Forint cikkek


Csak most mutatkozik meg a forintgyengülés hatása

Csak most mutatkozik meg a forintgyengülés hatása 

Az elemzőket kissé meglepte a konszenzusos várakozásnál 0,4 százalékponttal magasabb, 3,4 százalékos áprilisi inflációs adat, úgy vélik, a júliusi áfa- és adóemelést követően 5, de akár 6 százalék fölé is ugorhat a pénzromlás üteme.
280 forint alatt az euró!

280 forint alatt az euró! 

Az euró árfolyama 280 forint alá esett a bankközi kereskedelemben csütörtök délelőtt, ezen a szinten utoljára január elején járt az árfolyam.térségbeli devizák reggel óta lendületesen erősödnek a zloty vezetésével a kedvező világpiaci hatásokat követve.
Erősödő forint, de a 330-as euró sem elképzelhetetlen

Erősödő forint, de a 330-as euró sem elképzelhetetlen 

A regionális fundamentumok befolyásolják a forint árfolyamát, de a Bank of America Merryll Lynch szakértőjének várakozása szerint a forint rosszabbul teljesít majd regionális társaihoz képest - olvasható a DowJones összeállításában.
Magyarország legfeljebb 2014-ban reménykedhet

Magyarország legfeljebb 2014-ban reménykedhet 

Magyarország 2014-ig nem csatlakozik az eurózónához - vélik a Reuters által megkérdezett szakértők, akik legalább egy évvel későbbre, 2014-ig tolták Csehország és Lettország euróövezeti csatlakozásának legkorábbi dátumát is.
Csányi fizettetne Sorossal

Csányi fizettetne Sorossal 

Az OTP Bank szakemberei vizsgálják, hogy a kisbefektetők kaphatnak-e valamilyen módon kártérítést a tavaly októberben az OTP részvényei elleni támadás miatt - mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök vezérigazgatója az InfoRádióban csütörtökön.
"Kéne tízezer forint! Nyomtassak?"

"Kéne tízezer forint! Nyomtassak?" 

Az első negyedévben - az előző három hónaphoz képest - enyhén emelkedett a forinthamisítások mértéke. A hamisítás minőségi és mennyiségi jellemzői a készpénzforgalom biztonságát nem zavarják.
Már megint a forintra vadásztak...

Már megint a forintra vadásztak... 

A térségbeli devizákhoz képest jelentősebben gyengült a forint az euróhoz képest, amely kora este már több mint 293 forintot ért. A zloty minimálisan gyengült, a cseh korona szerényen erősödött az euróhoz viszonyítva.
Elbúcsúzhatunk a 300-as eurótól?

Elbúcsúzhatunk a 300-as eurótól? 

A forint várhatóan szűk sávban ingadozik majd a hét hátralévő részében azután, hogy szerdán is stabilan tartotta magát a múlt heti erősödést követően. A globális befektetők hangulatának kitett forint árfolyama a 292-299/euró sávban ingadozhat a következő napokban - közli kereskedői véleményeket idézve a DowJones. Amennyiben a részvénypiac tovább romlik, úgy a forint is gyengülhet, de messze is juthat a 300 Ft/euró-s szinttől. A jövő héten a valuta a 291 Ft/euró szint alá erősödhet, elérheti a 285 Ft/eurós, következő ellenállási szintet. 
"Most az eurónak is túl kell élnie"

"Most az eurónak is túl kell élnie" 

A válság kapcsán az utóbbi időben egyre többször merült fel különböző fórumokon, hogy Magyarország mielőbbi euróövezeti tagsága segítene a bajok leküzdésében. Egy a Financial Timesban megjelent vélemény szerint a kelet-európai pénzügyi összeomlás elkerülésének leghatásosabb eszköze lenne, ha az övezeten kívüli országokban - akár a jelenlegi feltételrendszer elhagyásával - a lehető leggyorsabban áttérnének a közös fizetőeszközre. A Piac & Profit dr. Rácz Margitot, a Világgazdasági Kutatóintézet kutatási igazgatóját kérdezte a Magyarország lehetőségeiről.
Mit tegyünk az árfolyamkockázat ellen?

Mit tegyünk az árfolyamkockázat ellen? 

Az elmúlt hónapokban a forint árfolyama mintegy 20 százalékot gyengült a legfontosabb devizákhoz képest. A vállalatok számára a devizaárfolyam ingadozása kockázatokat rejt, amely nagy mértékű hullámzás esetén drasztikus hatással is lehet az üzleti tervekre és akár komoly veszteséget is okozhat a vállalatok számára. Ezen kockázatok kivédésére azonban sok esetben előre fel lehet készülni, és ezt még most sem késő elkezdeni -figyelmeztet a Deloitte.

"A befektetők szerint alulértékelt a forint" 

Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter állítja: sok befektető szerint alulértékelt a forint. Arra azonban nem tért ki egy londoni sajtóértekezleten, hogy szerinte mi lenne a megfelelő árfolyam.

"Nem láthatunk sok bíztatót" 

Amerikán úrrá lett a pesszimizmus, csak a pénzügyi szektor tudott emelkedni - A várható kitermelés-csökkentés ad lendületet az olaj árfolyamának - Japán kivételével korrekció tapasztalható az ázsiai piacokon - A dollár gyengült az euróval szemben - 308 körül ingadozik az EUR/HUF kurzus - Az Mtelekom vezérigazgatójának interjúja a Világgazdaságban - Ma további emelkedésre számítunk a hazai parketten.

Veres: "a magyar állam nincs abban a helyzetben" 

A devizahitelek forinthitellé való átváltása nem oldható meg csak állami kötelezettségvállalással - mondta Veres János pénzügyminiszter szombaton Budapesten újságíróknak.

A nagy forint-gyengülésen már túlvagyunk? 

A közép-európai hármak (CE3) valutáinak mérsékelt további gyengülése még elképzelhető, de az árfolyam-kiigazítás zöme jó eséllyel már lezajlott, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport pénteki elemzésében, amely szerint ugyanakkor a következő egy évben nagy valószínűséggel nem lesz magyarországi jegybanki kamatcsökkentés.

Svájci segítség a forintnak 

A svájci frank gyengítése az euróval szemben áttételesen erősíti a forint és a zloty árfolyamát, az eurót reggel kilenc órakor 293,22 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök késő esti 294,40 forinttal.

Előremenekül a kormány: visszamenőleg változnának az adószabályok 

Több kormányjavaslat is napvilágot látott a válságkezelésre Magyarországon, miközben a gazdasági válság hatásai egyre kézzel foghatóbbak mindenki számára bel- és külföldön egyaránt. A kormány egyebek között azt javasolja, hogy visszamenőleg január 1-jétől emelkedjen a személyi jövedelemadó 18 százalékos kulcsának sávhatára 1,7 millió forintról 1,9 millió forintra. Surányi ex-jegybankelnök szerint már a 290 forintos euróárfolyam az "életveszélyes" a gazdaság számára.

A forint nyerte hétfőn a legtöbbet! 

Hétfőn a forint nyert a legtöbbet az euróval szemben, részint a Magyar Nemzeti Bank elnökének erőteljes szóbeli beavatkozása nyomán, részint, mert a februári államháztartási hiányról hétfőn megjelent adat megfelelt az előrejelzésnek.

"Menti vagy nem menti, ez itt a kérdés" 

Nem egyértelműen pozitív a kép Amerikában - Jelentős rally bontakozott ki az olaj piacán - A pénzügyi papírok és az autógyártók a negatív tartományba küldték Ázsiát - A dollár gyengült az euróval szemben - Pénteken történelmi mélypontot ütött a forint az euróval szemben - Mtelekom: Az Erste ma megjelent elemzésének összefoglalója (Ajánlás: Felhalmozás, 12 hónapos célárfolyam: 635 Ft) - Piacon konvertálja az EU-s pénzeket az MNB, hogy erősítse a forintot - További mérsékelt emelkedésre számítunk ma a BÉT-en.

"Mindent megteszünk a forintért" 

Több eszközzel egyszerre próbálja a forint stabilitását megteremteni a Magyar Nemzeti Bank: rövidlejáratú eurót bocsát a pénzintézetek rendelkezésére, megpróbálja ezek használatára ösztönözni a bankokat, valamint eurót ad el és forintot vásárol a piacon - mondta Simor hétfőn rádióinterjújában.

Egy félreértés miatt büntetik Magyarországot (is) a befektetők 

Félreértelmezett adatok miatt büntetik a kelet-közép-európai régiót a befektetők, hiszen a térség adósságrátája lényegesen alacsonyabb, mint Nyugat-Európáé. Az Erste Bank elemzői a Bank for International Settlements (BIS) adatok helyes értelmezésének megkönnyítése érdekében kiemelik: Kelet-Közép-Európa külső finanszírozási igénye alacsonyabb, mint azt az általános nézet sugallja.

Erős zuhanásban a BUX és a forint 

Miután szerdán a forint és a BUX is levált a régiós deviza- és tőzsdeindex mozgásokról, csütörtökön délután újabb negatív rekordot ért el a magyar fizetőeszköz a bankközi kereskedésben. A forint 313,50-ig gyengült az euróval szemben.

Egyre nagyobb gondot okoz a forint 

Újabb rekordot döntött a forint gyengülése a budapesti bankközi devizapiacon szerdán. Leszakadtunk régiótól, így komoly kormányzati lépésre van szükség.

Spórolni jönnek a szlovákok Magyarországra 

Az euró szlovákiai bevezetése és a forint gyengülése miatt megfordult a bevásárlóturizmus iránya, most Szlovákiából éri meg Magyarországra átjárni.

Beborult a forint: sokan félreértették Gyurcsányt 

Alighanem a fordítással kapcsolatos félreértés okozta, hogy Gyurcsány Ferenc keddi brüsszeli sajtótájékoztatója nyomán rövid időre jelentősen esett a forint árfolyama

"A forintért mindent!" 

A kelet-európai pénzügyi válság hétfőn már összehangolt intézkedéseket igényelt, a jegybankok a szóbeli intervenciót vetették be valutájuk árfolyamának erősítésére, Magyarországon eközben a parlamenten belül és kívül is folyik a szópárbaj a válságkezelés lehetőségeiről, amelyben egyre többször szerepel az államcsőd veszélye.

Forintárfolyam: "javulásra aligha lehet számítani" 

A forint kereskedelme továbbra is hektikusnak ígérkezik, a nemzetközi piaci hangulat kénye-kedvétől függ, írta elemzők véleményét idézve csütörtök reggel a Dow Jones hírügynökség, hozzátéve, hogy a térségi pénzügyi vezetők erőteljes szóbeli beavatkozása és némi profitkivétel - csakúgy, mint csütörtök reggelre - a következő napokban is lassíthatja, meg-megállíthatja a romlást, habár belátható időn belül javulásra alig lehet számítani.

"Nincs forintellenes akció, csak átértékelés" 

Abban látná a stabilizációs erőt a Generali Alapkezelő, ha a kormányzat valódi reformértékű lépéseket jelentene be és azok végrehajtását szoros határidőkkel meg is kezdené.

Pár hónap és megnyugodhat a forintárfolyam 

Az elemzők korábbi várakozásainak megfelelően a napokban 300 közelébe gyengült a forint az euróval szemben. Mivel a befektetői hangulat nemzetközileg negatív, és a forint árfolyamgyengülése nem tér el jelentősen a feltörekvő piaci devizák gyengülésétől, véleményük szerint hazai eredetű gyengülésről nem lehet beszélni.

Negatív mélypontra gyengült a forint 

A forint árfolyama csütörtökön az esti órákban hosszabb ideig 291 fölött volt az euróval szemben. Egy ideig a magyar valuta mélypontra esett, 292,1 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon.

"A stabilitás mindenekelőtt" 

A pénzügyi stabilitás megőrzése és a bankrendszer egyensúlyának megteremtése a legfontosabb feladat a jelenlegi gazdasági helyzetben Magyarországon - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerdán az MTI-nek.

Egy nap alatt hét forintot erősödött az euró 

A régiós valutákkal együtt, de azokat meghaladó mértékben gyengült a forint az euróhoz képest, csütörtök délután fél ötkor 274,25/45 forint volt az euró árfolyama a bankközi devizapiacon, a szerda délutáni 268,70/90 után.

Londoni konszenzus: 2012-ben lesz eurónk 

Magyarország gyorsított euróövezeti felvétele ugyan továbbra sem valószínű, de a jelenlegi kormányzati makro-előrejelzések megvalósulása elvileg akár a 2012-es magyar eurócsatlakozást is lehetővé tenné, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport csütörtökön kiadott elemzésében.

Lakáshitelek: Merre tovább? 

Az egész világon végigsöprő gazdasági válság hatásai az elmúlt hetekben hazánkban is felerősödtek, az egyik legjobban érintett terület a jelzáloghitelezés. Milyen változásokat hoztak az elmúlt hetek, hogyan csökkenthetők az esetleges árfolyamingadozások hatásai? - elsősorban ezek a kérdések érdekesek most a hitelfelvevők számára.

Nyerőben a forint 

Nyereséggel zárt a forint a bankközi devizapiacon pénteken. A forinthoz hasonló árfolyamtrendet követett pénteken több térségi valuta is.

200 forint lett a Lánchídból 

A Lánchídra voksoltak a legtöbben a Magyar Nemzeti Bank szavazásán, amelyen a 200 forintos érme képét lehetett kiválasztani.

"Előbb-utóbb megmenkül a forint" 

Londoni piaci elemzők szerint előbb-utóbb vissza fog térni a bizalom a forint iránt, és továbbra is várható, hogy Magyarország jövőre az euróövezeti csatlakozás előtt kötelező ERM-II. átváltási rendszer tagja lesz. Az optimista jövő egyelőre várat magára: csütörtökön 286 forintig erősödött az euró. Később korrigált a magyar valuta, 275 forintos eurószintre...

Kétszáznyolcvan forint felett az euró 

Az euró árfolyama délután hat óra előtt nem sokkal átlépte a 280 forintos küszöböt a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyam 280,90 forint volt.

Zuhanó tőzsde és forint, negatív kilátások - csak az MNB segíthet? 

Az MNB Monetáris Tanácsa rendkívüli ülésén két új fedezett eszköz bevezetéséről döntött az állampapírpiac működésének segítése érdekében. Az MNB-nek a Európai Központi Bank is támogatást nyújthat. Csütörtökön újra nagyot esett a tőzsde, a forint pedig nagy ingadoozást mutatott.

Szavazzon: milyen legyen az új kétszázas? 

A Magyar Nemzeti Bank honlapján október 26-ig lehet szavazni arra, hogy milyen legyen az új kétszázas. Szóljon bele Ön is!
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Gazdaság

Elveszett CV-k korszaka: amikor az algoritmus írja át a munkaerőpiacot

Elveszett CV-k korszaka: amikor az algoritmus írja át a munkaerőpiacot 

A vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat.

Infokom

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek

Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek 

A robotika, különösen a humanoid robotok és a mesterséges intelligencia álltak a Bosh ConnectedWorld című technológiai kiállítás középpontjában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo