Költségkímélés cikkek


Milliókat lehet spórolni, ha valaki így vásárol lakást

Milliókat lehet spórolni, ha valaki így vásárol lakást 

A folyamatosan emelkedő ingatlanárak, a szűkülő kínálat és napjaink dráguló kamatkörnyezete próbatétel elé állítja az ingatlanvásárlókat. Azok, akik mégis új otthon vásárlására vállalkoznak, ráadásul ehhez hitelt is igénybe kell venniük, legjobb, ha szakértőktől tájékozódnak az aktuális banki ajánlatokról és kedvezményekről. A Duna House Pénzügyek számításai alapján így milliókban mérhető a különbség.
Viharos időkben is állják a sarat a biztosítók

Viharos időkben is állják a sarat a biztosítók 

A biztosítók díjbevétele 2021-ben több mint 10 százalékkal nőtt, és ezzel meghaladta az 1300 milliárd forintot.
Egyre többen élnek egyedül

Egyre többen élnek egyedül 

Egyre több az egyszemélyes háztartás világszerte, ami többek közt a jóléttel, a jövedelmek növekedésével és az elöregedéssel hozható összefüggésbe. Egy kutatás szerint ugyanakkor minél kevesebb ember lakik egy háztartásban, annál nagyobb a környezetre rótt teher, amelyhez a háztartási nagyberendezések használata is hozzájárul. A környezettudatosság jegyében az LG szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet az energiatakarékos eszközhasználattal kapcsolatban kifejezetten az egyszemélyes háztartásban élőknek.
Extraprofit-különadók: itt vannak a részletek

Extraprofit-különadók: itt vannak a részletek 

14 területen emelkednek az adók és illetékek.
Hogy működik ma egy bankkártyacsalás és mit lehet tenni ellene?

Hogy működik ma egy bankkártyacsalás és mit lehet tenni ellene? 

Segítség lehet az egyszer használatos kártyaszám.
Jön a sokk: százezrek szembesülhetnek magasabb törlesztőrészletekkel

Jön a sokk: százezrek szembesülhetnek magasabb törlesztőrészletekkel 

Jelentősen megnőnek a meglévő, változó kamatozású lakáshitellel rendelkező családok terhei a kamatstop után. Ugyan döntés még nem született róla, a jelenlegi piaci információk szerint június 30. után csak a rászorulók kölcsönkamatai állnak majd védelem alatt, így rengeteg adósra szakad majd rá jóval magasabb törlesztőrészlet. 
Stagnál a kötelező biztosítások díja

Stagnál a kötelező biztosítások díja 

Az idei első negyedévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja 46 ezer forint volt, ami csak minimális mértékben tér el 2021 azonos időszakához képest – derül ki az MNB friss negyedéves KGFB-indexéből. A fővárosi átlagdíjak 5 százalékkal mérséklődtek, a fővároson kívül tapasztalt 3 százalékos növekedés ezt azonban szinte teljesen ellensúlyozta. A kárráfordítások eközben egy év alatt 20 százalékkal nőttek, így tovább zárult a díj-kár olló.
Bennfentes információ, mire számíthatnak hóvégén az adósok a kamatstop után

Bennfentes információ, mire számíthatnak hóvégén az adósok a kamatstop után 

Jelentősen megnőnek a meglévő, változó kamatozású lakáshitellel rendelkező családok terhei a kamatstop után. Ugyan döntés még nem született róla, a jelenlegi piaci információk szerint június 30. után csak a rászorulók kölcsönkamatai állnak majd védelem alatt, így rengeteg adósra szakad majd rá jóval magasabb törlesztőrészlet. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, az a ritka élethelyzet állt elő, hogy érdemes a hiteleket fix kamatozásúra cserélni.
Mit tegyek, ha elvesztettem a bankkártyámat?

Mit tegyek, ha elvesztettem a bankkártyámat? 

Előfordul az ember életében 1-2 alkalommal, hogy elveszíti a pénztárcáját, benne a bankkártyáival. Nem szabad pánikba esni, helyette higgadtan és határozottan kell cselekedni. A pénzügyekkel foglalkozó BiztosDöntés.hu elárulja, hogyan.
Sok cégen segíthet a Pénzügyminisztérium új csodafegyvere

Sok cégen segíthet a Pénzügyminisztérium új csodafegyvere 

A Pénzügyminisztérium tegnapi bejelentése az adóadminisztráció csökkentéséről üdvözlendő, nagy segítség lehet a vállalkozásoknak, amely még az adóbevételek kiszámítható tervezéséhez és a növeléséhez is hozzájárulhat. Ugyanakkor továbbra is érdemes lehet szakértővel konzultálni a jogszabályok adta adó- és járulékcsökkentési lehetőségek megfelelő kihasználásához – véli a Niveus Consulting Group.

A háború miatt már most sok helyen hiány van egyes élelmiszerekből 

Az orosz-ukrán háború az élelmiszerellátásban jelentős hiányokat okoz globális szinten.

Most aztán tényleg spórolhatnának a kkv-ék? 

Több tízmilliárd forintot spórolhatnak évente a kkv-ék a foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentésével, amelyen jelenleg is dolgozik a Pénzügyminisztérium.

Lakástűz: ezek a legveszélyesebb helyek körülöttünk 

Tavaly a biztosítók tűzkárra 6,5 milliárd forintot fizettek ki a mintegy 6100 tűzesetre Magyarországon.

Munkaerőhiány a turizmusban: eddig idegen megoldásokkal barátkozik a szakma 

A munkaerőhiány a turizmusban már a minőség szinten tartását veszélyezteti, ezért ágazati stratégia kidolgozására és a szolgáltatóknak egyedi megoldásokra tett javaslatot az a kutatás, amelyet a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. közösen készített.

Nem a külföldiek pörgetik a lakáspiacot 

Kevés külföldi vásárol ingatlant Magyarországon, akik mégis, azok jellemzően Budapestben gondolkodnak és szinte mindannyian készpénzben fizetnek, átlagosan 52 millió forintot.

Ingyenes bankszámlára érdemes váltani 

Biztosnak látszik, hogy emelkedni fognak a bankszámla költségek. Már most érdemes felkészülni.

Így lehet támogatását kérni home office-ban 

A home office elterjedése sok egyéb mellett kihat a munkáltató által, a munkába járással kapcsolatban megtéríthető költségekre is.

Alaposan átírta a magyarok pénzügyi helyzetét az infláció 

Az idén sokan már a költéseik visszafogásával, áttervezésével számolnak. A megtakarítással rendelkezdők aránya jelentősen csökkent, az egyes megtakarítási formák kedveltsége pedig átrendeződött: előtérbe kerültek a könnyen pénzzé tehető értéktárgyak, köztük az ékszerek és a befektetési célú aranytömbök – ez is kiderül a BÁV Zálog áprilisi országos kutatásából.

Home office a megoldás, drasztikusan drágultak az irodakialakítás költségei 

Öt éves viszonylatban kétszeresére nőttek az irodák kialakítási költségei – derül ki a CBRE által publikált Fit-Out Cost Guide 2022 kiadványból. 2022-ben egy sztenderd iroda fizikai kialakítása négyzetméterenként 704 eurót igényel, egy prémium irodahelyiség esetén 1063 eurós, luxusiroda esetében pedig 1571 eurós költségvonzattal érdemes kalkulálni, amit az egyéb, nem beépülő költségek tovább növelnek.

Teljesen átalakult a munkaerőpiac - kik vették jól az akadályokat? 

A munkaerőpiac hullámzásainak kiküszöbölői a munkaerő-kölcsönzők. Eredményes toborzással, megfelelő rugalmasságot és költséghatékony működést biztosítanak.

Miért érezzük duplájának a drágulást? 

A hivatalos inflációs adat szerint a fogyasztói árak áprilisban 9,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ehhez képest a GKI, ezer háztartás körében végzett, reprezentatív felmérése szerint a lakosság 22 százalékos áremelkedést érzékelt.

A gumiipart is a mélybe húzta a háború 

A két szembenálló ország konfliktusa az ellátási lánc megszakadásához vezetett.

Holnaptól drágul a budapesti taxizás: itt van, mennyivel 

A tarifaemelés a taxis szervezetek által kezdeményezett egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi.

Kapuzárás, aki gyors még bejuthat az ingyenes informatikai képzésre 

Már csak 2 ezer szabad hely van az államilag támogatott ingyenes IT képzésre, ma éjfélig lehet jelentkezni.

Az energiatakarékosság nem a magyarok műfaja 

A bruttó villamosenergia-fogyasztás 2 százalékkal volt magasabb az előző év márciusához képest, a hazai termelés pedig 3,4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Továbbra is dinamikusan nőtt a gáztüzelésű erőművek termelése. Márciusban ismét extrém változékonyság jellemezte a villamosenergia piacokat, az árak a földgázárak rendkívüli kilengéseit követték, amire nagy hatással voltak az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos hírek – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal márciusi villamosenergia-piaci jelentéséből.

Vesszük az üzemanyagot, de nagyon 

2022. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás eredményeként – a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 16,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Még használt autót is óvatosabban vesznek a magyarok 

Idén januártól áprilisig a DataHouse adatai szerint 45 973 import használt személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 40 727 darabhoz képest 12,9 százalékos növekedést jelent.

Duplán drágul a külföldi nyaralás, máshol is nagy az áremelkedés, plusz többe kerül a valuta 

Drasztikusan csökkent a járvány miatt az elmúlt években a horvátországi utazások száma, az idén egyelőre kérdés, hogy mennyit sikerült ledolgozni a hátrányból. Az infláció és az árfolyamok miatt nagyobb költséggel érdemes számolni, mint mondjuk 2019-ben, de a money.hu szerint vannak megoldások arra, hogy az érintettek valamennyit faragjanak a kiadásokon.

Mennyit ér egy cég? Kiszámoljuk 

A cégérték ismeretének fontosságára, valamint a menedzsment által elkészített üzleti tervek típushibáira hívja fel a hazai vállalatvezetők figyelmét legújabb összefoglalójában a Mazars. A tanácsadó vállalat rámutat: a tranzakciós – és sok egyéb - helyzetben szükséges cégértékeléshez elengedhetetlen az üzleti terv elkészítése, amely – tapasztalataik szerint – gyakran bizonyul pontatlannak vagy indokolatlanul optimistának. Ezért egy tanácsadónak az üzleti terv ellenőrzésében is kulcsszerepe lehet.

Nem szeretnének a nyugdíjas évek alatt is dolgozni a magyarok 

Az előrejelzések szerint az Európai Unió 80 év feletti lakossága 2080-ra több, mint kétszeresére nő majd 2017-hez képest, a tagországok nyugdíjrendszerei viszont egyelőre nem képesek lépést tartani ezzel. Ennek ellenére az Insurance Europe 10 országban végzett felmérése alapján az európai felnőtt lakosság 43 százalékának nincs önálló nyugdíj-megtakarítása, 62 százalékukat azonban érdekelnék a nyugdíjkiegészítés lehetőségei. Magyarországon többen fektetnek nyugdíjalapokba, mint bankbetétbe, és a magyarok több, mint fele optimista azzal kapcsolatban, hogy a nyugdíjkorhatárt elérve örökre befejezze a munkát - derült ki egy friss kutatásból. Az egyes generációk több lábon állnak a pénzügyi előtakarékosság terén, a jövőben viszont legszívesebben ingatlanokba fektetve vagy a matrac alatt tartanák a pénzünket. 

A járvány után itt az újabb sokk a mezőgazdaságban 

Az elmúlt két év rendkívüli alkalmazkodása után újabb sokkhatással szembesülnek az agrár- és élelmiszergazdaság szereplői az orosz-ukrán háború miatt – derült ki a Takarékbank és az MKB Bank elemzőinek összegzéséből, amelyet az agrárium szereplőinek megkérdezésével készítettek. Az inputanyagok árának további emelkedése és az agrárlogisztikai nehézségek szinte az összes termékpályán éreztetik hatásukat a kilátásokra.

Digitális jegybankpénz: küszöbön a pénzügyi reform? 

Hogyan lehetne vásárlásaink során gyorsabb, biztonságosabb és legfőképpen olcsóbb fizetőeszköz a forint? A megoldás a központi bankok által kibocsátott digitális jegybankpénz (CBDC - Central Bank Digital Currency), amely a készpénz teljes értékű digitális változata lehet. A PwC elemzői kutatásukban azt vizsgálták, hogy a bevezetés mely fázisában vannak a jegybankok világszerte, illetve hogy milyen kísérleti projektek meghatározóak a bankközi és lakossági alkalmazásoknál. Az utóbbi esetében a legjelentősebb pozitív hatásként a pénz elérhetőségének növelését emelik ki a szakértők, hiszen a digitális jegybankpénz internetkapcsolat és számlanyitás nélkül is elérhetővé válik.

Levonás a dolgozó béréből: mihez van joga a munkáltatónak? 

Előfordul, hogy a munkáltatónak különböző okokból követelése van a munkavállaló felé. Gondoljunk csak például egy munkavállaló által a céges autóval begyűjtött parkolási bírságra, vagy a céges mobil megrongálódására. Felmerül a kérdés, hogy megteheti-e a munkáltató, hogy közvetlenül a munkabérünkből vonja le ezeket az összegeket.

Könnyűszerkezetes házra kötne biztosítást? Nem árt tájékozódni 

Az egyre népszerűbb készházak biztosítása nem minden biztosítótársaságnál esik azonos elbírálás alá a hagyományos épületekkel - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A home office legnagyobb trendjei 

Az otthoni munkavégzés egyértelműen a mindennapjaink része lett, amelyet jól mutat, hogy a magyar munkavállalók 19 százaléka heti 4-5 napot dolgozik otthonról. Legyen szó hibrid munkamodellről vagy tartós home office-ról, az elmúlt két év eseményei következtében világszerte nőtt az érdeklődés a dedikált otthoni irodák iránt. 

Közösségi vagy saját? Itt a vízválasztó az autósoknak 

Tévhit, hogy a közösségi autózás drágább lenne, mint a saját autó fenntartása, hiszen 7500 kilométeres éves használat alatt sokak számára a carsharing a saját autóval szemben olcsóbb alternatívát nyújthat.

Bővít a Yettel: örülhetnek a kkv-k is 

Az országos hálózatfejlesztés mellett jönnek az új üzleti díjcsomagok.

Felértékelődtek a magán egészségpénztárak - itt vannak a legfontosabb tudnivalók 

Az egészség megtartása és helyreállítása egyre inkább termék, mely az életszínvonal fontos része, és amelyet különböző árkategóriákban tudunk megvásárolni az egyes szolgáltatóknál. Április 7-e az egészség világnapja 1950 óta. 

A stagfláció kísértete járja be a világgazdaságot 

A kormányok várhatóan beavatkoznak a kedvezőtlen gazdasági folyamatokba, pénzügyi segítséget kínálhatnak – ahogy arra már vannak konkrét példák – a magas nyersanyagárak miatt veszélybe került vállalatoknak, így idén az Allianz és az Allianz Trade előrejelzése szerint „csak” 8 százalékkal nő a vállalati fizetésképtelenségek száma Európában és az Egyesült Államokban.

Lakáshitelek a kamatstop után: ennyivel nőhet a törlesztő 

A kamatstop június 30-ig megvédi a változó kamatozású lakáshitelek törlesztőit a tavaly októberi szintnél magasabb kamatemeléstől, de onnantól fixálás nélkül izzasztó törlesztőrészletek jönnek. A Bank360.hu kiszámolta, mekkora az emelkedés kamatstoppal és anélkül.

Ezért éri meg már három év múlva elektromos teherautót venni 

Az elektromos teherautók beszerzésének és fenntartásának teljes költsége már 2025-ra, a hidrogénhajtású üzemanyagcellás teherautóké pedig 2030-ra alacsonyabb lesz a belsőégésű teherautókénál – derül ki a brit Cambridge Econometrics budapesti irodájának legutóbbi elemzéséből.

Óvatosak lettek a cégek - így választanak hitelt 

Jellemzően saját kapcsolattartójukon keresztül és személyesen tájékozódnak hitelfelvételkor a cégek, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. Több pénzintézetnél is érdeklődnek: tízből alig egy vállalkozás igényel kölcsönt úgy, hogy csak egy banktól kér be ajánlatot.

Mennyire jött be, hogy élelmiszert is vehetünk SZÉP-kártyával? 

Február óta él az a rendelkezés, miszerint a SZÉP-kártyára kapott pénzből élelmiszert is vásárolhatunk.

Ömlött a vállalatok pénze a bankokba 

Meredeken emelkedett ősz a vállalatok bankban tartott pénze. Decemberben valósággal felrobbantak a céges betétek. Ez ugyan januárban visszaállt, de még így is tízezer milliárd forintnál nagyobb az állomány. A cégeknek a bankok hajlandóak magasabb kamatot fizetni, mint a lakosságnak, így aztán a lekötött betétek összege is szépen hízik.

A háború sem akadály, továbbra is rengeteg pénz áramlik az ingatlanpiacra 

Irodaházakat, raktárakat, telkeket és szenvedő hoteleket céloznak idén a magán- és intézményi befektetők. A lakáspiacon is egyre gyakrabban jelennek meg ezek a vevők.

Hogyan vészelhetjük át a következő telet orosz gáz nélkül? 

Oroszország az EU összes gázimportjának 36 százalékát adja, és a végső energiafelhasználás mintegy 10 százaléka származik az orosz gázból. Az egykori keleti blokk országaiban azonban a függőség ennél jóval nagyobb, a legkitettebb ország éppen Magyarország 33 százalékkal. Lehet-e pótolni a kieső mennyiséget, ha leállna az orosz gázszállítás? 

Leminősítették Oroszországot 

Tovább rontotta az orosz hitelminősítésen a növekvő csődkockázat miatt az S&P.

Munkaerőhiány? Most válhat megoldássá a céges egészségbiztosítás 

Ár-érték arányban verhetetlen privát egészségbiztosítást nyújthatnak munkavállalóiknak a hazai vállalkozások az év eleji adócsökkentést kihasználva - számolták ki a Grantis pénzügyi szakértői. Nem csak jelentős megtakarítást eredményezhet ez a kkv-knak, de a járvány okozta egészségügyi helyzet miatt komoly előnyt jelenthet a juttatás a munkaerő toborzásához és megtartásához.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Költségkímélés téma
heti hírlevelére
A befektetéseinknél  is érdemes több lábon állni – interjú

A befektetéseinknél is érdemes több lábon állni – interjú 

Bár mindenki gyenge forintra számít, visszatekintve alig találunk olyan időszakot, amikor a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Interjú.
A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről

A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről 

Minden tizedik magyar munkavállaló aktívan állást keres, mert a jelenlegi munkahelyén nem érzi jól magát.
Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére 

Nem mindennapi megoldással rukkolt elő az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde a kis- és középvállalkozások részére.
Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából

Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából 

Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.

Pénzszerzés

Támogatáshoz juthatnak a baromfisok

Támogatáshoz juthatnak a baromfisok  

A baromfi állatjóléti programban résztvevő víziszárnyas-tartók még az idei évben közel 1,5 milliárd forint egyszeri és kiegészítő jellegű többlettámogatásban részesülnek.

Jogi kisokos

Így ne legyen lehúzás a karácsonyi vásárlásokból

Így ne legyen lehúzás a karácsonyi vásárlásokból  

A vásárlásainkat tudatosan és körültekintően végezzük, miközben tisztában vagyunk fogyasztói jogainkkal is.

Cégblog

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére 

Nem mindennapi megoldással rukkolt elő az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde a kis- és középvállalkozások részére.

Klímablog

Mihez kezdjünk a céges rendezvények üres palackjaival?

Mihez kezdjünk a céges rendezvények üres palackjaival?  

A karácsonyi időszakban sok cég szervez rendezvényeket üzleti partnereinek, munkavállalóinak.

Gazdaság

Erős gazdaságösztönző elemekkel készült a 2025-ös költségvetés

Erős gazdaságösztönző elemekkel készült a 2025-ös költségvetés 

Az egyes kiadási tételekből látható, hogy mely területek a kiemeltek.

Infokom

Ne ész nélkül vegyünk mobiltelefont az ünnepi rohamban!

Ne ész nélkül vegyünk mobiltelefont az ünnepi rohamban! 

Összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo