Az éves cél 104 százalékán az államháztartási hiány

A hiány már az első fél évben meghaladta az egész évre tervezett összeget, 1420,5 forint az államháztartás hiánya az első félévben.

Az első hat hónapban 1420,5 milliárd forint volt az államháztartás hiánya, ami több, mint amit egész évre terveztek, az éves hiánycél 104,4 százaléka. Tavaly ilyenkor jóval kevesebb, 911 milliárd forint volt a hiány. A mostani deficit annak ellenére is magas, hogy adóból és járulékból az állam csaknem 500 milliárd forinttal szedett be többet, mint 2017 első félévében, mivel nőtt a cégek bevétele és a fizetések mértéke.

Azonban az év elején több EU-s forrás kifizetése is csúszott, mivel több állami nagyberuházás nem a tervezett ütemben haladt. A hiány annak tudható be, hogy ezeket az EU-s forrásból épülő projekteket a magyar adófizetők előre finanszírozzák. A tavalyi év azonos időszakmában még 1100 milliárd forintot fizetett ki a pályázóknak, míg Brüsszel csupán 162 milliárdot utalt.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo