Friss cikkeink
Portálsepregetés - Tartalomszolgáltatók külföldön
Az új média felségterületén lelassult az üzlet. Ma megfontoltabban és jóval kisebb mértékben áramlik a tőke a dotkom cégekbe, mint egy-két évvel ezelőtt, így reklámra fordítható dollárjaik is csökkentek. A tartalomszolgáltatók bevételeinek apadását a bannerek vártnál rosszabb hatékonysága és a csalódottság következtében indokolttá vált tarifacsökkentések is magyarázzák. Napról napra újabb létszámcsökkentések, átszervezések, felszámolások és összeolvadások jellemzik az internetes sajtót világszerte. Az optimisták azonban már látni vélik a kiutat.
A külső erő - Profiltisztítás outsourcinggal
Már nem az a kérdés Amerikában, hogy miért hatékonyabb egy külső szolgáltatóra bízni valamely tevékenységet. Ma egy cég vezetőinek elsősorban azt kell megindokolniuk, hogy miért végzik azt házon belül. A magyar vállalatszervezési kultúrától egyelőre idegen ez a tevékenységkihelyezés, az outsourcing, bár a kapun belüli káeftésítéssel már évekkel ezelőtt megjelent valami hasonló a költségek csökkentése érdekében. A valódi outsourcing célja azonban nem is ez, hanem a magasabb színvonalú munka feltételeinek a megteremtése.
Versenytársak egymás közt - On-line biztosítás Magyarországon
Amikor az egyik nagy nemzetközi biztosítótársaság pár évvel ezelőtt azt találta mondani, hogy nem tervez előrelépést az internetes szolgáltatások terén, hirtelen leesett a részvényeinek az árfolyama. Ma már biztosan nem nyilatkozna így. A hazai piacon működő huszonegy biztosítótársaság közül viszont van, amelyiknek még internetes felülete sincs, míg mások már kifejezetten internetre kitalált termékeket is bevezettek.
Hódítanak a kéziszámítógépek - Biztos, hogy a legújabb a legjobb?
Mobileszközökből rendkívül széles a kínálat: találni palmtopokat, handheld PC-ket, Amerikában PDA-knak keresztelt személyi titkárokat és így tovább. Notesz méretű, általában mégis teljes billentyűzetű, könnyű kis kéziszámítógépek ezek, s csupán funkcióik alapján és formájukban különböznek. Nem könnyű választani közülük.
Elhúzták a nótájukat - Internetes zenekereskedelem
Az MP3.com és a Napster révén polgárjogot szerzett új kereskedelmi forma, az egyének (gépek) közötti közvetlen kommunikáción alapuló egyenrangú hálózat a legígéretesebb netfejlemények közé tartozik. Szakértők szerint hamarosan olyan fontos lesz az internet működésében, mint ma a böngészőprogramok. Az említett on-line vállalkozások ellen indított perekben - a látszat ellenére - a szerzői jog inkább eszköz és alibi: valójában a „régi” gazdaság hierarchikus piaci viszonyai és a hálózaton kívüli, off-line környezethez szokott beidegződései küzdenek az új gazdaság jogilag egyelőre kérdéses on-line újításaival.
Karrier a neten - Gyorsabb és olcsóbb a világhálón munkatársat keresni
A dotkom cégek területén tapasztalható válság nem érintette a kenyérkeresetet fürkésző vállalkozásokat. Sőt! Ezek a világon mindenhol egyre nagyobb felhasználói körre építhetik kínálatukat. Amerikában az álláshirdetések 70 százalékát az internet segítségével töltik be, a hagyományos, nyomtatott hirdetés a pozíciók 30 százalékában eredményes. Magyarországon egyelőre fordított az arány.
Új gazdaság, új marketing - Percenként születnek gondolatok, modellek
Korunk embere, üzletembere az új gazdaságba érkezett, ahol minden máshogy működik, a tegnap szokásai, tudása nem használható benne. Ebben a világban, ebben a pillanatban még kicsik és nagyok, most indulók és befutottak esélyei ugyanazok: nagyon sikeresek lehetnek vagy nagyot bukhatnak. A marketing klasszikus szabályait is teljes mértékben át kell írni, mégpedig az új gazdaság vezérelveihez igazodva. Malcsiner Pétert, az E-Group Hungary Rt. marketingigazgatóját, aki 1995 óta nemzetközi területeken foglalkozik az új gazdaság és a marketing viszonyával, az on-line marketing törvényszerűségeiről kérdeztük.
Kábelmentesítés - A világot meghódító Bluetooth
Ha estek már hasra az irodájukban vagy otthon a különböző elektronikus eszközöket összekötő kábelekben, bizonyára könnyen el tudják képzelni egy kisméretű, kábelek nélküli hálózati rendszer előnyeit. Ennek az igénynek a kielégítésére hívta életre az Ericsson a Bluetooth névre keresztelt technológiát.
Szereplők és várakozások - Az ár jelentős tényező lesz
A távbeszélő-szolgáltatás nyújtására kötött koncessziós szerződésekben foglalt kizárólagos jogok 2001 végén - illetve egy-két esetben 2002. november elsején - lejárnak, s a teljes hírközlési piacra kiterjedhet az egyes területeken már megindult verseny. Az előrejelzések szerint a liberalizációval a nemzetgazdaság és ma fogyasztók is nyernek. A szolgáltatók pedig… Majd a piac dönt.
Assessment Centre
Mit is jelent a manapság oly divatos Assessment Centre kifejezés?
Kóka János az IVSZ élén
Március 12-én tisztújító közgyűlést tartott az Informatikai Vállalkozók Szövetsége, ahol megválasztották a szövetség új elnökét, alelnökeit és elnökségi tagjait.
Másfélszer gyorsabb a Chello kábeles internet
A UPC Magyarország Kft. a változó előfizetői igényekhez igazodva másfélszeresére növelte a chello kábeles internet-szolgáltatás adatforgalmi sebességét. A jelenleg széles körben elérhető leggyorsabb hazai lakossági internetkapcsolatot a szolgáltató változatlan áron, az előfizetési díj emelése nélkül biztosítja ügyfeleinek.
Dotkom cégek divatja - Üzleti modellek nélkül virtuálisan sem megy
Ha azoknak az internetes vállalkozásoknak, amelyeket tavaly az üzleti divat életre hívott, idén nem megy, az azt jelenti, hogy vége a dotkom világnak? Nem, természetesen nem azt jelenti. Azt azonban igen, hogy a most és a jövőben megalakuló dotkom cégeknek alapvetően más szabályok szerint kell működniük, mint a korábbiaknak.
Jópofa reklámok helyett a jövő a marketingtudomány
Sergio Zyman, a Coca-Cola volt alelnökének a neve fogalom a marketing világában. Szakterületén a legismertebb és legelismertebbek közé tartozik, és nem csak azért, mert sikerrel tudta átültetni a marketing alapelveit a gyakorlatba, hanem mert kritikus látásmódjával újradefiniálta a piac megismerésének és befolyásolásának a feladatkörét és célját. A Piac és Profit a marketing reneszánszáról, valamint az Internet adta újfajta lehetőségekről kérdezte őt.
Termálvíz alapú nemzeti ipar
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 155 éves, jubileumi rendezvénysorozatának nyitónapját egy olyan, új gazdaságfejlesztési program bemutatásának szentelte, mely most került először a szakmai nyilvánosság elé.
Szünetelt a T-Online
Csütörtök délelőtt egy hálózati eszköz hibája miatt mintegy egy órára leállt a T-Online Magyarország szerverközpontja, az Adatpark. A rendszer azóta helyreállt és ismét hibátlanul működik.
Informatikai fék a műtárgytolvajlásnak
A brit műtárgykereső adattárat stílusosan a New Scotland Yard rendőrtisztje mutatta be Budapesten, nem titkolva, a nyilvántartás hasznos lehet számunkra is.
Mitől félnek a kkv-k?
A legtöbb közép-európai kis- és középvállalkozás szerint az új technológiák rendkívül költségesek, a legnagyobb kihívást pedig a versenytársak jelentik manapság.
Most kell állást keresni
A nyári uborkaszezont követő hónapok a legmegfelelőbbek az állásváltoztatásra, derül ki egy most közreadott nemzetköti kutatásból.
Vizsgálják a munkaerő-korlátozást
Az Európai Bizottság szerint a kormányoknak meg kellene szüntetnie a kelet-európai munkaerő Nyugat-Európába történő mozgását korlátozó intézkedéseket.
Országos djuice Quad Riding Dunavarsányban
Szeptember végén újra összejönnek a sztárok és a profi versenyzők egy napra Dunavarsányban. A Pannon GSM és a djuice által támogatott versenysorozat zárásaként még egyszer együtt lesz a csapat: Klausmann Viktor, Geszler Dorottya, Katus Atilla és Szentgyörgyi Rómeó is ott lesz a rajtvonalnál.
Tizenötezer új lakás
Az Európai Készház-építők Szövetsége tartotta Budapesten közgyűlését, ahol elhangzott: a kormány támogatja az önkéntes alapon működő minőségellenőrző rendszerek felállítását.
A cégvezetés is egy szakma...III.
A cégvezetők gyakran a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy egy cég vezetése ugyanúgy egy szakma, mint a mérnöki tevékenység, vagy a villanyszerelés. Sőt, ez olyannyira igaz, hogy ahogy egy mérnök munkájában vétett legkisebb hiba is képes a rendszer működését veszélyeztetni, egy cégvezető legkisebbnek tűnő döntése is képes a cég stabilitását megingatni.
Több könyv, kevesebb gyógyszer
A kiskereskedelmi forgalom 2005 első hét hónapjában 4,9 százalékkal, ezen belül júliusban 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet a naptárhatástól megtisztítva számítva. Az egy hónappal korábbihoz képest júliusban 0,6 százalékos növekedést mutatott a szezonális és naptárhatástól megtisztított kiskereskedelmi index.
Nemet mondott az IMF-nek a PM
Az árfolyam szabad lebegtetésének javaslatát visszautasítja a kormány, a Nemzetközi Valutaalappal konzultálva a PM a jelenlegi árfolyamrendszer mellett tört lándzsát.
Él a pekingi búza-ígéret
A búza kivitelére vonatkozó korlátozás feloldásáról változatlanul csak ígéretet tudhatunk magunkának Kínából.
A cégvezetés is egy szakma...II.
A cégvezetők gyakran a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy egy cég vezetése ugyanúgy egy szakma, mint a mérnöki tevékenység, vagy a villanyszerelés. Sőt, ez olyannyira igaz, hogy ahogy egy mérnök munkájában vétett legkisebb hiba is képes a rendszer működését veszélyeztetni, egy cégvezető legkisebbnek tűnő döntése is képes a cég stabilitását megingatni.
Lakáspiac vásári környezetben
Hat lakásügyi minisztert és 50 ezer eladó lakás leírását várják a Lakásvásár című rendezvényre a szervezők, a hétvégén.
A nyugdíjcélú öngondoskodás kiegészít, nem helyettesít
A BAMOSZ javasolja, hogy a hosszú távú és a kollektív megtakarítási formákat a kormányzat továbbra is kedvezményekkel ösztönözze.
Menthetetlenül jön a 2006-os kiigazítás
GKI-megállapítás: a célkereszt előtt nem az esetleges jövő évi pótköltségvetés, hanem a eurózóna feltételeinek 2008-as teljesítése található.
Statisztikai hiba
Úgy tűnik, az Eurostat nem csupán az autópálya-finanszírozási konstrukció eddig ismert részét, hanem több más könyvelési tételt is "megvétózott", jelentősen emelve a költségvetés idei és jövő évi hiányát
Pest uniós központ lehetne
Magyarország szeretné, ha Budapest lenne az Európai Unió (EU) Európai Technológiai Intézet (ETI) központja, erről pénteken szándéknyilatkozatot adnak át Jan Figelnek. Magyarország jövő év februárig kidolgozza az Európai Technológiai Intézet koncepcióját
Hétmilliárd közfoglalkoztatásra
20 ezer munkanélküli juthat munkához és 75 000-79 500 forintos keresethez az új program keretében.
Autópálya és egyetem
Az építőipari termelés volumene 2005 júliusában kiigazítatlan adatok szerint 18,1%-kal, munkanaptényezővel kiigazítva 19,6%-kal nőtt 2004 júliusához képest. A termelés az év első hét hónapjában 14,6%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
Eladó a Club Aliga
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság végre kiírta a pályáza-tot a Balaton-part legnagyobb, még állami kézben lévő ingatlan-együttesének, a balatonvilágosi Club Aligának az értékesítésére, illetve vagyonkezelői jogának meg-szerzésére.
10 nap szabadság egyben: kötelező
A "Családbarát Munkahely 2005" pályázat hatodik alkalommal került kiírásra. A díjért kis-, közép- és nagyvállalat, valamint költségvetési szerv kategóriákban pályáztak. A középvállalati kategóriájában KÜRT Rt. lett a az idei pályázat győztese.
A nyugdíjasok is utaznak
Bár a magyar nyugdíjasok szabadon elkölthető jövedelme messze elmarad francia vagy német kortársaikétól (akik közismerten sokat utaznak), azért ők sem mondanak le az utazásról.
Előrehozott benzináfa-csökkentés
A kormány beterjesztette a 100 lépéshez tartozó adócsökkentései terveit, a parlament nagy többséggel előrehozta az áfacsökkkentést a benzin esetében.
A Richter negyedik partnere Ukrajna
Fél évszázaddal ezelőtt jelent meg az ukrán piacon a Richter Gedeon Rt., ezt ünneplendő Kijevben sikerült a forrongó politikai események közepette is figyelmet érdemlő prezentációval előrukkolnia.
Itt a hat százalék
Idén az infláció 3-4 százalék között mozgott, így a Monetáris Tanács ismét elérkezettnek látta az időt egy 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre.
Kamatadó 2007-től
"A munka és tőkejövedelmek összehangolásáért" a kormány 10 százalékos kamat és osztalékadót vezet be és támogatja a cégek tőzsdére való bevezetését.
MBA-s tanácsadót keresek!
A legjobban a tanácsadói szektor fizet, 20 százalékkal több fiatal MBA-s kell világszerte, Magyarországon pedig a nyugati fizetések harmadát lehet megszerezni, többek között ez szerepel a Topmba.com MBA-sekről készített globális felmérésében.
Szabaddemokraták előretörése
Patthelyzet Németországban: az előrehozott választásokon vasárnap a CDU/CSU szerezte meg a legtöbb szavazatot, de a várakozásokon felül szerepelt szabaddemokratákkal sincs meg a többsége a Bundestagban. A nagykoalíció a legvalószínűbb.
A cégvezetés is egy szakma...
Ki alapít meg egy vállalkozást? Általában az, aki a saját területén jó szakember, és úgy gondolja, hogy az önállósággal több sikert képes elérni, mint beosztottként.
Múlt heti fonákságok - bazárbontó Demszkyvel
Ha a Rajnai Attila (ÉS) - Ferenczi Krisztina (Népszava) leleplező páros Sárazsadányban rajta kapja a napot melegen sütni, akkor a hőfokot átszámolják must cukorfokba, azt meg az Orbán-család vagyongyarapodásába.
Közvetlenül Bangkokba
Újraindítja Budapest-Bangkok menetrendszerinti közvetlen járatát a Malév. A Thaiföldre utazónak pedig nem lesz szükség európai átszállásokra, s ez 20 000 forintos megtakarítást jelent.
Stumpf István csődjelentése, Bokros Lajos reformlátomása
130 pont, 100 lépés, 1 reform - államépítés vagy államleépítés? - alcímmel hirdette meg a Hungarian Business Leaders Forum és az ICEG Európai Központ pénzügyi csúcstalálkozóját.
Októbertől Startkártya
A kormány májusban fogadta el a Start Programról szóló előterjesztést a fiatalok bejelentett foglalkoztatásának növelése, és a pályakezdők gyors elhelyezkedése érdekében.