Forint cikkek


Spórolni jönnek a szlovákok Magyarországra

Spórolni jönnek a szlovákok Magyarországra 

Az euró szlovákiai bevezetése és a forint gyengülése miatt megfordult a bevásárlóturizmus iránya, most Szlovákiából éri meg Magyarországra átjárni.
Beborult a forint: sokan félreértették Gyurcsányt

Beborult a forint: sokan félreértették Gyurcsányt 

Alighanem a fordítással kapcsolatos félreértés okozta, hogy Gyurcsány Ferenc keddi brüsszeli sajtótájékoztatója nyomán rövid időre jelentősen esett a forint árfolyama
"A forintért mindent!"

"A forintért mindent!" 

A kelet-európai pénzügyi válság hétfőn már összehangolt intézkedéseket igényelt, a jegybankok a szóbeli intervenciót vetették be valutájuk árfolyamának erősítésére, Magyarországon eközben a parlamenten belül és kívül is folyik a szópárbaj a válságkezelés lehetőségeiről, amelyben egyre többször szerepel az államcsőd veszélye.
Forintárfolyam: "javulásra aligha lehet számítani"

Forintárfolyam: "javulásra aligha lehet számítani" 

A forint kereskedelme továbbra is hektikusnak ígérkezik, a nemzetközi piaci hangulat kénye-kedvétől függ, írta elemzők véleményét idézve csütörtök reggel a Dow Jones hírügynökség, hozzátéve, hogy a térségi pénzügyi vezetők erőteljes szóbeli beavatkozása és némi profitkivétel - csakúgy, mint csütörtök reggelre - a következő napokban is lassíthatja, meg-megállíthatja a romlást, habár belátható időn belül javulásra alig lehet számítani.
"Nincs forintellenes akció, csak átértékelés"

"Nincs forintellenes akció, csak átértékelés" 

Abban látná a stabilizációs erőt a Generali Alapkezelő, ha a kormányzat valódi reformértékű lépéseket jelentene be és azok végrehajtását szoros határidőkkel meg is kezdené.
Pár hónap és megnyugodhat a forintárfolyam

Pár hónap és megnyugodhat a forintárfolyam 

Az elemzők korábbi várakozásainak megfelelően a napokban 300 közelébe gyengült a forint az euróval szemben. Mivel a befektetői hangulat nemzetközileg negatív, és a forint árfolyamgyengülése nem tér el jelentősen a feltörekvő piaci devizák gyengülésétől, véleményük szerint hazai eredetű gyengülésről nem lehet beszélni.
Negatív mélypontra gyengült a forint

Negatív mélypontra gyengült a forint 

A forint árfolyama csütörtökön az esti órákban hosszabb ideig 291 fölött volt az euróval szemben. Egy ideig a magyar valuta mélypontra esett, 292,1 forintot ért egy euró a bankközi devizapiacon.
"A stabilitás mindenekelőtt"

"A stabilitás mindenekelőtt" 

A pénzügyi stabilitás megőrzése és a bankrendszer egyensúlyának megteremtése a legfontosabb feladat a jelenlegi gazdasági helyzetben Magyarországon - mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerdán az MTI-nek.
Egy nap alatt hét forintot erősödött az euró

Egy nap alatt hét forintot erősödött az euró 

A régiós valutákkal együtt, de azokat meghaladó mértékben gyengült a forint az euróhoz képest, csütörtök délután fél ötkor 274,25/45 forint volt az euró árfolyama a bankközi devizapiacon, a szerda délutáni 268,70/90 után.
Londoni konszenzus: 2012-ben lesz eurónk

Londoni konszenzus: 2012-ben lesz eurónk 

Magyarország gyorsított euróövezeti felvétele ugyan továbbra sem valószínű, de a jelenlegi kormányzati makro-előrejelzések megvalósulása elvileg akár a 2012-es magyar eurócsatlakozást is lehetővé tenné, áll az egyik vezető londoni befektetési csoport csütörtökön kiadott elemzésében.

Lakáshitelek: Merre tovább? 

Az egész világon végigsöprő gazdasági válság hatásai az elmúlt hetekben hazánkban is felerősödtek, az egyik legjobban érintett terület a jelzáloghitelezés. Milyen változásokat hoztak az elmúlt hetek, hogyan csökkenthetők az esetleges árfolyamingadozások hatásai? - elsősorban ezek a kérdések érdekesek most a hitelfelvevők számára.

Nyerőben a forint 

Nyereséggel zárt a forint a bankközi devizapiacon pénteken. A forinthoz hasonló árfolyamtrendet követett pénteken több térségi valuta is.

200 forint lett a Lánchídból 

A Lánchídra voksoltak a legtöbben a Magyar Nemzeti Bank szavazásán, amelyen a 200 forintos érme képét lehetett kiválasztani.

"Előbb-utóbb megmenkül a forint" 

Londoni piaci elemzők szerint előbb-utóbb vissza fog térni a bizalom a forint iránt, és továbbra is várható, hogy Magyarország jövőre az euróövezeti csatlakozás előtt kötelező ERM-II. átváltási rendszer tagja lesz. Az optimista jövő egyelőre várat magára: csütörtökön 286 forintig erősödött az euró. Később korrigált a magyar valuta, 275 forintos eurószintre...

Kétszáznyolcvan forint felett az euró 

Az euró árfolyama délután hat óra előtt nem sokkal átlépte a 280 forintos küszöböt a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyam 280,90 forint volt.

Zuhanó tőzsde és forint, negatív kilátások - csak az MNB segíthet? 

Az MNB Monetáris Tanácsa rendkívüli ülésén két új fedezett eszköz bevezetéséről döntött az állampapírpiac működésének segítése érdekében. Az MNB-nek a Európai Központi Bank is támogatást nyújthat. Csütörtökön újra nagyot esett a tőzsde, a forint pedig nagy ingadoozást mutatott.

Szavazzon: milyen legyen az új kétszázas? 

A Magyar Nemzeti Bank honlapján október 26-ig lehet szavazni arra, hogy milyen legyen az új kétszázas. Szóljon bele Ön is!
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A leggyakrabban vásárolt termékek mindig tartós áron érhetők el a dm-ben

A leggyakrabban vásárolt termékek mindig tartós áron érhetők el a dm-ben 

Négy hónapig nem emelkednek az árak.
SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 ezer forint kárgaranciával

SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 ezer forint kárgaranciával 

A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat.

Költségkímélés

A fideszes nyerészkedések megszüntetéséből jutott iskolakezdési támogatásra, áfamentes gyógyszerekre

A fideszes nyerészkedések megszüntetéséből jutott iskolakezdési támogatásra, áfamentes gyógyszerekre 

Kármán András: a túlárazás elleni fellépés és a felelős gazdálkodás ellensúlyozza az új intézkedések hiánynövelő hatását.
Új lehetőséget nyitott az OTP a fiatalok előtt

Új lehetőséget nyitott az OTP a fiatalok előtt 

Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfeleknek.

Pénzszerzés

1 milliárdja nem a szupergazdagoknak, hanem a középosztály krémjének lehet – interjú

1 milliárdja nem a szupergazdagoknak, hanem a középosztály krémjének lehet – interjú 

A Klasszis Podcastban Dr. Baráti Ákossal, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda partnerével, nemzetköziadó-szakértőjével a vagyonadóztatás várható hatásait jártuk körül.

Cégblog

Nagy kéréssel fordultak a szállásadók a kormányhoz

Nagy kéréssel fordultak a szállásadók a kormányhoz 

Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.

Infokom

Ön rábízná a pénzét az AI-ra? Minden hetedik magyar már igen

Ön rábízná a pénzét az AI-ra? Minden hetedik magyar már igen 

Tanácsot már egyre többen kérünk a mesterséges intelligenciától vásárlás előtt, de van, aki ennél is tovább menne.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo