Bringás központ lesz a Latinovits-kastély

A Tisza-tavat célzó kerékpártúrák kiindulópontjának szánja a Heves megyei Dormánd önkormányzata a községben álló, az EU támogatásával felújított Latinovits-kastélyt - közölte a település polgármestere.

A 70 millió forint értékű beruházás megvalósításához 60 millió forintnyi támogatást nyert az 1040 lakosú falu a Nemzeti Fejlesztési Terv Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programja keretében. A kormányzati önerő alapból pedig 6 millió forintnyi támogatást kaptak - mondta Rajna Kálmán.

A jövőben kerékpárút köti majd össze az M3-as autópálya tisza-tavi lehajtójánál található Dormándot és a tóparton a poroszlói ökocentrumot. Ez azt is jelenti, hogy a település rákapcsolódik a víztározót körülölelő kerékpárút hálózatra, annak kiindulópontjaként. Ebben a helyzetben kerékpáros kempinget kívánnak kialakítani a kastélyt körülvevő, 11 ezer négyzetméteres ősparkban.

A XX. század elején megépült kastély egyben ellátja a klasszikus közösségi ház funkciókat is, így előadótermet, teleházat, számítógépes termet és a civil szervezetek számára klubhelyiségeket alakítottak ki az épületben - mondta Rajna Kálmán.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo