Elárulta az MNB, mely cégek éltek a törlesztési moratóriummal

A vállalkozások négyötöde vette igénybe a moratóriumot.

Kép:Pixabay

A legnagyobb valószínűséggel a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint az alacsony keresetűek, kisebb hitelösszeget felvevők éltek nagyobb arányban a hiteltörlesztési moratórium lehetőségével, ami azt jelenti, hogy épp azokat segítette ez az intézkedés, akiknek a legnagyobb szükségük van erre a megoldásra - mondta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az M1-en.

Az alelnök kifejtette: a kormány nagyon gyorsan és nagyon jól reagált egy nem várt eseményre a Magyar Nemzeti Bank (MNB), valamint más szereplők által is ajánlott hiteltörlesztési moratórium bevezetésével. Az első statisztikák szerint a lakosság kétharmada és a vállalkozások négyötöde vette igénybe a hiteltörlesztési moratóriumot, ami az állomány 55 százalékát érinti. Ez azt jelenti, hogy nem kell a tartalékokat felélni, nem biztos, hogy elbocsátanak munkavállalókat, nagyobb esély van arra, hogy ezt az átmeneti időszakot átvészelje a teljes gazdaság, a vállalkozások, és újult erővel, nagy lendülettel induljanak neki a következő szakasznak - mondta.

 

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo