Mennyivel drágult az életünk? Hamarosan kiderül

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a májusi infláció, az áprilisi ipari termelés részletes és az áprilisi külkereskedelmi forgalom előzetes adatai.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Hétfőn közli a Pénzügyminisztérium az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének május végi állapotát tükröző előzetes jelentését. A járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések miatt az államháztartás központi alrendszere az év első négy hónapjában 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt. Áprilisban viszont 104,5 milliárd forintos többlet alakult ki, ami az Európai Uniótól befolyt 249,8 milliárd forint bevételnek köszönhető.

Kedden a fogyasztói árak májusi adata mellett a külkereskedelmi forgalom áprilisi előzetes mérlegét közli a KSH. Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Márciushoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben 1,4 százalékkal nőtt, amiben a koronavírus-járvány hatásai is szerepet játszhattak. A járműüzemanyagok ára a jelentősen visszaeső olajárak következtében 16,4 százalékkal csökkent egy hónap alatt.

Márciusban az export euróban számolt értéke 7,5 százalékkal, az importé 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az exporttöbblet 343 millió euróval 301 millió euróra csökkent. Változatlan áron számolva a kivitel 5,6 százalékkal, a behozatal 1,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Pénteken publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) részletes jelentését az áprilisi ipari termelésről. Az előzetes adatok szerint áprilisban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 36,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az előző hónaphoz viszonyítva 30,5 százalékkal esett vissza a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás áprilisban. Az év első négy hónapjában 9,2 százalékkal kisebb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában.

Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo