Kongatják a vészharangot a koronavírus miatt: túl korai volt a korlátozások enyhítése?

A szakértők szerint még korai az optimizmus és visszatérés a "normális" mindennapokhoz.

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik. A világjárvány hatodik hónapjában nem érkezett el az idő, hogy bármelyik ország felhagyjon az óvatossággal - mondta virtuális sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

A szervezet vészhelyzeti igazgatója, Mike Ryan rámutatott, hogy a közép-amerikai országokban még mindig emelkedőben van a fertőzöttek száma, ezért az ottani kormányokat határozott intézkedésekre, a világot pedig segítségnyújtásra szólította fel.

Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője - ugyancsak a tájékoztatón - azt mondta, hogy minden részletre kiterjedő megközelítésre van szükség Dél-Amerikát tekintve. Hozzátette ugyanakkor, hogy a középpontban immár a második járványhullám megelőzésének kell állnia.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo