Kapuzárás, aki gyors még bejuthat az ingyenes informatikai képzésre

Már csak 2 ezer szabad hely van az államilag támogatott ingyenes IT képzésre, ma éjfélig lehet jelentkezni.

Ma éjfélig lehet jelentkezni az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által harmadik alkalommal meghirdetett Újratervezés Program elnevezésű, 100 százalékban államilag támogatott informatikai képzésre. Az ingyenes programban idén is maximum 10 ezer fő vehet részt, ám már csak mintegy 2 ezer szabad hely elérhető. A 4 hetes tanfolyam célja a résztvevők munkaerőpiaci versenyképességének növelése digitális készségeik fejlesztése révén.

4 hét alatt munka mellett is elvégezhető az online képzés

A május 9-én induló 4 hetes magyar nyelvű képzés lehetőséget nyújt arra, hogy a jelentkezők felmérjék, mennyire áll közel hozzájuk az IT világa és megismerjék többek között a Windows operációs rendszer működését, valamint elsajátítsák a HTML, a CSS és a Javascript alapjait, amelyekkel a későbbiekben weboldalakat is készíthetnek.

Gyorsan, nagy ismeretanyagot ígérnek (Fotó: depositphotos)

A munka mellett vagy akár hétvégén is elvégezhető online kurzusra számítógép- és internet hozzáféréssel, valamint legalább alapszintű angol nyelvtudással rendelkező, 18 év felettiek jelentkezhetnek, legkésőbb május 6-án éjfélig. A távoktatásos program elvégzésére a regisztrációt követően négy hét áll rendelkezésre, és naponta 2-6 óra elfoglaltsággal jár.

A 10 ezer főből több mint 300 tanulhat tovább a karrierváltást célzó képzéseken

Az alapképzést legjobb eredménnyel teljesítők közül több mint 300 támogatott kezdheti meg idén nyáron az Újratervezés Program második, közel 5 hónapig tartó Struktúraváltó szakaszát. Ennek keretében a résztvevők a piacképes tudás mellett államilag elismert szakképesítést is szerezhetnek frontend vagy java backend fejlesztőként, szoftvertesztelőként vagy rendszerüzemeltetőként.

Az eddig végzettek átlagéletkora 38 év, van köztük futár, tanár és nyomozó is, a résztvevők negyede nő 

Az ITM által 2020-ban és 2021-ben elindított Újratervezés Programok Struktúraváltó szakaszában összesen 1644 támogatott vett részt, akiknek több mint 90 százaléka szerzett szakképesítést. A képzések résztvevőinek 24,7 százaléka nő – miközben az informatikus szakmában arányuk 20 százalék alatt van –, 64,8 százalékuk pedig a fővároson kívülről csatlakozott be a programba. Átlagéletkoruk 38 év, tehát a résztvevők elsősorban karrierváltók voltak. Szakmai előéletük igen vegyes képet mutat: a sikeres vizsgázók között van korábban jogászként, futárként, tanárként, agrármérnökként, tolmácsként, borászként, gyógypedagógusként, színészként, festőművészként, nyomozóként vagy táncoktatóként dolgozó is.

A Struktúraváltó Program négy oktatóközpontja – a Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 – a hazai informatikai szektor elismert felnőttképző intézményei, amelyek az elmúlt években több ezer képzett IT területre történő karrierváltását segítették elő, ezen felül a 2020-ban elindított Újratervezés Program Struktúraváltó szakaszában mintegy 1500 főt képeztek át informatikussá.

 

Véleményvezér

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút

Magyar Péter felajánlotta az összes jobboldali médiának, hogy szívesen ad nekik interjút 

Köszörüljük ki a csorbát üzeni Magyar Péter azoknak, akik eddig azért bírálták, mert baloldali médiumoknál beszélt.
Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben

Rekordot döntött a lengyel valuta ára a magyarral szemben 

90 forint felett egy zloty ára.
Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba

Orvos híján a polgármester költözött az uniós pénzből felújított szolgálati lakásba 

Nem is tudni melyik a nagyobb baj, hogy nincs orvos, vagy, hogy illetéktelenül lakik a polgármester a szolgálati lakásban.
Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket

Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket 

Lóg az orruk az átvert méhészeknek.
A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart

A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart 

Megújulótermelésben a sor végén kullogunk.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo