Új hatósággal erősödik a fogyasztóvédelem

A kormány fogyasztóvédelmi politikájának és a fogyasztóvédelmi hatóság munkájának értékelése a téma ma azon a budapesti munkaértekezleten, amelyen Gyurcsány Ferenc kormányfő, Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, valamint Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség főigazgatója is beszédet mond.

A rendezvényen az előadók azt mutatják be, hogy hogyan alakul át az állami intézményrendszer. Csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón Wittich Tamás azt jelentette be, hogy a jövőben a főfelügyelőség a VPOP-val és az APEH-hel közösen szigorítja az ellenőrzéseket a főleg távol-keleti cikkeket forgalmazó piacokon. Az elmúlt hetekben jelzés érkezett, hogy néhány távol-keleti termék komoly veszélyt jelent a fogyasztókra.

Szeptember elsejétől kezdi meg munkáját a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amely a tervek szerint már az idén mintegy 360 fővel őrködik azon, hogy Magyarországon csak biztonságos árucikkeket hozzanak forgalomba.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo