Friss cikkeink

Nem biztos, hogy jó ötlet, ha bespájzolunk adószámokból
Pár héttel ezelőtt meghozott ítéltében az Európai Bíróság rugalmasan értelmezte az úgynevezett „háromszögügyletekre” vonatkozó áfaszabályokat. Míg az adózó javára döntő ítélet adótervezési lehetőséget biztosít nemzetközi áruértékesítés és -fuvarozás szereplői számára, az ötletekkel csínján kell bánni – véli a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Itt van a karbonárral igazított tőzsdeindex
A S&P Dow Jones olyan indexeket indít, melyek a 2030-ra prognosztizált karbonárfolyamot bekalkulálják a cégek teljesítményébe, s ezzel együtt a várható árfolyamába is. A légszennyezés megfizettetésével mint költségtétellel terhelve máshogy fog kinézni sok-sok multi piaci kapitalizációja.

Startupversenyekkel az ágazatok zöldüléséért
Új módi, hogy amikor egy szektort környezetbarátabbá akar tenni egy világcég, az új technológiákat felfedezendő versenyt hirdet a startupok között. Jót tesz az ilyesmi a versenyt meghirdető világvállalatnak. Ilyen húzáshoz folyamodott a Cargill agrármulti.

A siker titka, hogy egy dolgot nagyon jól csinálnak
Az e-kereskedelemnek köszönhetően feltörőben vannak a kisebb, specializálódó márkák a divatiparban. A folyamat vesztesei a ruhaboltláncok és a márkaboltok.

Sok pénzt hoznak Ukrajnának a vendégmunkások
A privát pénzátutalások volumene külföldről Ukrajnába az idei év első öt hónapjában 30 százalékkal haladta meg a tavalyi év hasonló időszakáét és elérte a 4,5 milliárd dollárt - adta hírül Bohdan Danilisin, az ukrán jegybank tanácsának elnöke szerdán Facebook-oldalán.

Kriptovaluta-szak is indul egy főiskolán
Egy kínai milliárdos 300 millió dollárból épít az USA-ban egy kriptovalutákhoz kapcsolódó technológiákkal foglalkozó innovációs hubot, és mellé egyetemi képzést is indít, írja a Bitport.

GDPR gyakori kérdések: Melyek az adatvédelmi tisztviselő feladatai?
Május 25-től hatályos az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, köznapi nevén a GDPR. Sorozatunkban a fogyasztók számára – és a munkáltatóknak is fontos – leggyakoribb kérdésekre adunk válaszokat az Európai Bizottság tájékoztatásának segítségével.

Európai Bíróság: nem közölhető újra egy nyilvános Facebook-fotó sem
Az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a szerző engedélyével online hozzáférhetővé tett fotó nem használható fel a szerző újabb engedélye nélkül egy másik honlapon, azonban kiskaput jelenthet ez alól a kattintható hiperlinkek használata.

Újabb gigabírság multicégeknek: a webshopoknál is számít a versenyjog
Az Európai Bizottság négy nagy háztartási elektronikai céget (Asus, Philips, Pioneer és Denon & Marantz) sújtott több, mint 111 millió eurós bírsággal – tájékoztatott a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda. Az eljárás 2017 februárjában indult meg, ugyanis felmerült annak a gyanúja, hogy az említett cégek meghatározzák, hogy az online kereskedőik (tipikusan web áruházak, amelyeket kisebb vállalkozások üzemeltetnek) milyen áron értékesíthetik tovább termékeiket.

Infláció: 20 százalékkal drágultak a külföldi utazások
A júniusi 3,1 százalékról júliusban 3,4 százalékra ugrott az infláció. A maginfláció ugyanakkor stabilnak mondható. A K&H vezető elemzője szerint az idei átlagos infláció 2,8 százalék körül lehet.
Két és félszeres forgalom várható a hosszú hétvégén
Több mint két és félszeresére nő a szállásadók forgalma az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Átlagosan 46 650 forintot fizetnek a vendégek foglalásonként a Szallas.hu elemzése szerint. Úti célok közül Siófok, Hajdúszoboszló, Eger, Szeged és Gyula a legkeresettebbek.
Három és fél százalékkal nőttek a fogyasztói árak
A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júliusban, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Nem csak keleten veszik a használt német dízeleket
Miután a használt dízel-autók Németországban csak rossz áron adhatók el, azokból évente százezerszám visznek ki Nyugat-és Kelet-Európába.
Eufória a lakáspiacon: a kereslet és az árak is tovább emelkedhetnek
Az ingatlanpiac egészét illetően még sosem voltak ennyire derűlátók a piaci szereplők.A GKI fővárosi ingatlanpiaci indexe 3, míg az országos csaknem 2 ponttal emelkedett az előző (idén áprilisi) felméréshez képest. Mindkét index éves alapon 4-4 ponttal emelkedett, s ezzel historikus csúcsukra emelkedtek.
Hogyan lesz a munkáltató márka mindenki szívügye?
Az employer branding egy nagyon felkapott témává vált az elmúlt években. Manapság már elvárás, hogy egy vállalat tudatos munkáltatói arculattal rendelkezzen, mérettől függetlenül. Miért lényeges, hogy a munkáltatói márka mindenki az ügyévé váljon egy szervezetben? Hogyan válik az employer branding egy cég alapvető üzleti értékteremtő eszközévé? Hogyan lehet a munkáltatói értékeket és a munkavállalói élményt fejleszteni?
Veszélyes, ha ellustulunk a nyaralás alatt
Ne hagyjunk fel a mozgással szabadság alatt sem: ez veszélyes az egészségre, különösen, ha nem vagyunk már fiatalok. Építsük be a sportolást akkor is a napirendünkbe, hogy egészségesek maradhassunk - tanácsolják szakemberek.
Így védje kedvencét a forróságban
Kövessék a rend őreinek példáját és húzzanak cipőt a forró nyárban kedvenceik lábára, mert azokat süti a forró aszfalt – hangzik a zürichi rendőrség felhívása.
Most már a klímaváltozás hatásait is nézheted a műholdas képeken
A felhasználók hamarosan a Google egy új platformján figyelhetik az ökoszisztémák változását. A Google célja az, hogy a kormányok és a környezetvédő szervezetek hozzásegítse a hatékony ökopolitika kialakításához és a felelős döntéshozatalhoz.
Kizöldül a bécsi IKEA
A vásárlói szokások változása miatt a belvárosban, teljesen autómentes, zöld homlokzatú áruházat nyit a svéd bútoróriás, az IKEA Bécsben. Az áruházban mindent ki szabad majd próbálni, hazavinni viszont csak azt lehet, ami egy szatyorba belefér.
Városi legendák gyűjtésébe fogott a Nébih
Az élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos, széles körben elterjedt „városi legendák” összegyűjtésére vállalkozott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az érdeklődők az „élelmiszeres mítoszokat” augusztus végéig online űrlapon küldhetik el a hivatal számára, a legnépszerűbb legendákat szakértői elemzésnek vetik alá.
Atomerőművek is leálltak a hőség miatt
A nukleáris energia üvegházgáz-szempontból az egyik legtisztább energiaforrás, azonban a klímaváltozás mégis kérdésessé teszi a jövőjét. Ennek egészen praktikus oka van: túl meleg van ahhoz, hogy működjenek.
Hazánkból indul a tűzvédelem digitális forradalma
Egy magyar fejlesztésű applikáció digitalizálja a tűzoltó készülékek minden adatát, így védi a környezetet a felesleges papírfelhasználástól, a karbantartók számára pedig rengeteg időt spórol, akik mostantól a mobiltelefonjuk segítségével pár perc alatt elvégezhetik azt, ami eddig több óráig tartott. A tűzvédelem digitalizációja hazánkból indulva a régiós piacokat is elérte; hamarosan Csehországban és Szlovákiában is áttérhetnek a digitális megoldásokra.
GDPR gyakori kérdések: Milyen szabályok érvényesek az EU-n kívül?
Május 25-től hatályos az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, köznapi nevén a GDPR. Sorozatunkban a fogyasztók számára – és a munkáltatóknak is fontos – leggyakoribb kérdésekre adunk válaszokat az Európai Bizottság tájékoztatásának segítségével.
Anyagi csőd az iskolakezdés, nincs mindenütt ingyen tankönyv
Egy általános iskolás-korú gyermek beiskolázása tudatos anyagi felkészülést igényel a magyar szülők részéről: az alapvető felszerelések beszerzése széles skálán, 10 ezertől 30 ezer forintig terjed. Nincs mindenhol táska és ingyen tankönyv, így minimum 7-15 ezer forint kiadással lehet számolni.
Három tanács, hogyan fogja betartani a grafikusod a határidőket
Amikor már megrendeltük egy grafikustól a munkát, mit várhatunk el annak érdekében, hogy úgy érezzük, maximálisan kiszolgáltak minket és nyugodtak lehetünk, hogy tartani fogják a határidőket?
Eltűnőben a nagyvállalatok optimizmusa
Év elejéhez képest látványosan mérséklődött az optimizmus a hazai nagyvállalatok körében. A legnagyobb hazai cégek egy éves várakozásait jelző K&H nagyvállalati növekedési index 3 ponttal csökkent, így jelenleg 8 ponton áll, mivel a cégek kisebb árbevétel-növekedéssel és beruházási szándékkal terveznek.
Behúzta a féket az ipar
Júniusban az ipari termelés a várakozásoknál kisebb mértékben növekedett az előző év azonos időszakához képest. A KSH szerint ez kevesebb a 4 százalékos piaci várakozásnál, és az első félév átlagánál.
Káosztól tartanak az ingatlanfejlesztők a kedvezményes áfakulcs megszűnése miatt
Átmeneti intézkedéseket, 2020-tól pedig új, fokozatos adóteher növelést eredményező rugalmas áfa- és illetékszabályozást javasol a lakásépítésekre a legnagyobb ágazati szereplőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK). A javaslatcsomagot a szervezet eljuttatta a kormánynak is.
Akár 100 dollár is lehet egy hordó olaj az év végére
90 dollár fölé is emelkedhet az olaj hordónkénti ára az Iránnal szembeni szankciók hatásár a CNBC-nek nyilatkozó szakértő szerint.
Venture EU: 675 milliárdos tőkeprogram indul
Több százmilliárd forintos uniós tőkeprogram indul a következő 1-2 évben, amelyen keresztül 1500 innovatív vállalat találhat befektetőre. IT, orvostudományi és zöldenergiai startupokat biztosan támogatnak majd.
Lévai Richárd: 5 új trend az okosmarketingben
Milyen új okos megoldások és trükkök segíthetik a vállalkozásokat termékskálájuk vagy szolgáltatásuk népszerűsítésében - tette fel a kérdést Lévai Richárd, az RG Stúdió Kft. marketingvezetője a Piac & Profit Cégmarketing konfereciáján. Az okos eszközök és a geolokációs applikációk most már célzottabb és költséghatékonyabb elérést tesznek lehetővé.
Befektetőt keresnek egy lakótelepi kísérlethez
Könnyűszerkezetes elemekkel bővítik ki az egyik lakóházat a budapesti József Attila lakótelepen, így bővítik a lakások alapterületét. Ez jó lehetőség lehet a befektetőknek.
Trump eltörli Obama zöld törvényét: perelik a kormányt a tagállamok
Az Obama-adminisztráció az üzemanyaghatékonyságra vonatkozó előírásokkal kívánta csökkenteni a közlekedés emisszióját. Ezt törölné el Trump és a tagállamoknak azt is megtiltaná, hogy a szövetségi kormányénál szigorúbb légszennyezésellenes törvényeket léptessenek hatályba. Ezt a módosítást támadná meg 19 tagállam.
Nemcsak cenzúrázott keresővel készülhet Kínába a Google
Egyre látványosabbnak tűnik a Google visszatérése Kínába, írja a Bitport a Bloomberg alapján. Nemcsak cenzúrázott kereső, de felhőalapú szolgáltatás indítására is készülhet az amerikai cég, akik továbbra sem kommentálják az értesüléseket.
Annyit kérnek egy kiadó szobáért mint öt éve egy lakásért
Az ingatlan.com adatai szerint augusztus első napjaiban a kiadó téglalakásokért átlagosan 150 ezer forintot kértek Budapesten egy hónapra. Az albérletpiaci drágulás miatt ma már egy budapesti kiadó szobáért annyit kérnek, mint egy garzonért öt évvel ezelőtt.
Több ukrán vendégmunkást szeretnének a csehek
Felgyorsítanák az ukrán munkaerő behozatalát és megdupláznák az engedélyek számát a cseh cégek, mert a növekvő munkaerőhiány kezdi korlátozni termelésüket – írja elemzésében az iHNED gazdasági és politikai hírportál.
GDPR gyakori kérdések: Szükségem van-e adatvédelmi tisztviselőre?
Május 25-től hatályos az Európai Unió új adatvédelmi rendelete, köznapi nevén a GDPR. Sorozatunkban a fogyasztók számára – és a munkáltatóknak is fontos – leggyakoribb kérdésekre adunk válaszokat az Európai Bizottság tájékoztatásának segítségével.
Mától élnek az Irán elleni amerikai szankciók
Az Egyesült Államok teljes mértékben érvényesíttetni fogja az Irán elleni szankciókat - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap este az alaszkai Anchorage-ben - szingapúri útjáról visszatérőben az Egyesült Államokba - az őt kísérő újságíróknak.
Önkéntes pénztárak: van élet a cafeteria beszántása után?
A cafeteriarendszer megnyirbálásával a munkáltatók már nem fizethetnek kedvezményesen a munkavállalók önkéntes egészség- vagy nyugdíjpénztáraiba sem. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnökét, Dr. Kravalik Gábort kérdeztük arról, milyen lehetőségek maradnak az öngondoskodásra.
A brit külkereskedelmi miniszter szerint kemény brexit lesz
A brit külkereskedelmi miniszter szerint egyre nő annak az esélye, hogy nem születik megállapodás az Egyesült Királyság európai uniós tagsága megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről. Liam Fox az Európai Bizottságot hibáztatva úgy vélekedett, már 60 százalék a valószínűsége ennek.
Évi 9,5 százalékos hozamot ígértek, eljárást indít az MNB
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a prágai székhelyű Perfectum Consulting CZ SE-nek, hogy jogosulatlanul betétet vagy más visszafizetendő pénzeszközt gyűjtsön. A társaság az MNB szerint irreálisan magas hozamot és tőkegaranciát ígér ügyfeleinek.
GDPR: eddig 79 adatvédelmi incidens
A május végén hatályba lépett uniós adatvédelmi szabályozás első két hónapjában átlagosan naponta egy adatvédelmi incidenst jelentettek be a vállalkozások. Ez az incidensek valós számának valószínűleg csak a töredéke.
Mi az a társadalmi bizonyíték és hogyan kereshetünk vele pénzt?
A social proof, azaz a társadalmi hitelesség fogalmát járta körül a Kosárérték e-kereskedelmi magazin cikke. A vevő szívesebben vásárol ott, ahonnan tudja, hogy mások is elégedetten távoztak, így a kereskedőnek megéri időt, pénzt és odafigyelést áldozni arra, hogy egyének véleményét bizonyítékként használja.
Szabad hétfő délelőttel a munkahelyi stressz ellen
A japán kormány arra ösztönzi a vállalatokat, hogy biztosítsanak szabad hétfő délelőttöt munkatársaiknak, javítandó az ország merev munkakultúráján.
20-40 százalékkal is felviheti a BMW-gyár a debreceni ingatlanárakat
Mester Nándor, az Otthontérkép Csoport vezető elemzője szerint 20-30, vagy akár 40 százalékkal is emelkedhetnek a lakásárak Debrecenben 3-4 éven belül, amikor igazán beindul a gyártás a BMW új, a hajdúsági városban létesülő gyárában.
Uniós pénzek: szép volt, amíg tartott
2006 és 2015 között – jelentős részben a válság következtében – 4,5 százalékos növekedést produkált a magyar gazdaság, míg az uniós források nélkül 1,8 százalékkal visszaesett volna a nemzeti össztermék a KPMG és a GKI Gazdaságkutató tanulmánya szerint. A 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban elérhető pályázatok oroszlánrészét a kormány már kiírta, és jelentős mértékben kifizette. Vajon mennyire költöttük hatékonyan a pénzeket?
A sikeres webáruházak már tartalomszolgáltatók is
A jó termékeknél és a jól használható website-nál többet kell ma már nyújtani a vevőnek. Olyan történetbe kell belehelyezni, ami vásárlásra serkenti és lojalitást ébreszt benne, derült ki a Piac & Profit Webáruházi trendek - 2018 című konferenciáján.
Ez lehet a megoldás, hogy ne a repülőtéren töltse a szabadságát
Nincs elegendő számú nagy repülőgépe? Béreljen egyet, teljes személyzettel és mentse ki azzal az üdülőhelyen rekedt utasait. Terjed az újfajta megoldás a mind nagyobb forgalommal, egyúttal akadályokkal küzdő légitársaságoknál.