Info & tech cikkek


Ne csak tippeljük, hogy elégedettek-e az ügyfelek!

Ne csak tippeljük, hogy elégedettek-e az ügyfelek! 

Egyszerűbb annak újra eladni valamit, aki már egyszer vásárolt Öntől. A vevők pedig általában akkor válnak visszatérő vevőkké, ha elégedettek a termékünkkel, szolgáltatásunkkal és a kiszolgálással is. Így hát a kérdés a következő: hogyan lehet mérni mennyire elégedettek a vevők?
Könnyes búcsú a roamingdíjaktól

Könnyes búcsú a roamingdíjaktól 

Elfogadta az Európai Parlament kedden azt a jogszabálycsomagot, amelynek értelmében kevesebb mint két év múlva megszűnnek a roamingdíjak az Európai Unióban, és amelyben meghatározták a netsemlegesség szabályait is az IP telefonszolgáltatások, vagy az internetes zeneszolgáltatók blokkolására.
Nem csak a műveltség számít – képezni kell a munkavállalókat

Nem csak a műveltség számít – képezni kell a munkavállalókat 

Az ESET tanulmánya szerint a brit munkavállalók többségéből hiányzik a biztonságtudatosság és sokszor magukat is különféle veszélyeknek teszik ki. Tapasztalatok alapján, Magyarországon sem jobb a helyzet.
Szinte elkerülhetetlen, hogy megtámadjanak minket

Szinte elkerülhetetlen, hogy megtámadjanak minket 

Öt rosszindulatú számítógépes támadásból négy komoly problémát okoz a felhasználóknak – közölte a Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat. Leggyakrabban a felhasználók a számítógép teljesítményének lassulását észlelték, 30 százalékuk tapasztalt zavaró reklámokat, és a megkérdezettek 20 százaléka talált kéretlen programokat készülékén.
Öt nyomós érvünk is van a privát felhő mellett

Öt nyomós érvünk is van a privát felhő mellett 

Rugalmasságának és méretezhetőségének köszönhetően a privát felhő képes megfelelni a folyamatosan változó igényeknek. A SUSE öt olyan felhasználási területet mutat be, ahol rendkívül hatékonyan, gyors megtérülés mellett használhatók ki a privát felhő előnyei.
Ezért büntetik a netes óriások a magyar webshopokat

Ezért büntetik a netes óriások a magyar webshopokat 

A webes keresők büntetik azokat a cégeket, amelyek nem hitelesítik weboldalukat. A Google, a Bing és a Mozilla is hátrasorolja azokat, akik nem védik az oldalukat és felhasználóikat. Még mindig csak a vállalatok töredéke látja, hogy az SSL nem csupán biztonságot ad, de hiánya forintosítható versenyhátrányt okoz.
Nincs messze az idő, amikor hallgatni fognak ránk a gépek

Nincs messze az idő, amikor hallgatni fognak ránk a gépek 

Napjainkban egyre több olyan eszköz jelenik meg, amely hangvezérléssel működik, és hamarosan eljön az idő, amikor már szinte mindegyikük hallgatni fog ránk. Ezáltal nem csak a kezünk szabadul fel, de a fejlődés azt is lehetővé teszi, hogy az egyes készülékek – és a mögöttük álló szolgáltatók – minden eddiginél mélyebben megismerhetnek minket. Veszélyes lehet ez? A NetIQ szakértői szerint a vállalati informatikában már vannak jól bevált módszerek, amelyek irányt mutathatnak a témában.
Mit és kinek lehet online eladni?

Mit és kinek lehet online eladni? 

Az internetezők többsége legalább negyedévente rendel valamit online, háromnegyedük szerint a weben sokkal egyszerűbb válogatni a termékek között, mint személyesen egy üzletben. A háztartási kisgép, a könyv és okostelefon a legnépszerűbb három termékkategória. A vidéken élők inkább otthonra rendelik a termékeket, a budapestiek szívesen veszik át rendelésüket személyesen – derül ki az Extreme Digital felméréséből.
Uniós pénzből fejlesztenék a céges IT-t a kkv-k

Uniós pénzből fejlesztenék a céges IT-t a kkv-k 

Jelentős változások történnek a hazai vállalati IT-piacon: az eszközpark-beruházások terén jelentős növekedés várható, ám visszaesőben a készpénzes finanszírozási megoldás, helyét egyre inkább az uniós támogatások és a bérlet veszi át – derült ki a Rentaserver Kft. által végzett felmérésből.
Ha már meglopnak, legalább vegyük észre

Ha már meglopnak, legalább vegyük észre 

Egyre több és kifinomultabb támadás éri a vállalati rendszereket, és gyakran már nem is csak az a kérdés, hogy hozzáférhetnek-e adatainkhoz illetéktelenek, hanem hogy értesülünk-e erről. Ahhoz, hogy erre a kihívásra megfelelő választ adhassunk, mélységében kell ismerni a lehetséges támadási módokat és a veszélyeztetett rendszereket is az S&T álláspontja szerint.

Mobilfizetés: még hátravan az áttörés 

2002-ben jelent meg Magyarországon az első olyan mobiltelefonra kialakított megoldás, amellyel a pénzügyeinket intézhettük. Az elmúlt 13 évben a mobilfizetésnek számos ága bontakozott ki, ám a parkolási díj mobilon keresztül történő kifizetését leszámítva egyetlen mobilfizetési megoldás sem tudott jelentős áttörést elérni az aktív felhasználók számát tekintve.

Kilakoltatja a feltört oldalakat a Google 

A Google új algoritmusváltoztatások sorozatát indította útjára, azért, hogy megbirkózzon a találati listát elárasztó feltört spam tartalmakkal szemben. A bejelentés szerint a hatások igen komolyak lehetnek, a változtatások a keresések 5 százalékát is érinthetik.

Ezt gondolja át, mielőtt weboldalt készít magának 

Sok kisvállalkozás azt gondolja, nem engedheti meg magának anyagilag egy weboldal létrehozását. Tévedés! Kevéske befektetés és sok átgondolás kell hozzá. Segítünk, hogy hatékonyabb legyen!

Mindig figyeljük a hátsó ajtót! 

A szoftverekben és informatikai eszközökben nagy általánosságban elrejtett „hátsó ajtók” (backdoor) ellen csak rendszerszinten lehet felvenni a küzdelmet. A veszélyt kikerülni nem lehet, csak védekezni ellenük.

Újra felülírja a SEO-szabályokat a Google? 

A Google újra arra készül, hogy felforgassa a találati listák megjelenését. Az elmúlt hetekben számos hír és hivatalos közlés látott napvilágot, ami a keresőóriás algoritmusának újabb változtatásait helyezi kilátásba – ezeket gyűjtötte össze a kulcsszo.hu.

Jár-e kártérítés, ha nem megy a net? 

Internet nélkül ma már az üzlet sem megy. Bizonyos tevékenységeknél akár jelentős bevételeket is bukhatunk, ha akadozik vagy szünetel a szolgáltatás. Kártérítést kérni viszont nem egyszerű.

Mire jó az e-mail lista a Facebook hirdetésnél? 

A kampányok során törekednünk kell rá, hogy több platformon érjük el az érdeklődőket. Ehhez ad kiváló segítséget a Facebook azzal, hogy a már meglévő adatbázisainkat feltölthetjük a hirdetési fiókunkba.

Nem szabad kihagyni a bankkártyás fizetést 

Szinte sehol sincs akkora zűrzavar a fejekben, mint az online fizetési lehetőségek területén, és azon belül konkrétan a bankkártyás fizetésnél. Ezért szakértő partnerünk cikkében igyekszik bemutatni a bankkártyás fizetés előnyeit egy webshop esetén.

Mi van a felhőben? Lehet, hogy meglepődne 

A felhő hasznos lehetőség számtalan szempontból. Azonban – mint minden más eszköz esetében is – ha nem vagyunk körültekintőek a használatakor, érhetnek kellemetlen meglepetések.

A sikeres szoftverbevezetés 7 pontja 

Informatika nélkül ma már nem elképzelhető egy cég működtetése - már a törvényi előírásoknak sem tudunk ennek hiányában megfelelni. De a hatékonyság miatt is érdemes kihasználni az új fejlesztések nyújtotta lehetőségeket. A többség számára egy szoftver bevezetés azonban inkább félelmetes és utálatos dolog. Nem kéne így lennie.

A felhőbe költöznek a magyar cégek 

A felhő számítástechnika lehet a vállalati IT-költségek csökkentésének egyik legfontosabb eszköze – vélekedett Ablonczy Balázs, az SAP magyarországi ügyvezető igazgatója. A szakember szerint várhatóan egyre több cég fog a felhőbe költözni.

Az alkalmazott és a telefonja a legnagyobb veszély 

Ma Magyarországon a biztonsági megoldások számítanak a második leggyorsabban növekedő szoftverszegmensnek. Ezen belül is a biztonság- és sérülékenységkezelés, valamint a személyazonosság- és hozzáférés-kezelés számít kiemelkedő területnek.

Automatizáltan lehet igazán hatékony az értékesítés 

Egy jó CRM-rendszer fókuszában az értékesítési folyamat áll, lényege, hogy az összes adat és feladat naprakészen egy rendszerben van. Egy gyakorlati példán keresztül bemutatjuk, hogyan segíti a rendszer egy kereskedelmi cég működését.

Milyen színű legyen a webshop? 

A webáruház tervezésének folyamatában az egyik legkritikusabb pont a design, ugyanis itt megjelennek olyan szubjektív faktorok, mint a színek – ahol csak egy alapos piackutatás segíthet döntésre jutni.

A dolgozónak is tennie kell a biztonságért 

Számos olyan alkalmazott dolgozik a különféle szervezeteknél és vállalatoknál, aki a számítógépet csak a legalapvetőbb feladatokra tudja használni. Ez sokszor komoly problémává válhat, mivel a kiberbűnözők egyre inkább az ilyen alkalmazottak tudatlanságát vagy hiszékenységét használják ki.

Fénysebességű változások: aki lemarad annak vége 

Három éven belül szupergyors internet hálózhatja be egész Magyarországot. Ez létfontosságú a társadalmi és gazdasági fejlődés szempontjából, hiszen a gőzerővel dübörgő digitális ipari forradalom életünk minden területét átszövi. Aki nem alkalmazkodik a fénysebességű változásokhoz, az pedig lemarad, és előbb-utóbb elbukik.

Mennyit dobunk ki az ablakon? 

Sokan nem veszik figyelembe a hatékonyság növelésénél az olyan irodai eszközöket, amik a mindennapos munkavégzés alapkellékei, mint a nyomtatók. Felteszünk néhány kérdést, amelyek megválaszolásával kideríthetjük, mennyi pénzt és munkaidőt szórunk ki évente az ablakon.

Kilátásban a felhősödés 

A következő években felgyorsul a felhőszolgáltatások térnyerése a kelet-közép-európai térségben, így Magyarországon is – állítja az IDC piackutató régiós és magyar piacra vonatkozó előrejelzése. A bővülés dinamikus lesz, a következő időszakban évente átlagosan 46,1 százalékos növekedést jósol a piackutató.

Így lesz könnyebb menedzselni a céges Facebookot 

Szinte már unalomig ismételgetjük, hogy a Facebook nagyszerű eszköz egy kisvállalkozás üzletmenetének támogatására. Mondani azonban könnyebb, mint megcsinálni. Pláne, hogy ha valóban ki akarjuk használni a Facebook előnyeit, számos feladatunk lesz vele kapcsolatban. Ezek elvégzésében viszont applikációk is segítenek.

Idegen nyelvű webshop? Csak haladóknak 

Webáruházat indítani magyarul sem egyszerű, de külön izgalmassá válik a dolog, ha több nyelv is szóba kerül. Ilyenkor ugyanis nem csak a fordításokkal kell megküzdeni, de bizony technikailag és marketing ügyileg is sok érdekes kérdés felmerül. Szakértő partnerünk a Webshop Experts segítségével megmutatjuk, hogy milyen megoldások vannak a többnyelvűség kivitelezésére, mikor melyiket célszerű választani, és milyen módon lehet az egyes problémákat megoldani!

Így lehet kontrollálni a partnereket 

Több partner munkáját kellene egyszerre ellenőrizni, de képtelenség teljesen átlátni, ki és pontosan mit csinál? Egy valós példán keresztül mutatjuk be, hogyan lehet összefogni egy országos viszonteladói hálózatot CRM-mel.

App nélkül esélye sincs egy étteremnek? 

Nem létezik az az üzlet, amelynek nincs saját mobil applikációja. Erős kijelentésnek tűnhet elsőre, de a mutatók egyre inkább ezt az állítást igazolják, legyen szó világviszonylatról, vagy akár hazai piaci trendekről. Egyszerűen elengedhetetlen, hogy egy cégvezető tisztában legyen a felhasználói elvárásokkal. Régebben a csapból is az folyt, hogy „ha nem rendelkezik saját weboldallal, nem is létezik”, immár ez az örök érvényű kijelentés kiterjedt a mobil alkalmazásokra is.

Az olajipar is ráérzett az M2M ízére 

A következő öt évben dinamikusan növekszik a kereskedelemben és az energiaiparban alkalmazott vezeték nélküli gép-gép közötti kapcsolatok (M2M) és a mögöttes eszközök száma a világon – derül ki a Berg Insight előrejelzéséből.

A gépeknek is kell a gondoskodás 

Masszív informatikai háttér nélkül ma már szinte egyetlen cég sem működhet sikeresen. Jó esetben viszont tudomást sem kell vennünk arról, hogy mi miért működik, egyszerűen csak használjuk. De akkor ki gondozza? Szakértőnk segít.

Mit érdemes automatizálni a webáruházban? 

A legtöbb webáruházban eljön az a pillanat, amikor nehézkesebbé válik a megrendelések összeállítása és egyre több időnket veszi el. Míg kezdőként napi 1-5 csomagot kellett összeállítanunk mostanra akár napi 10, 20 vagy akár napi 50, 100 megrendelést is kezelnünk kell. Mutatunk néhány lépést, amivel hatékonyabbá, gyorsabbá tehetjük a működésünket.

Így szálljunk ki a felhőből 

Egyre népszerűbbek a felhőszolgáltatások az IT-infrastruktúraüzemeltetők körében, ugyanakkor egyelőre kevesen gondolnak arra, hogy mit is fognak tenni, ha egyszer majd egy adott szolgáltatást vagy az egész felhőbe kivitt infrastruktúrát vissza szeretnék költöztetni egy saját üzemeltetésű fizikai környezetbe vagy esetleg át szeretnék költöztetni egy másik felhőszolgáltatóhoz.

5 hasznos tipp jelszóváltás előtt 

Ha 6 karakterből álló jelszót használ, bármelyik online fiókjánál (közösségi oldalakon, webmail belépéskor, webshopokban, online bankoláskor), érdemes sűrűn változtatnia a belépési kódját. Miért? Mert bonyolultságtól függően akár egy szempillantás vagy egy kézilabda meccs félideje is elég lehet ahhoz, hogy illetéktelenek feltörjék egy átlagos asztali PC-vel. Az Invitel szakértői tippjeit érdemes megfogadni.

Az alapok nélkül csak szenved a webshop 

Van néhány olyan alapvető „SEO-elv”, amelyeket nemcsak a webáruházak de a weboldalak optimalizálása során is figyelembe kellene venni, azonban sokszor éppen ezek az alapok maradnak ki a folyamatból – figyelmeztet szakértő partnerünk.

Nem jönnek a látogatók? Ez lehet a háttérben! 

Sajnos gyakran előfordul, hogy egy-egy céges weboldal Google-ból érkező forgalma egyik-napról a másikra megfeleződik. Mi állhat a háttérben? Erre kerestük a választ.

Jobb lenne félni a mobiloktól 

Sok kisvállalkozás tulajdonosa úgy véli, hogy a BYOD nem jelenthet veszélyt cége számára, és nem tesz a mobilkészülékek biztonságára irányuló erőfeszítéseket, míg a munkavállalók azon a véleményen vannak, hogy a biztonság megteremtése a munkaadó feladata, derült ki a Kaspersky Lab tanulmányából.

Miért a hazait? 

Van egy furcsa magyar szokás: jobban szeretjük a külföldit. Holott a helyi piacon szocializálódott, hasonló méretű megoldásszállítók már egy szóból megértik a problémát, és könnyebben adnak rá jó választ. A vállalatirányítási rendszerek esetében sem feltétlenül a nagy multinacionális szoftvercégek kínálatában kell keresnie egy hazai kkv-nak a számára ideálisat.

Öt újítás, amit minden cégvezetőnek meg kell fontolnia 

Minden cégvezető tudja, hogy lépést kell tartania a technológiai újításokkal, hogy megőrizhesse vállalata versenyképességét. Most mutatunk öt olyan megoldást, amivel időt, pénzt és rengeteg problémát megspórolhatunk és az egészségünkre is vigyázhatunk.

Mi határozza meg a vállalati IT piacot az idén? 

Mire érdemes ügyelni az idén az informatikai trendek területén? Az év második felében néhány dologról már biztosan kijelenthetjük, hogy már biztosan ezek lesznek a 2015-ös év nagy durranásai. Az Avnet Technology Solutions magyarországi leányvállalatának ügyvezetője, Bartha Péter három pontban foglalta össze, hogy milyen technológiai trendek figyelhetők meg 2015-ben a vállalati IT piacon.

Mobilapp nélkül már a traktor sem megy 

„A mobiltechnológia ma már a mezőgazdaságban is helyet kap. Sőt, a minőségi mezőgazdasági termékek előállítása nehezen megoldható az adatátviteli technikákra épülő precíziós gazdálkodás nélkül” - tájékoztatott Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.

Itt a nyári honlap karbantartások ideje 

A legtöbb aktív kisvállalkozás folyamatosan próbál lépést tartani az internetes világ fejlődésével. Ez azonban még koránt sem azt jelenti, hogy online megjelenésük hatékony, célravezető és fókuszált. Szakértőnk szerint javarészt azért, mert a legtöbb céges honlap nem váltja be a hozzá fűzött nagy reményeket. Összeszedtük, mit érdemes átnézni a nyári uborkaszezonban.

A kicsikre vadásznak az internet rosszfiúi 

Az adatbiztonság az egyik legtöbbet emlegetett téma az IT iparban, a problémát a nagyvállalatok is egyre szigorúbban veszik. A kisebb vállalkozások viszont a limitált költségvetés miatt folyamatos veszélyben vannak a kibertámadásokkal szemben.

Üzleti intelligencia: létszükséglet? 

Egyre élesedik a verseny a piacon az ügyfelek a vásárlók kegyeiért. A kisvállalatoknak ebben a harcban a rugalmasságukra kellene támaszkodniuk, alaposan ismerniük az ügyfeleik igényeit és gyorsan reagálniuk a piaci változásokra. Ebben az egyébként minden cégnél keletkező nagy mennyiségű adattömeg lehetne a segítségükre, ám ezt az adattömeget csak egy megfelelő elemző szoftverrel lehet hatékonyan kezelni. Ezeknek a szoftvereknek, a ún. Business Intelligence rendszereknek fejlődésével eljött az idő, hogy a kis- és közepes vállalatoknak is érdemes megvizsgálniuk bevezetésüket. Most azt is eláruljuk, hogy mit nyerhetnek vele a kkv-k!

Rákaptak a cégek az M2M-re 

Egy év alatt 23 százalékkal nőtt az M2M technológiát használó vállalatok száma, így világszerte a cégek több mint negyede használ termelékenysége javítására valamilyen M2M (machine-to-machine) technológiát.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Info & tech téma
heti hírlevelére
A befektetéseinknél  is érdemes több lábon állni – interjú

A befektetéseinknél is érdemes több lábon állni – interjú 

Bár mindenki gyenge forintra számít, visszatekintve alig találunk olyan időszakot, amikor a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Interjú.
A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről

A CIB párbeszédre buzdít a jó munkahely összetevőiről 

Minden tizedik magyar munkavállaló aktívan állást keres, mert a jelenlegi munkahelyén nem érzi jól magát.
Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére 

Nem mindennapi megoldással rukkolt elő az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde a kis- és középvállalkozások részére.

Költségkímélés

Az eladóknak kedvezett az ősz az ingatlanpiacon

Az eladóknak kedvezett az ősz az ingatlanpiacon  

A vevők alkupozíciójának nyár eleji erősödése csak rövid életűnek bizonyult, ősszel már ismét kevesebb kompromisszumra kényszerültek a lakáseladók.
Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából

Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából 

Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.

Pénzszerzés

Támogatáshoz juthatnak a baromfisok

Támogatáshoz juthatnak a baromfisok  

A baromfi állatjóléti programban résztvevő víziszárnyas-tartók még az idei évben közel 1,5 milliárd forint egyszeri és kiegészítő jellegű többlettámogatásban részesülnek.

Jogi kisokos

Így ne legyen lehúzás a karácsonyi vásárlásokból

Így ne legyen lehúzás a karácsonyi vásárlásokból  

A vásárlásainkat tudatosan és körültekintően végezzük, miközben tisztában vagyunk fogyasztói jogainkkal is.

Cégblog

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére

Tőzsdei mentorprogram indul a kis- és középvállalkozások részére 

Nem mindennapi megoldással rukkolt elő az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde a kis- és középvállalkozások részére.

Klímablog

Mihez kezdjünk a céges rendezvények üres palackjaival?

Mihez kezdjünk a céges rendezvények üres palackjaival?  

A karácsonyi időszakban sok cég szervez rendezvényeket üzleti partnereinek, munkavállalóinak.

Gazdaság

Teljesen megváltozhat a budapesti lomtalanítás

Teljesen megváltozhat a budapesti lomtalanítás  

Gyűjtőpontokra kellene vinni a hulladékot. Jövőre döntenek a végleges modellről. 

Infokom

Ne ész nélkül vegyünk mobiltelefont az ünnepi rohamban!

Ne ész nélkül vegyünk mobiltelefont az ünnepi rohamban! 

Összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo