Egyelőre búcsút inthetünk az erősödő forintnak?

A forint a csúcsokhoz képest 4 százalékkal, a korona 3 százalékkal, a zloty 1 százalékkal gyengülhet szeptemberig, miután az utóbbi hetekben fokozatosan megrendült a világgazdaság gyors javulásába vetett bizalom.

Az irányzat az általános, világszintű, érték- és árutőzsdéket is lehúzó piaci lejtmenetet követte, miután az utóbbi hetekben fokozatosan megrendült a világgazdaság gyors javulásába vetett bizalom. A rossz közérzetet növelték a csütörtökön megjelent, riasztó amerikai foglalkoztatási adatok, és a térségi valuták ellen dolgozott, hogy a gyenge amerikai adatok miatt nőtt a dollár mint menedékvaluta kereslete, ettől az euró is leadott a szerdai súlyából.

A forint "visszapattanásához" hozzájárulhatott az is, hogy tartósan 270 forint/euró alatt a piacon szinte biztosra veszik a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentését. Ez a kilátás némi óvatosságra készteti a hozamelőnyre játszó (carry trade) külföldi alapokat. Mindenesetre a forint visszaesését fékezte az állampapír-árverés sokszoros túljegyzése. A zloty és a cseh korona is visszavett az utóbbi napok lendületéből.

Piaci elemzők a következő napokra kevesebb kilengést, egyensúlyosabb forgalmat jósolnak, hosszabb távon - szeptemberig - a forint a szerdai csúcsokhoz képest 4 százalékkal, a korona 3 százalékkal, a zloty 1 százalékkal gyengülhet, írta a Reuters csütörtökön, az általa kérdezett elemzőket idézve. A forint a márciusi mélypont óta 18 százalékkal, a korona 15 százalékkal, a zloty ennél kevésbé javult.

 


A forint-euró árfolyam 2009-ben - finance.yahoo.com

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo