Gazdaság


Vásárol az orosz fővállalkozó Pakson - most erre van szükség

Vásárol az orosz fővállalkozó Pakson - most erre van szükség 

Rövid határidővel írt ki újabb tendert az orosz fővállalkozó Pakson, a cégek augusztus 18-ig jelentkezhetnek. Mindeközben az Országos Atomenergiai Hivatal zöld utat adott két újabb felvonulási épületnek is.
Eltűntek a szerződések? Jelentős visszaesés látszik az építőiparban

Eltűntek a szerződések? Jelentős visszaesés látszik az építőiparban 

Idén júniusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 15,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól.
A nagy nyári razzia mérlege - mivel volt a legtöbb gond?

A nagy nyári razzia mérlege - mivel volt a legtöbb gond? 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) több mint 15 millió forint bírságot szabott ki és 1,7 millió forint értékben vont ki élelmiszereket a forgalomból a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza során, július 1. és 31. között.
Úton egy jobb világ felé: hogy áll most Magyarország?

Úton egy jobb világ felé: hogy áll most Magyarország? 

A 2030-ig vállalt fenntartható fejlődési célok közt több szociális, gazdasági és cégvilágot is érintő célnak kell teljesülnie. Megnéztük, hogy áll Magyarország a célok teljesítésében az Eurostat által frissen közzétett adatok segítségével.
Több száz Boeing megrendelését fújták le

Több száz Boeing megrendelését fújták le 

Július végéig több mint 800 darab Boeing 737 MAX utasszállító repülőgép megrendelését mondták vissza az amerikai gyártó ügyfelei, új megrendelés pedig május óta nem érkezett be egyetlen gépre sem.
Felpörgette a nyaralóbérlést a távmunka

Felpörgette a nyaralóbérlést a távmunka 

Erőteljesen nőtt a kereslet a Balaton és a Velencei-tó mellett lévő kiadó, hosszabb távra, azaz legalább egy-két hónapra kivehető nyaralók, házak iránti kereslet. A bérleti díj pedig a nyári hónapokban a balatoni településeken havi 200 ezer forint felett lehet - derül ki az ingatlan.com legújabb összefoglalójából.
Az autóipar a válság után - milyen út vezet a felépülés felé?

Az autóipar a válság után - milyen út vezet a felépülés felé? 

Az autógyártók már a koronavírus-járvány előtt is nehéz helyzetben voltak, most pedig egy minden eddigitől eltérő válság utáni helyzetre kell felkészülniük. A Roland Berger megvizsgálta azokat a stratégiai eszközöket, amelyek segíthetnek az iparág szereplőinek jobban megérteni a helyzetet és eredményes terveket készíteni.
Meglepetés jött a németektől

Meglepetés jött a németektől 

Romlás helyett váratlanul nagyot javult, Németországban 16 éves, az euróövezetben 5 éves csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex a ZEW gazdaságkutató intézet augusztusi felmérésében.
Ennyire fáj a nyugdíjasoknak az infláció

Ennyire fáj a nyugdíjasoknak az infláció 

A nyugdíjasok fogyasztói kosara szerint számolt infláció 4,3 százalék volt az előző hónapban tavaly júliushoz képest.
Meddig elég a magyar munkavállalók pénzügyi tartaléka?

Meddig elég a magyar munkavállalók pénzügyi tartaléka? 

A magyar háztartások mindössze felének van annyi megtakarítása, amennyivel legalább két hónapot át lehet vészelni, illetve azok, akik a koronavírus-járvány hatására munkanélküliek lettek, átlagosan három hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek. Ugyanakkor a leginkább kedvező helyzetben lévő csoportokban is legfeljebb öt hónapra elegendő megtakarítása van az érintetteknek, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító Zrt. és a Medián közös elemzéséből.

Megugrott az élelmiszerek ára egy év alatt 

Júliusban 3,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.

Mire számíthatnak a koronavírus után a bajba került adózók? 

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet még június 17-én megszűnt, és ez a dátum a végrehajtási eljárások szempontjából is fontos volt, hiszen ezek innentől kezdve még 15 napig, július 3-ig szüneteltek. Mire kell számítani most a bajba jutottaknak?

Rég drágultak ennyire gyorsan az élelmiszerek Magyarországon 

Két és fél éve nem látott tempóban emelkednek az élelmiszerárak egy friss felmérés szerint. A három vizsgált hazai hipermarket mindegyikében legalább 10 százalékkal emelkedett a Privátbankár Árkosár ellenértéke; a vizsgált termékek felénél két, az alma több mint kétszeresére drágult egy év alatt.

Javul a befektetők hangulata 

Augusztusban már sorban a negyedik hónapja javult a befektetői hangulat az euróövezetben a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet felmérése alapján.

Átformálta a szokásainkat a koronavírus - van visszatérés? 

Hosszú távon minden második ember fogyasztási szokásait átalakítja az egészségügyi vészhelyzet világszerte – derül ki az EY több mint 14 ezer fős nemzetközi kutatásából. A krízist követően a vevők egy meghatározó része visszatérne a megszokott életviteléhez, azonban ők se bíznak abban, hogy ez maradéktalanul megvalósulhat. Az átformálódó igények miatt a cégeknek újra kell gondolniuk szolgáltatásaikat.

Az autóipari beszállítók a járvány egyik nagy vesztesei 

A koronavírus-válság okán Alsó-Szászország miniszterelnöke, a Volkswagen AG felügyelőbizottságának a tagja, Stephan Weil jobban aggódik a beszállító cégek, mint maga az autógyártó konszern sorsáért.

Visszaélnek Csányi Sándor nevével – figyelmeztet az OTP 

Az internetes csalás viszonylag gyengén kivitelezett, könnyen észrevehető az átverés.

Nő a fertőzöttek száma: ezek a hétfői adatok Magyarországról 

Megint emelkedett az új koronavírussal azonosított magyarok száma.

Felnyomhatja a környéki ingatlanárakat a kis faluban készülő óriásberuházás 

Hamarosan átírhatják az árcédulákat Magyarország észak-nyugati csücskében, a Hegyeshalom és Bezenye közé tervezett gigaberuházás hatására. Főleg az ipari telkek ára nőhet, de a 20-30 kilométeres körzetben lévő jó minőségű lakásoké is. Áremelkedés máris érezhető mindkét csoportnál. Spekulációs rohamról még nincs szó, de az egymilliárd eurós építkezés nyomán bizonyosan felértékelődik több szegmens is az ingatlanpiacon és a vonzáskörzet szolgáltató ipara is profitálhat a nagyobb keresletből.

Trump golfozás közben mentené az amerikai gazdaságot 

A gazdasági helyzet kezelésére négy rendeletet írt alá Donald Trump amerikai elnök szombaton, beváltva azt a fenyegetését, hogy saját hatáskörében cselekszik, ha a kongresszus nem fogadja el koronavírus-járvány által megtépázott gazdaság ösztönzését célzó új csomagtervet.

Lesz mit várni: fontos dolgok derülnek ki a héten Magyarországról 

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék.

Nem igazán tud magához térni a magyarországi autógyártás 

Csütörtökön tette közzé a KSH az ipari termelésre vonatkozó adatokat, amely szerint 2020 júniusában ennek volumene 7,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 12,2 százalékkal csökkent. Mint írták, jelentős visszaesés volt a legnagyobb súlyú járműgyártásban.

Közelíti a 20 milliót a koronavírus fertőzöttjeinek száma 

A világon 19 571 989 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 725 914, a gyógyultaké pedig 11 884 565 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.

Még mindig rengetegen élnek a kormány adókedvezményével 

A gazdasági kilábalás már megkezdődött, erről tanúskodik a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezmények felhasználása is.

Koronavírus: negyvennél is több új fertőzött Magyarországon 

43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4696 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Fővárosi garzon vagy többszintes üdülő – mire elég 20 millió forint? 

A főváros és a vidéki települések ingatlanárai között továbbra is jelentős különbségek vannak, hiszen míg a budapesti átlagárat nézve egy 32 négyzetméteres lakást lehet vásárolni 20 millió forintból, addig a megyeszékhelyeken akár háromszor ekkora alapterületű otthont is találni. Az OTP Ingatlanpont legújabb sorozatának első részében megvizsgálta, milyen lehetőségekkel számolhat valaki, ha 20 millió forintért szeretne magának ingatlant.

Nesze neked, Budapest! Mit hozott a fővárosi turizmusban a járvány? 

Míg korábban pezsgő turisztikai központ volt a magyar főváros, addig idén erről egyáltalán nem beszélhetünk. Sőt olyan súlyos a helyzet, hogy a budapesti turizmus gyakorlatilag egy nyelvi oximoron lett. Még a szezonnak legjobb kilátásokkal nekifutó Balatonnál is óriási problémák vannak.

Többeknek juthat diákhitel jövőre 

Hitelbírálat és biztosíték nélkül kérhetik majd a 18 és 55 év közöttiek.

A koronavírus utáni kilábalás egyik kulcsa az adózásban keresendő 

A világ számos országában gyors és határozott intézkedésekkel reagáltak a COVID-19 okozta helyzetre. Ezeket az intézkedéseket szükséges volt meghozni a vírus terjedésének akadályozása érdekében, azonban mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egészségügyi válságból globális gazdasági recesszió alakuljon ki.

Megválasztották 2020 Legsikeresebb Női Vállalkozóját - interjú a győztessel 

A "bükki füvesember", Szabó Gyuri bácsi egy időben egyszemélyes intézmény volt. Szedte, válogatta, szárította a gyógyhatású növényeket gyomorbántalomra, magas vérnyomásra, vesére, prosztatára, és még sok minden másra. Ahhoz azonban, hogy a kezdeményezés egy jól működő vállalkozássá fejlődjön lánya,  Lopes-Szabó Zsuzsanna is kellett, akivel közösen sikerre vitték a Györgytea Kft-t. Lopes-Szabó Zsuzsanna, a cég ügyvezetője mindezért nemrég megkapta 2020 Legsikeresebb Női Vállalkozója díjat. 

Ez még nem az igazi: sokkal kevesebb turista fordul meg a reptéren 

Hiába éledezik a turizmus, egyelőre még kifejezetten messze vagyunk a megszokott szinttől.

Öröm Amerikában – erre senki sem számított 

Júliusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás és nagyobbat csökkent a vártnál a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics jelentése alapján.

Mit mutat a költségvetés a járvány elleni védekezés után? 

Sok költéssel járt a vírus elleni védekezés meg a gazdaságmentés.

Kína kiakadt Donald Trumpra 

Peking tiltakozását fejezte ki pénteken, amiért Donald Trump amerikai elnök megtiltott minden ügyletet a TikTok videomegosztó kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat közösségi platformot működtető Tencent kínai internetes óriással, és mindkét cég leányvállalataival.

Új munkaerőpiaci mentőcsomagon dolgozik a kormány 

A kormány a munkaerőpiacon is készül a járvány második hullámára, ősszel kerülhet a kormány elé a szaktárca által készített javaslatcsomag, amely a foglalkoztatás további bővítését szolgálja - mondta el a Világgazdaságnak Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A koronavírus árnyékában: hogy vészelte át Magyarország a járvány kezdetét? 

Az Eurostat közzétette 2020 első negyedévére vonatkozó adatait, a koronavírus közeledtével megingó gazdaságokon már ekkor meglátszottak a stagnálás és a visszaesés jelei - ám úgy tűnik, hogy Magyarország a járvány első hónapjait viszonylag karcolásmentesen megúszta.

Hamarosan kiderülhet, kapnak-e pluszpénzt a nyugdíjasok 

Néhány hét múlva kiderül, lesz-e és mennyi nyugdíjkiegészítés.

Továbbra sincs a helyzet magaslatán a Lufthansa 

Hárommilliárd eurót meghaladó adózott veszteségről számolt be a Lufthansa-csoport a június 30-ával zárult első pénzügyi fél évre, a társaság 22 ezer dolgozót bocsát el, és legalább száz géppel csökkenti a flotta méretét.

Egyre kevesebb a részmunkaidőben dolgozó német 

Csökkent a részmunkaidős foglalkoztatottak száma és aránya júliusban Németországban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.

Ezt mondta Gulyás Gergely a kormány bértámogatási programjáról 

Augusztus végéig jelentkezhetnek a cégek az állami bértámogatási programra.

Jó éve van a búzának 

Idén mintegy 4,7 millió tonna őszi búza termett, a belföldi felhasználás általában 2,5-3 millió tonnát tesz ki, így bőven jut exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára.

Drágultak az élelmiszerek, de a hús ára mégis csökkent 

A növényi olajok és a tejtermékek nyomták meg a FAO élelmiszerár-indexét, míg a hús és rizs ára csökkent.

Új miniszteri biztos neveztek ki - ez lesz a dolga 

Mától miniszteri biztos segíti az államkincstár megújulását, így akarnak minél több állampapírt eladni a magyaroknak.

Itt vannak a számok: felemás képet mutat az ipar 

Az ipari termelés volumene 7,8 százalékkal elmaradt júniusban az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 12,2 százalékkal csökkent - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal első becslése alapján.

Új országot tettek a sárga-listára - rosszul járnak a kint tartózkodó magyarok 

Az országos tisztifőorvos határozata alapján Spanyolországot a zöldből átsorolták a sárga zónába a járványügyi skálán.

100 ezer munkahely veszhet el az európai autóipar szívében 

Akár 100 ezer munkahely is áldozatul eshet a német autóiparban az amerikai és az európai kereslet csökkenése miatt Ferdinand Dudenhöffer neves autóipari szakértő szerint.

Ne legyen járványgóc: pandémiás modell a vállalatok újraindulásához 

A májusban megjelent kormányrendeletek hatására újraindult az élet az irodákban, ügyfélszolgálatokon, üzemekben. Ez azonban számos új feladatot is jelent a cégeknek, annak érdekében, hogy alacsony szinten tartsák a fertőzöttség munkahelyi kialakulásának esélyét. Persze teljes bizonyossággal nem lehet elhárítani a veszélyt. Ezt a munkavédelmi törvény sem várja el tőlük, de azt igen, hogy minimalizálják a munkavállalók megbetegedésének kockázatát. Dr. Balázs Annával, a CMC Déli Klinika vezérigazgatójával beszélgettünk arról, hogy járványügyi szempontból hogyan indulhatnak újra a munkahelyek.

Rossz hír jött Amerikából 

A munkaerőpiac helyzete a vártnál kevésbé javult.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta

Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta 

Egyszerre jelent jogszabályi terhet és piaci lehetőséget az elektromos autók terjedése.

Cégblog

Már több mint 30 ezer használt mobilt adott el a Magyar Telekom

Már több mint 30 ezer használt mobilt adott el a Magyar Telekom 

2 évvel ezelőtti indulása óta már 30 ezernél is több felújított készüléket vásároltak a Magyar Telekom ügyfelei.

Klímablog

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek  

A Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek.

Infokom

Elveszett cégek a digitális világban

Elveszett cégek a digitális világban 

A kisvállalkozásoknak a gyakorlati útmutatás hiányzik az MI használatához egy kutatás szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo