Gazdaság


A menedzseri fizetéseket sem kímélte a járvány

A menedzseri fizetéseket sem kímélte a járvány 

Habár a legtöbb menedzseri fizetés egymillió forint felett alakult a koronavírus-járvány közepette is, számos felsővezető keresete csökkent az időszakban – derült ki egy friss felmérésből. A költségcsökkentések miatt a leépítési hullám a vezető beosztású munkavállalókat sem kerülte el. A járvány azt is megmutatta, milyen fontos, ha egy vállalat élén határozott és rugalmas vezetők állnak.
Új diákverseny indul - még két hétig lehet jelentkezni

Új diákverseny indul - még két hétig lehet jelentkezni 

Szeptember 30-án éjfélig jelentkezhetnek szakképzésben tanuló diákok a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. Eddig már közel félezren regisztráltak, négy fős csapatokban a megmérettetésre, amely három fordulóból áll és nemcsak a győztesek részesülnek értékes díjakban. A szervezők és a rendezést biztosító támogatók nem elitversenyt szeretnének. A verseny fővédnöke Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.
Döntött a kormány: megvan, milyen drágák lehetnek a koronavírus-tesztek

Döntött a kormány: megvan, milyen drágák lehetnek a koronavírus-tesztek 

Kormányülést tartottak ma, Orbán Viktor a Facebook oldalán számolt be a fejleményekről.
Mégsem kap hatalmas gyomrost a világgazdaság?

Mégsem kap hatalmas gyomrost a világgazdaság? 

Az OECD legújabb előrejelzése már optimistább képet mutat.
Hogy alakulhatott a foglalkoztatottság a második hullám küszöbén?

Hogy alakulhatott a foglalkoztatottság a második hullám küszöbén? 

Júliushoz képest augusztusban nem változott a foglalkoztatottság a GKI Gazdaságkutató Zrt. reprezentatív lakossági felmérése szerint.
Javult a befektetők hangulata, de ez még mindig nem az igazi

Javult a befektetők hangulata, de ez még mindig nem az igazi 

Javult a globális intézményi befektetői közösségen belül a középtávú világgazdasági kilátások megítélése, de a legfrissebb felmérés szerint sokan tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság után elhúzódó stagnálás következik.
Létrejött 150 új munkahely – 1,6 milliárd forintos támogatást adott a kormány

Létrejött 150 új munkahely – 1,6 milliárd forintos támogatást adott a kormány 

Szijjártó Péter egy tatai gyáravatón járt.
Jön a digitalizációs törvénycsomag - ezt segíti majd elő

Jön a digitalizációs törvénycsomag - ezt segíti majd elő 

Hamarosan érkezhet egy fontos törvénycsomag a parlament elé.
A járvány nyertese az internetes vásárlás?

A járvány nyertese az internetes vásárlás? 

A koronavírus-járvány elhúzódásának egyértelmű nyertesei az online kereskedések, az internetes vásárlások értéke mind belföldi, mind pedig külföldi viszonylatban jelentősen nőtt idén a második negyedévben - egyebek között ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank a magyarországi pénzforgalomról közzétett elemzéséből.
Kinyitották a pénzcsapot: több mint 3 milliárdot utaltak a jogosultaknak

Kinyitották a pénzcsapot: több mint 3 milliárdot utaltak a jogosultaknak 

A Magyar Államkincstár a múlt héten megkezdte a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került agárvállalkozások átmeneti támogatásainak kifizetését.

Újabb segítséget ígért a mezőgazdaságnak a miniszter 

Az Agrárminisztérium vissza nem térítendő támogatás formájában segíti a mezőgazdasági termelőket, a termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat, hogy kezelni tudják a koronavírus járvány gazdasági hatásait - jelentette ki Nagy István tárcavezető a Magyar Állattenyésztők Szövetségének tisztújító küldöttközgyűlésén.

A kgfb-díjképzésén módosítana az ombudsman 

Jogszabály-módosítást javasol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjképzésére az ombudsman - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Egyvalamire legalább pozitívan hatott a koronavírus-járvány 

Arra például, hogy ha kényszerből, a megfertőződéstől tartva is, de nem kevesen voltak, akik a megszokott bankfiókba járás helyett rákaptak pénzügyeik online intézésére.

Varga Mihály újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket ígért a következő hetekre 

A járvány második hulláma idején a gazdaságpolitika legfőbb feladata a magyar gazdaság működőképességének megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása.

Bővül a csokigyár: újabb beruházást támogat a kormány 

Pörög a versenyképességi támogatási program.

282 milliós állami támogatást kap a Hell beruházása 

A Hell Energy Magyarország részesült a versenyképességi támogatásból.

Indul a licit: egy aquaparkot is eladna az állam 

Ismét árverést hirdet majd az MNV, szerdán indul majd a licit.

Bajba kerülhet az autóipar, ha tovább szigorít az EU? 

A német autóipari vállalatok szakmai képviselete szerint meghaladná az autóipar teherbírását az emissziós határértékek további csökkentése.

NHP Hajrá: mennyi hitelt folyósítottak eddig a bankok a vállalkozásoknak? 

531 milliárd forintot folyósítottak eddig az NHP Hajrá hitelprogram 1500 milliárd forintos keretéből, és további közel 186 milliárd forint vár folyósításra vagy hitelbírálatra a Bank360.hu pénzintézetektől származó információi szerint. A pénzügyi szakportál a folyósítási adatok mellett arra is rákérdezett a hitelintézeteknél, hogy melyik a legnépszerűbb hitelcél, átlagosan mekkora összeget folyósítottak, illetve hogy melyik ágazatba jutott eddig a legtöbb pénz.

Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaság a korszak egyik nyertese lehet 

Magyarországnak, a magyar gazdaságnak minden esélye megvan, hogy az éppen kialakuló új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Jó eredmény: még mindig sokakat érdekel ez a szolgáltatás 

Az idei első fél év a vírus és az annak nyomán bekövetkezett gazdasági visszaesés ellenére meglepően jó eredményt hozott a faktoring piacon: a forgalom 20 százalékkal nőtt 2019 azonos időszakához képest, 1262 milliárd forintról 1515 milliárd forintra.

Még mindig rengeteg a baleset az ittas vezetés miatt 

Európában a közúti balesetek mintegy negyedét okozza az alkoholfogyasztás. Hazánkban ez az arány jóval alacsonyabb, azonban még mindig sok az ittasan okozott baleset, ráadásul több évnyi javulást követően az idei év első nyolc hónapjában romlott a helyzet. A ma kezdődő és idén az online térben zajló Biztonság Hetének, a MABISZ és az ORFK-OBB közös kezdeményezésének is a központi témája az ittas vezetés veszélye.

Ennek a hírnek örülni fognak az autósok 

Ismét lejjebb kúsznak az árak a kutakon, igaz csak az autósok egyik fele lélegezhet fel.

A munkanélküliségtől félnek leginkább a magyarok 

A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi zuhanást követően három hónapon át lassuló ütemben, de emelkedett, augusztusban és szeptemberben viszont a várakozások kissé romlottak: az augusztusi mínusz 29,6 pontról mínusz 31,1 pontra süllyedt a mutató szeptemberben - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. 

Boldog békeidők – ilyen volt a magyar turizmus a járvány előtt 

Tavaly több mint 2 milliárd forintot hagytak nálunk az országba látogató külföldi turisták. Amikor még senki sem tudta mi az a koronavírus, a magyarok is egyetlen év alatt 25 millió alkalommal látogattak külföldre. 2019 óta nagyot változott a világ, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is fogalmazott, az idei turisztikai szezonnak kampó. Hogy milyen volt a hazai vendéglátás és turizmus helyzete a koronavírus járvány előtt? Számok tavalyról.

Furcsa verseny zajlik a magyar munkaerőpiacon 

Ma Magyarországon a foglalkoztatottság jóval nagyobb a férfiak, mint a nők körében, a fiatal nők – beleértve a kismamákat is – továbbra is kevésbé mobilisek a munkavállalás terén, mint a férfiak. A kismamákat, kisgyermekes anyukákat hagyományosan nem szokás a munkakereső fiatalok közé sorolni. Egy friss kutatásból ugyanakkor kiderült: sokszor hasonló kérdésekkel és problémákkal küzdenek, mint pályakezdő vagy frissdiplomás társaik. 

Koronavírus: kijött a vasárnapi statisztika 

Elhunyt négy krónikus beteg, és újabb 484 magyarnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.

Koronavírus: Orbán Viktor elárulta, mire figyel elsősorban 

Orbán Viktor szombaton este az M1-nek adott exkluzív interjút a koronavírus-járvány jelenlegi helyzetéről, teendőkről és a kormányzati stratégiáról is beszélt. 

Orbán Viktor: az országnak működnie kell! 

A kormány célja, hogy fenntartsa Magyarország működőképességét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este az M1-en adott interjújában, melyben a biztonsági szabályok betartását is kérte az emberektől.

A túlzsúfoltság fenyegeti már Budapest néhány kerületét 

Budapesten van néhány sztár kerület, amelyeknek a lakossága folyamatosan gyarapszik. Több helyütt a túlépítés jelei mutatkoznak, az új lakóparki beruházások nyomán több tucat új tömbház jelenik meg és pár éven belül egyre elviselhetetlenebb lehet a zsúfoltság.

Orbán Viktor bejelentette: októbertől lázat kell mérni az iskolákban 

Október 1-től kötelező lesz lázat mérni belépéskor az iskolákban, szerdán döntenek a tesztek hatósági áráról.

Óriási bajban vannak a magyar turisztikai vállalkozások 

Kormányzati segítségért demonstráltak idegenforgalmi vállalkozások a turizmusban érdekelt munkavállalók részvételével pénteken Budapesten.

Nem tud lábra állni a magyar járműgyártás 

Egyértelműen a járműgyártás fogja vissza az ipari termelést, igaz emellett néhány kisebb jelentőségű ágazat, mint például a bányászat is gyengén teljesített. Bár az autógyártásban a keresleti oldalon javulás tapasztalható, várhatóan idén összességében visszaesés lesz majd.

Megvan, mikor kaphatják meg a nyugdíjasok a pluszpénzt 

Mai állás szerint novemberben érkezhet a nyugdíjasok kompenzációja.

Orbán magára hagyta Budapestet 

A kormányfő a szokásos reggeli rádióinterjújában fejtette ki: a fővárosnak vannak tartalékai, mozgósítani kell, hogy segítsék a legnehezebb helyzetben lévő területeket. 

Koronavírus-csapás: nagy pofont nemcsak a turizmusban dolgozók kaptak 

A gazdaság koronavírus-járvány miatti tavaszi teljes leállása rengeteg ember munkahelyét szüntette meg. Bár a munkaerőpiaci statisztikák összetettsége és bonyolultsága nehezen lehetett pontosan felmérni az okozott károkat, a nemrég közzétett negyedéves adatok már tisztázzák a képet.

Varga Mihály elégedett: sokat fehéredett a magyar gazdaság 

Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései: míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, 2019-re - számos nyugat-európia országot is megelőzve - már 6,6 százalékra javult - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály az Európai Bizottság áfarésről szóló tanulmányát kommentálva.

Kellemetlen meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac 

A vártnál nagyobb mértékben nőtt szeptember első hetében az első alkalommal benyújtott munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium jelentése alapján.

Adózási könnyítéseket kaphatnak a gazdák 

A családi gazdaságokra és őstermelőkre vonatkozó szabályozás megújításával egyszerűsítené a kormány a mezőgazdasági termelők adózási környezetét, és növelné az adómentességi értékhatárokat - mondta az agrárminiszter a 33. Bábolnai Gazdanapok megnyitóján.

Ismét több mint 200 milliárdot mozgatott a kormány a Gazdaságvédelmi Alap terhére 

A Magyar Közlönyben szerda éjjel megjelent kormányhatározat alaposan átmozgatta a forrásokat, így például közel 206 milliárd forintot csoportosítottak át a kiürült Gazdaságvédelmi Alap terhére.

Merkely: növekedett a koronavírus terjedésének kockázata 

Növekedett a koronavírus terjedésének kockázata - mondta a Semmelweis Egyetem rektora Budapesten, egy szakmai konferencián.

Azonnali pluszpénzt szeretnének a nyugdíjasoknak 

A nyugdíjkiegészítés azonnali, 4,3 százalékra emelését, de személyenként minimum egyszeri 10 ezer forintos juttatást kér a kormánytól a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Van hová fejlődni: hogy alakult Magyarország energiagazdálkodása? 

Közzétette a KSH a ’Magyarország 2019’ névre keresztelt kiadványát, amely más hazai folyamatok bemutatása mellett az energiafogyasztásról és –gazdálkodásról is részletesebben tájékoztat.

Megvan, mire mehetnek itthon az EU-s pénzek 

A kkv-knak rendezett tájékoztató rendezvényen járt az ITM államtitkára.

Koronavírus: Magyarország adományként juthat majd az oltóanyaghoz? 

A koronavírus elleni vakcina egy újabb, hatodik gyártójával is lezárultak az Európai Bizottság oltóanyag beszerzéséről folytatott tárgyalásai.

Még nem kell temetni az autóipart 

Stabilra javította az eddigi negatívról a globális autóiparra érvényben tartott kilátását a Moody's Investors Service.

Csődhullámtól félnek a németek 

Az ország turisztikai szervezeti és vendéglátóiparosai aggódnak.

Kijött a friss inflációs adat - ennyivel drágult az életünk 

A fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az élelmiszerek, az alkohol és a dohányáruk ára emelkedett a leginkább.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Pénzszerzés

 Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett

Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett 

A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Hold, K&H, Wood & Co. és Concorde: ők vitték el a legújabb innovációs díjakat

Hold, K&H, Wood & Co. és Concorde: ők vitték el a legújabb innovációs díjakat 

A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs díjain.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo