Kormányzati negyed: minden cég továbbjutott

Nyolc társaság, illetve konzorcium adhat majd ajánlatot a kormányzati negyed felépítésére, illetve üzemeltetésére, az ajánlatkérő Kincstári Vagyoni Igazgatóság valamennyit alkalmasnak találta a feladatra, ezért azok tovább jutottak a második fordulóba - mondta Láng Balázs, a kormányzati negyed projekt kommunikációs vezetője.

A cégekkel az ajánlatkérő szeptemberben kezdi meg a tárgyalást, és várhatóan decemberre derül ki, hogy melyik az, amelyik saját finanszírozásban megépíti és 25 éven át üzemelteti a mintegy 180 ezer négyzetméter alapterületű épületegyüttest.

Görözdi György miniszterelnöki megbízott korábban elmondta, hogy a tárgyalások során előbb a műszaki-gazdasági kritériumokat rögzítik, majd ezekre kell árajánlatot adniuk a pályázóknak.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo