség fideszes, egyéni országgyűlési képviselője.
Precedens lehet: pert vesztett az APEH

Precedens lehet: pert vesztett az APEH 

A Fővárosi Bíróság először mondta ki ítéletében, hogy közösségi jogba ütközik az APEH-regisztráció előtti áfalevonási tilalom. A Mecanova OY és az APEH perében, a finn társaság javára hozott ítélet a szakértők szerint precedensként fog szolgálni számtalan hasonló ügyben, amelyek ezután kerülnek tárgyalásra.

Kijöttek a gödörből a szállásadók 

A kereskedelmi szálláshelye bevétele 4,4 százalékkal nőtt tavaly, 244 milliárd forintot tett ki. 3,4 millió külföldi járt itt, tízmillió éjszakán.

Egyre több sört iszunk 

Tavaly nőtt a sörfogyasztás a világon, miközben változás állt be a sörgyártók rangsorában. A tíz legnagyobb közé két kínai cég is beverekedte magát.

Elértük a csúcsot 

Miközben a fejlettebb piacokon csökken, a feltörekvő gazdaságokban nő a felvásárlási kedv, összességében a fúziók és vállalatfelvásárlások számának stagnálását és értékük csökkenését prognosztizálja nemzetközi felmérésében 2008-ra a KPMG.

Vasutassztrájk: jogalap nélkül 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint a jelenlegi vasutassztrájk nem fér össze a hazai jogszabályok szellemével, így jogalapja sincs.

Tízmilliárd jut a munkanélkülieknek 

A foglalkoztatás javítására több, mint tízmilliárd forintot fordíthat az idén az Észak-alföldi munkaügyi központ. Kiemelték az elmaradott térségeket.

Milliárdok távmunkához 

Irodát hoznak létre, hogy népszerűsítsék a távmunkát. Cégeknek adják a pénzt, közbeszerzési eljárás keretében. Közel hatmilliárd fordítható erre.

Mindig a vesztes fizet 

A Liga Szakszervezetek szerint a munkaügyi perekben a munkavállalókra akkor sem lehet költségeket hárítani, ha a bíróság az ellenérdekű fél javára dönt.

Négyszáz forintért dolgoznak a diákok 

A tandíj tervezett bevezetése egyelőre nem éreztette hatását a hallgatók munkavállalási kedvében - közölte a diákvállalkozások szövetségének elnöke.

Akadozó Pécs-Szeged tengely 

Szeged partnere Pécsnek az Európa Kulturális Fővárosa programban. A mostani állás szerint a napfény városában bánhatják, hogy nem önállóan pályáztak. Már van autópálya a szerb határig, konferenciaközpont és képtár is. Eközben Pécsett több probléma is felmerült. Azért közös programok már az idén is lesznek.

Minden kicsit jobb lesz... 

A GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint 2008-ban a gazdasági növekedés élénkül, az infláció lassul, mértékük azonban az elmúlt hónapok folyamatai alapján valamivel kedvezőtlenebb lesz a korábban előrejelzettnél. A belső és külső egyensúly tovább javul, a reálkeresetek, ha minimálisan is, de emelkednek.

Lendületes beszerzések 

Lendületes évkezdet olvasható ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság üzleti jelentéséből. Ez az elmúlt három évben a legjobb.

Kifulladóban az őstermelői roham 

A tavalyi év végén indult őstermelői roham elmúlóban van. Az adószám kiváltására kötelezett gazdák a Dél-alföldi régióban 83 ezer igénylést adtak be.

Sokan keresnek alkalmi munkát 

Már elkezdték a munkaügyi kirendeltségeken a múlt évben használt alkalmi munkavállalói könyvek adatainak összesítését, az országos beszámoló tavaszra készül el - tájékoztatott az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.

Hol kell munkavállalási az EU-ban? 

Az év elejétől Franciaország is könnyített könnyítette az új tagországok állampolgárainak munkavállalását. Európai körkép.

Volt bőven kemény drog 

Éves összegzést végzett a Dél-alföldi vámosok parancsnoksága. Adó- és egyéb bevételekről, bírságokról, cigaretta- és kábítószerfogásokról tájékoztatnak.

A Microsoft vinné a Yahoo-t 

A Microsoft megvenné a világ egyik leglátogatottabb portálját és tartalomszolgáltatóját, a Yahoo-t. Amely oldal esztétikailag jobb, mint a Google.

Budapesti csillagszüret 

Budapest megint szállodákat kap, egyszerre többet is, s a szakmai befektetők szintén fantáziát látnak a beruházásokban. Olyannyira, hogy 2008-ban ez a szektor lehet a legnagyobb ingatlanfejlesztő Magyarországon.

Bérbruttósítás, szigor a kormányon 

A VOSZ elnöksége bruttósítaná a béreket, csökkentené az adókat és az állami kiadásokat, felelősségre vonná a kormányt, ha az túllépné a költésgvetést és minden nagyberuházás előkészítése kapcsán pontos elemzést kérne. Ha már Madrid hatszor akkora metrót épített két és félszer annyi pénzből, mint Budapest...

Kik a legnagyobb építők? 

A Deloitte közzétette évente kiadott jelentését, amely az építőipari cégek teljesítményét vizsgálja. A tanulmány árbevétel alapján rangsorolja a 100 legnagyobb európai építőipari vállalatot, és megvizsgálja azokat az akadályokat, amelyeket az egyre több kihívást jelentő építőiparban ezeknek a cégeknek le kell küzdeniük.

Nincs elég ingatlan a régióban 

Közel 200 ezer négyzetméternyi iroda épült 2007-ben Magyarországon, de 2009-ben ennek akár a duplája is épülhet. Moszkvában évente 2 millió is épülhet a közeljövőben - ami ahhoz képest, hogy Münchenben 15 millió négyzméternyi irodaterület van, nem is olyan jelentős.

Az alkalmi munkához kérnek segítséget 

A Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke jelezte, hogy továbbítja az illetékeseknek azon kérést, hogy egyszerűsítsék az alkalmi munkavállalói könyvet.

Felmérik az állami vagyon nagyságát 

Leltár készül az állami vagyonról. A különféle állami intézményeknél megszűnik az ingyenes épülethasználat. A közszolgáltatásokat is megvizsgálják.

Vadiúj főváros, elhasznált ország 

Az új raktárak zöme a fővárosban és környékén épült. Az ország keleti részén létrejöttek használt épületekben találhatók. A hozamuk országosan esett.

Csökkenhetnek az ingatlanárak? 

Az amerikai jelzáloghitel-válság több piaci szereplőt nehéz helyzetbe hozott és megtörte a korábbi lendületet az ingatlanpiacon. A szektor szereplői ezért kevésbé bátran vágnak bele egy-egy kockázatosabbnak ítélt projektbe, ez pedig végeredményben a telkek keresletére, s így árazására is csökkentő hatással lehet.

Felértékelődik a belváros 

Kevés jelét mutatja annak az ingatlanpiac, hogy komolyabb élénkülés venné kezdetét, a kivárás inkább jellemzi a lakosságot, miközben az is látható: felértékelődik a belváros, s jól megy az irodaépítő szektornak.

Alkudozni szeretnek, tanulni nem? 

Az üzleti döntéshozók fele még sosem vett részt vezetői tréningen, közel kétharmaduk egyáltalán nem tárgyal idegen nyelven, többségük viszont alkudozik az ármegbeszéléseken - derült ki a KutatóCentrum legutóbbi felméréséből.

30 százalék elektronikusan nyilatkozik 

A Vám- és Pénzügyőrség a feketegazdaság elleni határozott fellépés mellett fontosnak tartja, hogy a legális gazdaság szereplői minél egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban tudják teljesíteni kötelezettségeit, ennek pedig a legfontosabb eszköze az elektronikus alkalmazások minél nagyobb elterjesztése - hangoztatta szombathelyi sajtótájékoztatóján Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka.

Visszavonul a Amcham vezére 

Fáth Péter, a legmeghatározóbb magyarországi nemzetközi gazdasági szervezet, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) vezérigazgatója távozik a Kamara éléről. Fáth Péter tizennyolc év után, 2008. március 31-ével búcsúzik a vezérigazgatói pozíciótól, utódjának megtalálására az AmCham vezetése nyilvános pályázatot ír ki, a döntőbizottság elnöke Bienerth Gusztáv lesz.

Kilogisztikázhatjuk magunkat! 

A Magyar Logisztikai Stratégia nemrégiben elkészült tervezete a GKM honlapjának Civil Fórumán elérhető, 2008. február 15-ig véleményezhető.

Száz állásajánlat a közszférából 

Már majdnem száz állásajánlat található a közszféra állásportálján, ahova a munkát keresők is feltölthetik önéletrajzukat - közölte Szetey Gábor a kormány távozó személyügyi államtitkára a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.

Ideje kidobni a régi számlatömböt 

A 2007. január 1. előtt nyomdai úton előállított, fel nem használt nyugta- és számlanyomtatványokat január 31-éig utólag is ellenőrizhető módon, bizonylattal alátámasztottan selejtezniük kell az előállítóknak, az értékesítőknek és a felhasználóknak.

Íme a követendő példa! 

A 2003 óta Magyarországon is meghonosított Év Üzletembere díj legújabb kitüntetettje Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója.

Miért is ne dolgozzunk az ágyból? 

Az idei távmunka pályázaton ismét elnyerhető lesz majd támogatás a számítógépes eszköz- és programvásárláshoz, így nem csak a távmunkában alkalmazott dolgozók keresetéhez és képzéséhez járul hozzá a Munkaerőpiaci Alap, mint az elmúlt néhány évben.

Szerb állami cégek ingyen 

Ingyenes privatizáció kezdődik hétfőn Szerbiában - az állampolgárok 1319 postahivatalban nyújthatják be igényüket hat hagy állami vállalat ingyen kiosztandó részvényeire.

Milyen járműveket szerezhetünk az Apehtől? 

Beindulni látszik az Apeh e-árverése: január 28. és február 12. között 17 járműre licitálhatunk az Apeh e-árverési oldalán. Sokat használt haszongépjárműktől kezdve tűrhető állapotú kis- és középkategóriás autókon át egy nagymotorig számos választásunk van.

2,3 milliárd új munkahelyekre 

A korábbi éveknél több pénz jut az idén a Munkaerőpiaci Alapból az új munkahelyek létrehozásának támogatására - derül ki a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) erre vonatkozó határozatából.

Nincs szakmája? Segítenek! 

A vállalkozók körében az egész életen át tartó tanulás szemlélet elterjesztéséért az Ipartestületek Országos Szövetsége országos akciósorozatot indított az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatásával.

Rekord mértékben drágult Japán 

Tíz éve nem nőtt az árszint - éves összevetésben - olyan gyorsan Japánban, mint a tavalyi év utolsó hónapjában: mint a pénteken nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, 0,8 százalékos volt a decemberi drágulás 2006. decemberéhez képest.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo