Mindjárt lejár az adóbevallási határidő

A bevallási határidő előtt másfél héttel már csaknem kétmillió alkalommal nézték meg az ügyfelek az szja-bevallási tervezetüket a NAV portálján, ami 333 ezerrel több, mint az elmúlt évben.

A bevallási tervezetet módosítás nélkül elfogadók száma 10 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest. Idén 812 ezren változtatás nélkül, 385 ezren pedig némi módosítással már jóváhagyták a dokumentumot - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A NAV által készített, személyre szabott dokumentumot a NAV e-szja-portálján KAÜ-azonosítás - ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás - után lehet elérni.

Több mint 280 ezer adózó a napokban kapta kézhez a tervezetet postán.

Kiknek van feladatuk?

Szja-bevallási tervezetet azoknak kell kiegészíteniük, akiknek olyan jövedelmük volt tavaly, amiről a NAV nem, vagy csak részben rendelkezik adattal. Ilyen az őstermelői jövedelem vagy például a lakáskiadásból, a lakás eladásából származó jövedelem. Ugyancsak ki kell egészíteniük a tervezetüket az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak is.

A bevallási határidő május 20-a, addig még bárkinek lehetősége van arra, hogy benyújtsa bevallását, és rendelkezzen adója 1+1 százalékáról - emlékeztettek. Eddig csaknem 661 ezer rendelkező nyilatkozatot küldtek be az e-szja-felületen. Akinek kérdése van a témában, a NAV Infóvonalán kérhet tájékoztatást, de az adóhivatal YouTube-csatornáján elérhető videók is segíthetnek az eligazodásban.

(MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo