Gazdaság
Koronavírus: aggasztóan sok az új magyar fertőzött
459 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
Így változik a vonatközlekedés Budapest és Bécs között
Az ideiglenes menetrend szerint Budapest és Bécs között hat, Bécs és Budapest között öt vonat közlekedik majd naponta.
Hova lehet utazni? Itt van minden a szeptembertől érvényes határzárról
Satu közeli szigornak nevezte Orbán Viktor azokat a koronavírus-helyzet súlyosbodása miatt szükségessé vált belépési korlátozásokat, melyek szeptember elsejétől vannak érvényben a magyar határon. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat arról, hogy a szigorítások után hogyan léphetünk be az országba külföldről, és arról is, hogy ha el kell utaznunk itthonról, hová, milyen kondíciókkal léphetünk be.
Rengeteg eladó tűnt el a boltokból a járvány alatt
Bár a boltok forgalma már kedvezően alakult, az eladók létszáma nagy zuhanást mutatott a koronavírus-járvány alatt.
Ritkán van ilyen: elvettek egy üzletet Mészáros Lőrincéktől
Az ellenzéki irányítású VIII. kerületi önkormányzat felmondta a szerződést a Mészáros Lőrinc 50 százalékos tulajdonában lévő Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-vel.
Jókora a visszaesés az új autók eladásában
Az új személyautók eladása 30 százalékkal esett vissza Magyarországon augusztusban az előző év azonos időszakához képest, az idei nyolcadik hónapban 10 924 gépkocsit helyeztek forgalomba - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
A reptéren is felkészültek: ez vár a külföldiekre
Felkészült az új határátlépési szabályok végrehajtására a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője.
Kezd magára találni a magyar gazdaság
Egyelőre folytatódik a némileg erősebb ütemű bővülés, a beszerzésimenedzser index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 52,8 a júliusi 51,1 érték után - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Egy fokkal jobb a hangulat a német autóiparban
Augusztusban mínusz 34,8 pontra javult a júliusi mínusz 68,3 pontról az autóiparban, az autógyárak és beszállítóik körében az üzleti hangulatindex az ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb konjunktúra-felmérése alapján.
Itt vannak a számok: hogy alakult a dinnyetermés?
Idén 160 ezer tonna görögdinnye termett, tízezer tonnával kevesebb, mint tavaly, miközben a termőterület húsz százalékkal csökkent – mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára.
Jön a szigorítás – erre kell készülnie az európai autósoknak
A tisztább és biztonságosabb közlekedés érdekében a keddtől érvénybe lépő új szabályok révén szigorodik a korábbi típusjóváhagyási és a teljes európai piacfelügyeleti rendszer, fokozódik a vizsgálatok minősége és függetlensége, valamint erősödik az uniós piacon már forgalomban lévő gépkocsik ellenőrzése - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
Nem jön ki a matek a kormányköltéseknél
A friss statisztikai adatok sem válaszolták meg a felmerült kérdéseket. A matek tehát már biztosan sehogy sem jön ki.
Hamarosan sokaknak levelet küld a NAV
Mintegy félmillió ügyfélkapuval nem rendelkező ügyfelének küld postán adószámla-kivonatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a tájékoztatás elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt, hogy mennyit kell fizetnie, illetve mennyit igényelhet vissza - közölte a hatóság.
Fizetések a koronavírus idején: nem vágta vissza a béreket
Júniusban kiugró mértékben nőtt Magyarországon az átlagos bruttó bér előző év azonos időszakához képest.
Vészjósló ábrákon az aktuális járványhelyzet Magyarországon
Egyre csúnyábban alakulnak a napról napra közölt adatok a magyarországi járványhelyzetről. A részletek sem sokkal szebbek.
A Wizz Air már a járattörlésekre is elkezdett felkészülni
A Wizz Air már vizsgálja a kormány által bejelentett utazási korlátozások lehetséges következményeit a légitársaság üzemeltetésére és amennyiben szükséges módosítják a menetrendet - közölte a légitársaság.
Helló, röfik! Nézegessen sosem látott grafikonokat a magyar mezőgazdaságról!
A hazai GDP több mint három százalékát hozó agrárszektor gyakran nem kap elég figyelmet. Ön tudta, hogy hány disznó van Magyarországon? Vajon mennyit tejelnek a magyar marhák? Most kiderül.
A kormány ezzel a döntéssel padlóra küldheti Ferihegyet
A nyáron kissé javított a forgalmi adatokon a Budapest Airport, de a tavaszi óriási zuhanás nyomot hagy az üzleti terven is. A kormány pénteki döntése pedig padlóra küldheti a céget, a vállalat további megszorításokra kényszerülhet.
A magyarok pénzügyi szokásaiban is megmutatkozik a járvány
Felértékelte a takarékoskodás, illetve a közép- és hosszú távú pénzügyi célok meghatározásának szerepét a koronavírus-járvány.
Koronavírus: elárulta az államtitkár, hol vívják a második csatát
Minden jel arra utal, hogy készülhetnek a cégek, ősszel újabb támogató intézkedések jöhetnek a koronavírus-járvány miatt. Már korábban kiderült, hogy a kormány újabb csomagon dolgozik, most pedig egy államtitkár utalt arra, hova fog fókuszálni a kormány.
Járvány Magyarországon: ismét megugrott a fertőzöttek száma
158 új fertőzöttet találtak, közülük 100-at Budapesten vagy Pest megyében.
Itt a munkásszálló biznisz új fejezete - van, ahol sokat nyerhetnek vele
Főleg a bérbeadási biznisz profitálhat a legtöbbet abból, hogy hónapokon belül megkezdődhet Nyugat-Magyarország óriásberuházása Bezenye és Hegyeshalom határában. Az egymilliárd eurós építkezés legnagyobb közvetett nyertesei a környék munkásszállóit üzemeltetők lehetnek, de a pár kilométerre lévő Mosonmagyaróváron az üzletközpontok és diszkont áruházak is forgalmuk növekedésére számíthatnak.
Döntött a kormány - megvan, milyen szigorítás jön
Péntek délután jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány döntéseit.
Új pénzügyi verseny indul diákoknak
Megnyílt a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny regisztrációs felülete, amelyre folyamatosan jelentkezhetnek a középiskolás diákok. A szervezők nem elitversenyt szeretnének, ezért a szakgimnáziumok, a technikumok, a szakközépiskolák és a szakképző iskolák tanulóira számítanak.
Mi lesz a szigorításokkal? Ma végre kiderülhet
Csúszásban az államigazgatás, ma dönt a jövő keddi szabályváltozásokról.
Mit tett a járvány a magyar munkaerőpiaccal? Kijöttek a friss adatok
79 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt.
Nagyon fontos adózási határidő közeleg a vállalkozások életében
A koronavírus-járvány miatt haladékot kaptak a vállalkozások éves adókötelezettségeikkel és beszámolóik közzétételével kapcsolatban, szeptember 30-án azonban lejár a határidő – figyelmeztet Dr. Bákonyi László adójogi szakértő.
Eurómilliárdokat hoznának Magyarországra is, de valami hiányzik
Nem csüggednek a nemzetközi intézményi befektetők a közép-európai kereskedelmi ingatlanpiacon. Továbbra is erős az érdeklődés, de megvan az óvatosság is és sajnos kevés a megfelelő első osztályú termék.Térségünkben minden fontos piacon a hazai alapok is aktívak lettek, idén további jelentős adásvételek zárulhatnak le Magyarországon is.
Kevés termett a magyarok egyik kedvenc gyümölcséből
Nem zárnak sikeres évet az idén a dinnyetermelők: a várt mennyiség fele termett csak, ezt a kiesést pedig csak részben kompenzálták a szokásosnál magasabb árak - írta a Világgazdaság csütörtökön.
Van, ahol nem ütött be a válság
A magyarok rövid távú lakás-felújítási és korszerűsítési tervei 2020 augusztusában az egy negyedévvel korábbihoz képest érezhetően erőteljesebbé váltak – derül ki egy friss felmérésből. Mindez éves alapon is pozitív elmozdulást jelent. Ezek szerint a koronavírus okozta járvány negatív hatása a lakásfelújítások terén egyáltalán nem érezhető. A következő egy évben a lakossági szándékok szerint a magyar lakásállomány csaknem 13%-án végezhetnek fejújítási, korszerűsítési munkákat.
A koronavírus mindent átformál: későbbre csúszik a világ egyik legjelentősebb rendezvénye
A koronavírus-járvány miatt a davosi Világgazdasági Fórum szervezői úgy döntöttek, hogy a jövő januárra tervezett találkozót a nyár elejére teszik át.
Nagy buktát várnak a G20-tól
A Moody's nemzetközi hitelminősítő azzal számol, hogy a világ húsz legnagobb gazdasági erőcentrumát alkotó csoport, a G20 idei gazdasági visszaesése 4,6 százalék lehet.
Figyelmeztetést adott ki az operatív törzs a járvány miatt
Továbbra is nagyon fontos a fegyelmezettség, az éberség, az általános higiénés szabályok betartása. Erre figyelmeztet az is, hogy hatodik hete nő az aktív fertőzöttek száma - olvasható a koronavirus.gov.hu-n.
A járvány gazdasági hatásai - merre tart Magyarország?
A Policy Agenda által számított idei második negyedévi Gazdasági Fejlődés Index is jelzi, hogy a bővülés eddigi kiugró növekedése jelentősen visszaesett, szinte valamennyi ágazat, így az exportunkban alapvető fontosságú ipar teljesítménye zuhant. Az egyensúly további romlására utal, hogy gyorsult a fogyasztói áremelkedés üteme, tovább gyengült a forint. A foglalkoztatottság csökkenése mellett a családi jövedelmek szűkülése is óriási gondokat okozhat.
Még van idő: szeptember közepéig kaphatnak észbe a startup-inkubátorok
Szeptember 18-ig pályázhatnak a startupokat felkaroló inkubátorok szakértői tevékenységeik és mentorálási szolgáltatásaik támogatására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett kétmilliárd forint keretösszegű Startup Factory felhívásra - közölte a hivatal elnöke.
Kőműves, villanyszerelő - hány napot kell várni egy szakemberre?
Jelentősen, 12 százalékkal csökkent hazánkban az építőipari szakemberhiány. Jelenleg átlagosan 119 napot kell várni a szakember megkeresésétől a munka megkezdéséig. A koronavírus-járvány előtt 135 nap volt az átlagos várakozási idő. A legtöbbet, 165 napot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kell várni a szakemberre, míg a legkevesebbet, 86 napot Tolna megyében – derül ki a Mapei Kft. 9000 fő megkérdezésével készült országos kutatásából.
Ennek a hírnek egyáltalán nem fognak örülni az autósok
Drágul a benzin, költségesebb lesz a tankolás.
Koronavírus Magyarországon: nagyon megugrott az új fertőzöttek száma
73 magyarnál mutatták ki a koronavírust.
Feltámadás a vírus után: ismét elkezdtek vásárolni a magyarok
A kereskedelemben és a vendéglátásban az online pénztárgépek adatai szerint az újranyitás után egyre inkább élénkül a kereslet - mondta Izer Norbert adóügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek, hozzátéve: a forgalomnövekedés, a béremelkedés, a munkahelyek számának alakulása és az ütemesen érkező állami bevételek együtt azt mutatják, hogy hatékony volt a válságkezelés.
Rejtély, miért költött csak filléreket az Orbán-kormány a munkanélküliekre
Akár azt is kijelenthetjük, hogy évtizedes mélypontot jelent az az összeg, amit a hetedik hónapban ellátásokra költött az Orbán-kormány. A 781 millió forint töredéke még annak a költségvetési forrásnak is, amit békeidőben, kevés munkanélküli és nyilvántartott álláskereső mellett erre a célra fordított.
Szijjártó mondott néhány számot a kormány által támogatott beruházásokról
A miniszter egy vidéki településen adott át egy okiratot.
Vizsgálódnak a Porsche háza táján - mivel volt gond?
Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság a Porsche autógyártó társaság ellen benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt - írták német lapok.
Lehet-e még igaza Matolcsy Györgyéknek idén?
Az első féléves 6,1 százalékos zuhanás és a kormány által a harmadik negyedévre várt, nem számszerűsített további visszaesés alapján nagyjából ekkora gazdasági bővülésre lenne szükség 2020 utolsó negyedében ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,3-2 százalékos idei növekedési prognózisa teljesüljön. Feltéve, hogy az MNB nem változtat az előrejelzésén. Erre legkorábban a Monetáris Tanács mai ülésén lenne lehetősége, de ehhez változtatnia kell a szokásos menetrendjén.
Csak óvatosan optimisták a németek – a jövő még mindig ködös
Elemzők által vártnál jelentősebben javult augusztusban az előző havihoz képest a müncheni ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe.
Másodszor bukott le a feketéző utazásszervező
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei résen voltak, elsőre lebuktatták a simliskedő utazásszervezőt, aki egyszer már fennakadt a NAV ellenőrzésén.
Elszomorító adat érkezett: az álláskeresők fele a semmiből él
Kijöttek a friss adatok, amelyek felemás képet mutatnak a regisztrált álláskeresőkkel kapcsolatban.
Két évtizede nem láttak hasonlót – megszületett a megállapodás
Több mint két évtizede először vámtarifák csökkentésében állapodott meg az Európai Unió és az Egyesült Államok.
Szijjártó Péter beszámolt kínai útjáról - erről volt szó
Mielőbb újra kell indítani a magyar-kínai gazdasági együttműködést, erre mindkét oldalon megvan a politikai szándék - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai útjáról beszámolva.