Komoly segítséget kapnak a német cégek és háztartások

A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint.

A szövetségi parlament (Bundestag) előző heti döntése után hétfőn a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is elfogadta a földgázfogyasztók és a távhővel fűtők sürgősségi támogatásáról szóló törvényt, amely azt szolgálja, hogy addig is mérsékelje az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.

Az egyszeri támogatás több mint húszmillió fogyasztónak jár, az ipari nagyfogyasztókon kívül mindenkinek, így a háztartások mellett a cégeknek, és többi között a kórházaknak és az óvodáknak is.

Az energiaszolgáltatók az állami fejlesztési banktól (KfW) kapják meg a fogyasztóknak elengedett decemberi átalány összegét.

Az egyszeri támogatás után következő lépés lesz a árfék program, amely a kormány tervei szerint februárban indul és 2024 tavaszáig tart majd. Ebben az időszakban a földgáz, a távhő és a villamos energia árát is korlátozzák, kilowattóránkénti 12, 9,5, illetve 40 centben. A kedvezményes ár az előző évi fogyasztás 80 százalékáig jár.

Ez a támogatás is minden fogyasztóra kiterjed, kivéve a nagyjából 25 ezer ipari földgáz-nagyfogyasztót, akiknek külön támogatási programot indítanak, a tervek szerint januártól.

Németországban a földgázpiacon egyszerre okoz gondot a tavaly megindult drágulás, amely Oroszország Ukrajna elleni háborújával további lendületet vett, és a kínálat szűkössége, amely ugyancsak összefügg az Ukrajna elleni orosz támadással.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo