Fantasztikus hír érkezett, áprilisban nem nőttek az élelmiszerárak a világban, sőt picit csökkentek

A nagy márciusi drágulás után olcsóbb lett a nemzetközi élelmiszerkosár áprilisban, köszönhetően az árcsökkenésnek a növényi olajok és a gabonafélék piacán – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

A nemzetközi élelmiszerkosár árváltozását nyomon követő FAO élelmiszerár-index 0,8 százalékkal zsugorodott az elmúlt hónap történelmi csúcsa után, ám a mutató még így is 29,8 százalékkal haladja meg a tavaly áprilisi értékét.

Erre senki nem számított, a drágulás megállíthatatlannak tűnt (Fotó: archív)

Ezen belül a növényi olajok árindexe 5,7 százalékkal zuhant a pálma-, napraforgó- és szójaolaj keresletének csökkenése után. Az indonéziai exportkészletek bizonytalansága keresztbe tett a még nagyobb csökkenésnek.

„A mutató mérsékelt csökkenése üdvözlendő, főleg az alacsony jövedelmű, élelmiszerhiányos országok számára, azonban a szűk kínálat miatt az élelmiszer-alapanyagok ára még mindig nagyon magas, kihívás elé állítva az élelmezésbiztonság garantálását a leginkább rászorulók számára" – mondta a FAO vezető közgazdásza, Máximo Torero Cullen.

A gabonaárak 0,7 százalékkal mérséklődtek, köszönhetően a kukorica árában bekövetkezett 3 százalékos csökkenésének. A búza a nemzetközi piacokon 0,2 százalékkal drágult az ukrán kikötők blokádja és az amerikai termelési körülmények bizonytalansága miatt, amit a vártnál bőségesebb indiai és orosz szállítmányok enyhítettek. A rizs ára 2,3 százalékkal nőtt március óta az intenzív kínai és közel-keleti kereslet miatt.

Eközben a FAO cukorár indexe 3,3 százalékkal nőtt a magas bioetanol árak, illetve a vártnál lassabb brazíliai betakarítás miatt.

A húsfélék ára 2,2 százalékkal emelkedett egy hónap alatt, új rekordot döntve a baromfi-, sertés- és marhahús árának drágulása miatt. A baromfihús árát leginkább az ukrán export elakadása befolyásolta, tetőzve a madárinfluenza terjedésével az északi féltekén. Ezzel szemben a birkahús ára valamelyest mérséklődött.

A tejtermékek átlagosan 0,9 százalékkal kerültek többe áprilisban, miután a nyugat-európai és a csendes-óceáni tejkibocsátás kisebb volt a vártnál. A napraforgóolaj és a margarin időszakos hiánya miatt a vaj ára szintén nőtt.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo