Száguldjon Nagykanizsáig!

Átadták az M7-es autópálya újabb, Nagykanizsa és Eszteregnye közötti 12 kilométeres szakaszát pénteken. A sztráda 8 hónapos késéssel vált teljessé a decemberben már átadott hat kilométernyi útszakasszal; a 18 kilométernyi pálya együttes költsége 36 milliárd forint volt.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az avatáson arról beszélt: az M7-esnek sajátságos történelme van. Negyven év alatt épült meg az országhatárig a fele, 2004 óta négy év alatt pedig megduplázódik a hossza. A szakminiszter a jövő nyári turistaszezonra ígérte a még hiányzó, Balatonkeresztúr és Nagykanizsa közötti 36 kilométeres pálya, valamint a Letenyénél a horvát sztrádával csatlakozó Mura-híd elkészültét.

Kóka János arra is büszke, hogy a közeli napokban átadják a Görbeháza és Nyíregyháza közötti új sztrádaszakaszt, amellyel megindul a forgalom az ezredik magyar autópálya-kilométeren. 

A miniszter arról is beszélt: a sztrádaépítések mellett szükség van a minőségi közutak fejlesztésére is, mert éppen Zala, Vas és Somogy megyébe az átlagosnál kevesebb beruházás áramlik. Ennek okaként pedig az infrastruktúra hiányát jelölik meg a befektetők.

A Nemzeti Fejlesztési Terv és az európai uniós források bevonásával ebben a ciklusban megvalósul a régióban a 67-es, a 68-as, a 61-es, a 74-es, a 76-os, a 75-ös és a 86-os utak korszerűsítése, bővítése és elkerülő szakaszainak építése - sorolta a miniszter.

Az M7-es autópálya pénteken átadott szakaszát az autósok 15 órától vehetik igénybe. Pénteken éjfélig az új sztráda még ingyenesen használható, szombaton 0 órától azonban már csak matrica megváltásával hajthatnak rá a járművezetők.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo