Kevesebb szerződést kötöttek az építőipari vállalkozások

Augusztusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint megegyezett az egy évvel korábbival. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 5,5 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 8,5 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 4,4 százalékkal alacsonyabb volt a júliusinál.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint augusztusban az előző év azonos hónapjához képest az építményfőcsoportok termelése közül az épületeké 5,5 százalékkal bővült, az egyéb építményeké 8,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 4,9, az egyéb építmények építésében 13,0 százalékkal csökkent a termelés. A speciális szaképítés termelése 12,1 százalékkal emelkedett.

A megkötött új szerződések volumene a 2021. augusztusi bázisnál 50,4 százalékkal kisebb volt. Az épületek építésére kötött szerződéseké 18,3, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 68,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 7,8 százalékkal kisebb volt a 2021. augusztus véginél. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 18,9 százalékkal csökkent, az egyéb építményekre vonatkozóké 0,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

2022 első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 5,3 százalékkal bővült.

 

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo