Koronavírus Magyarországon: biztató adatok jöttek

Megint apadt a koronavírussal megfertőzött magyarok száma.

Újabb 20 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 3990 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 idős, krónikus beteg. Ezzel 545 főre emelkedett az elhunytak száma, 2279-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1166 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 41 százaléka, az elhunytak 59 százaléka, a gyógyultak 48 százaléka budapesti. 387 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 21-en vannak lélegeztetőgépen.

A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a járványveszély nem múlt el. Az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet. Továbbra is fontos az általános óvintézkedések, különösen a védőtávolság betartása.

A parlament megkezdte a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járványügyi készültség fenntartásáról szóló törvényjavaslatok vitáját.  A veszélyhelyzet megszüntetését az teszi lehetővé, hogy a sikeres védekezésnek köszönhetően a tömeges megbetegedéseket el tudtuk kerülni és fokozatosan csökken az aktív fertőzöttek száma, ugyanakkor a járványügyi készültség fenntartására szükség van, hiszen a koronavírus továbbra is itt van és fertőz.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo